műanyag
Ezért tilos ételt mikrózni műanyag dobozokban
Hiába van ráírva ma már a legtöbb ételtároló műanyagdobozra, hogy lehet bennük ételt melegíteni, több káros anyag is kioldódhat az edényekből, ha megmikrózzuk őket.
Ez a baj a szemét újrahasznosításával a britek szerint
Nem működik teljesen jól az újrahasznosítás a britek szerint, a nemrég készült eddigi legnagyobb felmérés alapján a műanyaghulladék nagyjából csupán 12 százalékát hasznosítják újra.
Tele van a szervezetünk is műanyaggal, ezeket a bajokat hozhatja...
Ma már szinte mindenben találnak műanyagot a kutatók, az élelmiszerektől kezdve a földben, az állatok szervezetében és természetesen az emberben is egyre több mikroműanyag található. Arról, mennyire veszélyesek ezek az apró, sokszor szabad szemmel nem is látható darabok, részletesen és közérthetően beszélt Jurecska Laura, környezetkémikus.
5+1 tipp, amivel gyerekjáték lesz elhagyni a műanyagot júliusban
Minden év júliusában sor kerül a Műanyagmentes Július kihívásra, amelynek keretében mindannyian egy kicsit többet tehetünk a bolygóért, tanulhatunk, tájékozódhatunk. Persze senki nem állítja, hogy ez egy egyszerű folyamat, még a legtudatosabbaknak is jól jöhet egy-két tanács. Most a Rakun Dobozközösség listázott 5+1 tippet, amelyek könnyen beilleszthetőek a mindennapokba, mégis nagy hatással vannak az életünkben jelen lévő műanyag mennyiségére.
Szlovákiának sikerült az, amiről mi még csak álmodunk
Szlovákia óriási sikert ért el, északi szomszédunk ugyanis csaknem fél év alatt visszahozta a betétdíjas rendszert a boltokba, június végétől pedig már nem is találkozhatunk olyan üdítős flakonokkal és dobozokkal, amelyek ne lennének visszaválthatóak.
Ez a legjobb dolog, amit egyszer használatos műanyag kanalakkal csinálhatsz
Valószínűleg minden háztartás evőeszközös fiókjának hátuljában találunk még egyszer használatos műanyag kanalakat, amelyek elviteles vagy házhoz rendelt csomagokból maradhattak meg. Van egy jó tippünk, mihez kezdj velük.
Veszélyesek lehetnek az újrahasznosított PET-palackok
Egy új kutatás szerint az újrahasznosított műanyagból készült PET-palackok is károsak lehetnek az egészségre a bennük megtalálható vegyszerek miatt. Nemcsak az üdítős üvegekkel, de a papír és műanyag keverékéből készült kávéspoharakkal is probléma lehet.
Eltűnik az Auchan polcairól az egyik legtöbbet használt termék
Az áruházlánc meglépte azt, amit eddig kevés üzlet mert, a tavasz második felében pedig végleg kivezeti üzleteiből a zöldség-gyümölcs-részleg, illetve a pékáruk részlegének egyik meghatározó termékét, és sokkal környezetbarátabb alternatívára cseréli.
Figyelem – Műanyag tányért hív vissza az Auchan
Citrommintás műanyag tányért hív vissza az Auchan. Az áruház akár blokk hiányában is visszaveszi a terméket, és arra kérik a vásárlókat, hogy ne fogyasszanak ételt az említett tányérból.
Érdekes dolog derült ki a műanyagba csomagolt zöldségekről
Egy új kutatás rávilágított, hogy a műanyagba csomagolt élelmiszerek hatására közvetetten nőhet az ételpazarlás mértéke.
Hízáshoz is vezethetnek a műanyagból kioldódó kémiai anyagok
Egy friss kutatás szerint valóban nemcsak kalóriadeficit kell a fogyáshoz: a műanyagból kioldódó kémiai anyagok hízáshoz és az egészséges testsúly nehezebb megtartásához vezethetnek.
Műanyag konyhai eszközöket hív vissza az Auchan
Az Auchan értesítette a hatóságokat, hogy visszahívja a forgalomból az alábbi műanyag merőkanalat és szűrőkanalat, a vásárlókat pedig arra kéri, vigyék vissza a boltokba a termékeket.
Meglepő, mi (is) okozhatja a krónikus bélbetegségeket
Sokkal több problémáért lehetnek felelősek a mikroműanyagok, mint azt elsőre gondoltuk: egy friss kutatás alapján úgy tűnik, hozzájárulhatnak a bélbetegségek kialakulásához is.
Most kiderül, ártalmas-e az egészségünkre a műanyag kapszula
Egy közelmúltban végzett tanulmány a műanyag kávékapszulák és különféle hormonzavarok összefüggéseit vizsgálta – a kapszulás kávét fogyasztók nem fognak örülni.
-
1
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























