konyhai praktikák

6 ok, amiért egy kisebb konyha igazi megváltás

Életmód

6 ok, amiért egy kisebb konyha igazi megváltás

Első olvasásra meglepő lehet ez az állítás, hiszen sokan álmodozunk világos, nagy márványpultos konyháról, ahol mindennek megvan a helye, és katonás sorban áll a polcokon az összes alapanyag tárolókba pakolva. De higgyétek el, több az előnye, mint a hátránya egy kicsi konyhának!

Nosalty

5 hiba, amit semmiképp se kövess el a leveles tésztával

Gasztro

5 hiba, amit semmiképp se kövess el a leveles tésztával

A boltban vásárolt leveles tészta nagyban megkönnyíti az életünket, de néhány dologra oda kell figyelni a használata során. Ezt az 5 hibát semmiképp se kövesd el! Napi Tippünk következik:

Szász Nóri

Így magozz ki bármilyen méretű paradicsomot felfordulás nélkül

Gasztro

Így magozz ki bármilyen méretű paradicsomot felfordulás nélkül

Mindössze egy vágódeszkára, késre és egy kanálra lesz szükséged ahhoz, hogy nagyobb felfordulás nélkül kimagozz egy paradicsomot.

Szász Nóri

Ezért fontos, hogy az edények ALJÁT is alaposan elmosd

Grillezz!

Ezért fontos, hogy az edények ALJÁT is alaposan elmosd

Az edények mosogatására érdemes nagy gondot fordítani, hiszen mégiscsak bennük készülnek az általunk fogyasztott ételek. De miért fontos az edénybelsők mellett a serpenyők és fazekak alját is kiemelten tisztán tartani?

Nosalty

5 süteménysütési kudarc, ahonnan még van visszaút

Életmód

5 süteménysütési kudarc, ahonnan még van visszaút

A süteménysütés viszonylag egyszerű folyamat, amit egy-egy recept szabályoz. Persze nem mindig sikerül minden úgy, ahogy kéne, és ilyenkor ütnek be a kisebb-nagyobb katasztrófák. Szerencsére ezek közül sok helyzet még menthető.

Lakos Benedek

Nigella Lawson 10 legjobb tippjével te is jobb szakács leszel

Család

Nigella Lawson 10 legjobb tippjével te is jobb szakács leszel

Nigella Lawson már évtizedek óta tanítja főzni és sütni az embereket, és ezalatt rengeteg hasznos tanácsot, tippet és praktikát osztott meg – ezekből hoztuk el néhány kedvencünket.

Szász Nóri

7 tejtermék, amelyet egyszerűbb otthon elkészíteni

Gasztro

7 tejtermék, amelyet egyszerűbb otthon elkészíteni

Tejtermékeket szinte minden nap fogyasztunk valamilyen formában, és remélem, nem csak én vagyok az egyetlen a világon, akinek néha megfordul a fejében, hogy „milyen jó lenne ezeket otthon is elkészíteni”.

Lakos Benedek

Ezért rohadnak el a bolti fűszernövények pillanatok alatt

Család

Ezért rohadnak el a bolti fűszernövények pillanatok alatt

Biztosan veled is megtörtént már, hogy a boltban vásárolt, élénkzöldben pompázó bazsalikom vagy menta két nap alatt fonnyadt, száraz és aszott fűszernövénnyé változott. Ne aggódj, a hiba nem benned van, a friss bolti zöldfűszerek még cserépbe ültetve sem tartanak sokáig.

Nosalty

Eddig rossz sorrendben kevertük össze a sütink hozzávalóit?

Gasztro

Eddig rossz sorrendben kevertük össze a sütink hozzávalóit?

Rengeteg tipp van arról, hogy miként lehet tökéletes sütit sütni, de ez a mostani mindent felülír: a profik szerint teljesen más sorrendben kell összekeverni az alapanyagokat, mint ahogy eddig tettük.

Szász Nóri

Van egy trükk, amivel akár egy évig is friss lehet a narancsod

Család

Van egy trükk, amivel akár egy évig is friss lehet...

A tél kedvence a narancs, az évnek ebben az időszakában pedig kifejezetten jutányos áron lehet hozzájutni a déli gyümölcshöz. Mit tegyünk, ha több kiló van otthon, és nem akarjuk, hogy akár csak egy is ránk rohadjon? Íme néhány egyszerű tipp.

Masszi- Rigó Csilla

7 praktika, hogy ne barnuljon meg az almád a levegőn

Gasztro

7 praktika, hogy ne barnuljon meg az almád a levegőn

Senki sem szeret megbarnult almát enni, ezért hoztunk 7 olyan trükköt, amivel elodázhatod ezt a természetes folyamatot.

Szász Nóri

Négyévnyi flódnisütés tanácsai a tökéletes süteményhez

Advent

Négyévnyi flódnisütés tanácsai a tökéletes süteményhez

Talán nem mindenkinél, de sokaknál megjelenik a karácsonyi asztalon a flódni. Én teljes mértékben a réteges sütemény híve vagyok, és egy ideje már nem telhet el úgy ünnep, hogy ne sütnék egy nagy tepsivel. Tovább is van, mondjam még?

Lakos Benedek

Szeletelés, aprítás, vágás: legyél te is profi séf

Zöld

Szeletelés, aprítás, vágás: legyél te is profi séf

Az egyik legalapvetőbb konyhai művelet, amihez most egy profi szakács tippjeit hoztuk el. A következő trükkökkel rengeteg időt spórolhatsz az alapanyagok felvágásakor.

Szász Nóri

Ötletek a maradék leveszöldség, tészta és hús felhasználására

Gasztro

Ötletek a maradék leveszöldség, tészta és hús felhasználására

A konyhai maradékok mindig nagy fejtörést okoznak: nem akarjuk kidobni őket, inkább valami jó ötletet keresnénk a felhasználásukra. E helyzet alól a levesek sem képeznek kivételt, sőt. Lássuk, mi lehet a zöldségből, levesbetétből és a többi maradékból.

Lakos Benedek

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept