konyhai ötlet
5 dolog, amit idén ősszel mindenképpen tegyél meg a körtével
Nem lenne ugyanolyan az ősz körte nélkül, persze azért mégsem mindegy, milyen módon tesszük az évszak részévé a lédús gyümölcsöt. Az alábbi receptekkel biztos sikert arathatunk.
5 villámgyors levesbetét, amit tészta helyett használhatsz
Ugyan nincsen semmi probléma a lúdgégével és a cérnametélttel, néhanapján az embert mégis elfoghatja a vágy valami másért, valami újért, nem? Alternatív levesbetétek következnek.
6 íz és aroma, ami kiválóan áll a bordó céklának
A cékla mondhatni, harsány típus, nem rejti magát véka alá: színével mindent IS befog a kezünktől kezdve a vágódeszkánkig, ízét pedig viszonylag nehéz elnyomni. Ne is próbálkozzunk hát ezzel, inkább keressünk vele együttműködő ízeket, amelyek kiemelik, komplexebbé teszik, tökéletesítik a gyökérzöldséget. Jöhetnek?
5 almás pite által ihletett desszert, amit készíts el ősszel
Az almás pite talán az ősz egyik legikonikusabb édessége, amit bárhol, bármikor, bármilyen formában meg tudnánk enni. Most ez utóbbi gondolatba kapaszkodjunk bele, és készítsünk különböző almás desszerteket, a pite fűszeres ízeivel.
5 klasszikus magyar húsétel, ami hallal is ugyanolyan ütős
Nem is kérdés, a magyar határozottan húsos nép. Azonban ez nem volt mindig és kizárólag így: valahol menet közben elfelejtettünk halas nép lenni, olyannyira, hogy már csak ünnepnapon kerül filé a tányérra. Változtassunk ezen az alábbi izgalmas receptekkel!
4 meglepő élelmiszer, amit lencséből is elkészíthetsz
A lencse csodálatos növényi alapanyagunk, laktató, ízletes, ráadásul csak úgy dúskál a fehérjében. Persze ehetnénk főzelékként, levesként vagy fasírtként is, de akkor lemaradnánk az alábbi izgalmas receptekről, amelyek egészen különleges formákban prezentálják a hüvelyest.
5 különleges alapanyag a dión túl, amiből grillázst készíthetsz
A grillázs legtöbbünk fejében úgy él, mint egy búcsúban, vásárban kapható, csigává csavart, kemény és ropogós édesség, ami cukrot és diót tartalmaz. Azonban ebből a duóból csak egy állandó szereplőre van szükségünk, a diót kedvünk szerint cserélhetjük, például az alábbi alapanyagokra.
Így készíts különböző édességeket az egyszerű tejberizsből
Talán totális túlzásnak tűnet egy már meglévő és teljes értékű desszertből valamilyen másikat alkotni – de azért néha csak belefér egy kis hedonizmus, nem? Az alábbi receptek mind ezt tűzik zászlajukra, miközben fantasztikus édességeket alkotnak a tejberizsből.
7 fogás, amibe bátran tegyél egy nagy csokor mentát
Miben tudnánk elképzelni a menta erőteljes, frissítő aromáját? Rágóban? Fogkrémben? Limonádéban? Na de mi a helyzet minden mással? Mi a helyzet a krémlevesekkel és főzelékekkel, salátákkal, szendvicsekkel, a poharakból kanalazható édes desszertekkel? Ők nem érdemlik meg?
Így használd a karakteres bazsalikomot édességekben
Gyakran használunk különböző zöldfűszereket desszertjeink ízesítésére, azonban általában az olyan közkedvelt levelek kerülnek előtérbe, mint a menta vagy a citromfű. De hová és hogyan kerülhet például a bazsalikom? A cikkből kiderül.
Alkoss az almával nyáron, hogy ne emlékeztessen a lombhullásra
Annak ellenére, hogy az alma egy egész évben velünk tartó gyümölcs, sőt, még fanyar, kisméretű, nyári verzióban is elérhető, hajlamosak lehetünk elsődlegesen őszi, hideg idős gyümölcsként gondolni rá. Változtasson ezen az alábbi pár tanács!
Nem zöldség a paradicsom, kezeld hát gyümölcsként!
A boltokban a zöldségek közt csücsül, nem süthetünk belőle édes süteményt, ellenben húsok és egyebek mellett kiválóan megállja a helyét: most akkor mi is a helyzet a paradicsommal? Egy identitáskrízis feloldása következik.
Így hozz ki a padlizsánból még többet idén nyáron
Nyár van, így sanszos, hogy amúgy is bevetjük majd a szezonális padlizsánt a konyhában – persze kérdés, hogyan tesszük majd ezt. A megszokott, talán kissé megkopott módokon, avagy nyitunk új megoldások, új receptek felé is? Legyen inkább az utóbbi!
5 nyári alapanyag, amivel ereszd össze a kaprot
Nyáron megannyi különböző ételbe szórhatjuk a kaprot: tökfőzelék, uborkaleves, túrós sütemény, csak hogy néhányat említsünk. De találhatunk-e új ízpajtást a zöldfűszernek ezeken a klasszikus recepteken túl?
-
1
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

























