nyári gyümölcs
Van, aki megeszi, van, aki kiköpi – De egészséges a...
Dinnyét számtalan módon lehet enni, de a legmegosztóbb kérdés a magokra vonatkozik: megegyük vagy sem?
Majdnem 2000 forint kilója a kedvenc nyári gyümölcsünknek
Gyümölcsléként, lekvárként vagy önmagában is nagy kedvencnek számít ez a nyári gyümölcs. A boltokban elég drága, ezért most megmutatjuk, hogy hol szerezheted be a legkedvezőbb áron.
7-8 ezer forintba kerül egy kiló a magyar gyümölcsből
Ha ebből a nyári gyümölcsből szeretnél majszolgatni, akkor idén elég mélyen a zsebedbe kell nyúlnod. Szerencsére akadnak olyan helyek is, ahol kedvezőbb áron lehet venni belőle.
A szakértő szerint hiány lesz az egyik kedvelt idénygyümölcsből
A vártnál sokkal több eső esett az utóbbi időszakban, ez pedig kedvezőtlen hatással lehet az egy kedvenc gyümölcsünkre. Most a szakértő elárulta, hogy milyen lesz az idei termés.
4 nyári gyümölcspár, amit eressz össze a kirobbanó ízekért
A nyári gyümölcsök önmagukban is a legfinomabb, legzamatosabb kategóriába tartoznak, mindent megtestesítenek, amit egy gyümölcsnek meg kell. Az alábbi párosítások pedig még tovább fokozzák az élményeket, érdemes őket megkóstolni.
Már jobban megéri bolti lekvárt venni, mint otthon befőzni?
Ugyan a házi lekvárnál nincsen jobb, azért mégiscsak be kell látnunk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben ez nem feltétlenül a legjobb választás. Egyes dzsemek ugyanis már olcsóbbak a boltban véve, mint otthon főzve.
Tekerd sonkába a sárgadinnyét, mert az olaszok is ezt (t)eszik
A sárgadinnye megtalálja örök lelki társát ebben a receptben, és akár hisszük, akár nem, bizony a sonka lesz a szerencsés kiszemelt. Az olasz előétel mindent hoz, amire egy forró, nyári napon szükségünk lehet.
Így főztök ti – Ezt teszik a Nosalty-olvasók a dinnyével
Cikksorozatunk, az Így főztök ti, azért indult el, hogy tőletek, az olvasóktól tanulhassunk mindannyian. Mivel tombol a nyár, arra voltunk kíváncsiak, hogyan használjátok a dinnyét a konyhában. Fogadjátok szeretettel egy Nosalty-hobbiszakács gondolatait, receptjeit, ötleteit és tanácsait, amiket most örömmel megoszt veletek is.
5 izgalmas dolog, amit idén próbálj ki a sárgadinnyével
A sárgadinnye szezonja éppen most indul be rendesen, ezért érdemes begyűjteni pár izgalmas receptet, amiben felhasználhatjuk a gyümölcsöt. Mert nem csak magában finom!
Ezért nem válik el az őszibarack a magjától
Őszibarackot enni felér egy nyári programmal, már csak azért is, mert nagy élvezetet okoznak a lédús, formás gyümölcsök. Persze csak akkor, ha a felvágásuk nem egy rémálom. Mert a mag bizony okozhat nekünk fejfájást.
Na, ezért sárga a sárga görögdinnye
A görögdinnyével egész nyáron tele van a zöldséges, a piac és a saját hűtőnk is. Az utóbbi években pedig egyre több helyen láthattuk a klasszikus piros mellett felbukanni az izgalmas, sárga színű görögdinnyét is. De miért néz ki így?
A legnyáribb barack, aminek igazából semmi köze az őszhöz
A neve csalóka, hiszen már nyár közepétől érik, bár vannak késői szüretelésű fajtái is, az őszibarack mégis a nyár egyik leghálásabb gyümölcse. Ízes, lédús, sokféleképp felhasználható, és bár kevésbé jól tartósítható, mint a kajszi, azért télire is átmenthető az íze.
Így még biztos nem bántál a nyári bogyós gyümölcsökkel
A különböző bogyós gyümölcsök a nyár legédesebb ajándékai, használhatjuk őket, amíg tart az évszak. És ha netán valamilyen izgalmas módszert keresünk az elkészítésükre, akkor olvassunk tovább!
Ezt főzi a profi séf a cseresznyéből – Nem csak...
Egy nagy tálból, vagy egyenesen a fáról enni a legjobb, de az édes, néha savanykás, friss cseresznye akkor is jó, ha nem desszertként vagy befőttként végzi. Pohner Ádámot kérdeztük arról, hogy szerinte mihez passzol a leginkább.
-
1
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























