lecsó
Ezerszínű és ízű lecsóreceptek
A lecsóról egyféle variáció jut eszünkbe, pedig olyan gazdagon variálható, hogy azt el sem tudjátok képzelni. Lerántjuk nektek a leplet a lecsó és lecsó közötti különbségekről!
Idén tedd el a lecsót pikáns olasz recept alapján, lecsókrémként
Nem csak mi, magyarok gondoskodunk arról, hogy a nyár ízeit üvegbe zárjuk, az olasz háziasszonyok is jeleskednek a gyümölcsök és zöldségek tartósításában. A fügelekvár és a passzírozott paradicsom után harmadik helyen ez a fűszeres-zöldséges krém áll, nézzétek, a csizma sarkában hogyan készítik.
8 lecsós fogás, amivel végső búcsút inthetsz a nyári egytálnak
A nyarunkat valószínűleg megannyi lecsó és megannyi lecsós fogás kísérte. Most így, már mélyen benne az őszben intsünk búcsút az utolsó friss paradicsomoknak, paprikáknak az alábbi ételek elkészítésével.
Mit főzzek ma? Nyári gyümölcsleves, török lecsó és ribizliparfé vár
A mai menüvel próbáljuk enyhíteni a nagy forróság okozta kellemetlenségeket, éppen ezért az előétel és a desszert hidegen érkezik, a főétel pedig szintén egy igazi nyári finomság lesz.
Így bugyoláld a maradék lecsót fűszeres tésztasapkába
A pot pie egy USA- és Kanada-szerte népszerű, jellemzően húsos piteféle, lényege, hogy a tölteléket képző ragut egyből a sütőedénybe kanalazzák, a tészta pedig a tetejére kerül. Sütés után ezen a csodás, omlós, aranybarna szénhidrátrétegen át kanalazzák a húsos-zöldséges ragut, aminek egyben köretéül is szolgál.
6 étel, amit tegyél lecsóssá a nyár és saját magad...
A nyár a lecsóról szól, ez nem vitás – a paradicsom-paprika házasítást azonban nemcsak magában vagy rizzsel élvezhetjük, hanem bevethetjük más fogások készítése során is. Lecsósítsunk mindent!
6 szokatlan köret, amit mégis pakolj a lecsó mellé
Ha a legtöbb embert megkérdeznénk róla, valószínűleg úgy nyilatkoznának a lecsó köretigényéről, hogy „nem kell oda más, csak egy szelet kenyér!” – pedig vannak ám ezen az egyszerű szénhidráton túl is kóstolásra érdemes kísérők. A Napi Tipp pedig mindegyiket bemutatja!
A nyár esszenciája ebben a cukkinilecsóban öltött testet
Amikor már azt hitted, hogy mindent tudsz a lecsóról, megvan a tökéletes, sanszosan anyudtól vagy a nagyitól átmentett családi recepted, és a világért sem változtatnál rajta, akkor jön ez a cukkinilecsó (aminél külön imádjuk, hogy kétféleképpen ízesítheted), és átformálja a véleményed.
6-féle módon főztem lecsót, hogy megtaláljam a tökéleteset
Minden ugyanaz másképpen – nyáron mindenki lecsót főz, azonban nincs két olyan ember, aki ugyanúgy tenné ezt. Megihletett ez a furcsa különböző azonosság, ezért elhatároztam, hogy megkeresem a tökéletes lecsót: 6 eltérő módon főztem meg, és abszolút meglepett a módszerek és az eredmények sokszínűsége. És hogy melyik a legfinomabb? A cikkből kiderül!
9 különlegesen finom lecsó, ami nélkül nincsen nyár
Lecsót lecsóra halmozunk ebben a melegben! Szeletelünk, aprítunk és a paradicsom-paprika kombinációhoz ezúttal megannyi különlegességet adunk!
10 királyi lecsó, melyet fehér kenyérrel illik tunkolni
A lecsó olyan nyári étel, melyet illik többször is elkészíteni, (akár egyszer még bográcsban is), és fehér kenyérrel a legjobb tálalni.
9 kanalazásra váró lecsó a legfinomabb parikból és paprikákból
A lecsó olyan étel, ami nélkül egyértelműen nincs nyár. Legyen szó családi ebédről, kerti partiról vagy egyszemélyes vágyódásról. Minden szezonban készül a konyhánkban!
Készítsd így a lecsót, ha le akarod nyűgözni a családot
Nyár van, így valószínűleg meg fogunk főzni jó pár adag lecsót az elkövetkezendő hetekben. Annak érdekében, hogy ne fásuljunk bele teljesen a paradicsomos-paprikás egytál tunkolásába, készítsük el az alábbi formabontó módokon.
9 lehengerlő korai lecsó, ha nem bírod ki nyárig nélküle
Vagyunk egy páran, akik nem hajlandóak kivárni a szezont, igaz? Nem a legolcsóbbak még az alapanyagok, de néha-néha belefér egy tál lecsó!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk
Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...
A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.
További cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Sütőtöktócsni készül extra krémes salátával és...
A tócsnink ma nem krumpliból, hanem sütőtökből készül, mellé főtt tojásos krémes burgonyasalátát kavarunk, a sort pedig csokis piskótával zárjuk.
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Egyszerű sütőtöktócsni
Reszelt sütőtökből egyszerűen és gyorsan süthetünk ropogós, mégis szaftos tócsnikat. Magukban, mártogatóssal, de köretként is megállják a helyüket.
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Lekváros linzer
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
Még több friss recept

























