pénz
Költséges lesz a tanévkezdés, ennyi pénz mehet el rá
Évről évre egyre drágább a tanévkezdés, az augusztusi tanszervásárlásnál mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek.
7 ravasz trükk az éttermektől, ami miatt több pénzt költesz
Egy kis kalandra invitálunk. Belépünk egy étterembe: bejárat, székek, asztalok, pult, berendezés. Ennyit látunk csak azonban? Lehetséges. Sok helyen azonban – tudatosan vagy kevésbé – élményelemek sorával élnek annak érdekében, hogy minél többet költsünk éttermi vendégként, sőt vissza is vágyjunk az adott helyre.
Bajban a vendéglátás, az éttermek harmada bezárhat idén
Még nincs vége a harcnak, ez derül ki a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnökének nyilatkozatából, amely szerint hiába volt sikeres a turizmus a tavalyi évben, az éttermek még mindig küzdenek a koronavírus-járvány okozta pénzügyi problémákkal.
4 pénztárcabarát tipp, hogy többet spórolhass bevásárláskor
Aligha telik el hét úgy, hogy ne találkoznánk élelmiszerdrágulással kapcsolatos hírekkel. Bevásárlás közben egyre nehezebb spórolni, néhány meglepő trükk segítségével azonban megtakaríthatunk néhány forintot.
9 tipp, hogy kevesebbet és okosabban költs élelmiszerre
A háztartások kiadásainak tetemes részét adja az élelmiszerre költött összeg. Azonban némi odafigyeléssel sokat spórolhatsz ezen, miközben semmiről sem kell lemondanod.
Ezekkel a trükkökkel vesznek rá a boltok, hogy több pénzt...
Az elmúlt évtizedek során megannyi áruháznak sikerült saját trükköket kitalálnia annak érdekében, hogy a vásárlók még több pénzt költsenek el a bevásárláskor. Mi mindennel manipulálnak minket a boltok? Most kiderül!
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















