reggeliző

6 kellemes bruncholó vidéken, ahol magas színvonalon reggeliztetnek

Gasztro

6 kellemes bruncholó vidéken, ahol magas színvonalon reggeliztetnek

10-12 éve indult itthon és akkor még szkeptikus hangulat fogadta. Mára pedig sokak inkább brunchra találkoznak, mint vacsorára.

Pákozdi Nóra

Ebben a reggelizőben szelfizgetett Mads Mikkelsen

Nyár van!

Ebben a reggelizőben szelfizgetett Mads Mikkelsen

Mads Mikkelsen éppen Budapesten forgat, ahol láthatólag nagyon jól érzi magát, és már egy reggelizőbe is betért, ahol fényképet is készített az ott dolgozókkal.

Nosalty

6 csuda hely Székesfehérváron/ott, ahol mindig jót ehetsz-ihatsz

Család

6 csuda hely Székesfehérváron/ott, ahol mindig jót ehetsz-ihatsz

Fejér megye legfontosabb városának pozíciója igazán szerencsés: valahol félúton van Budapest és Balatonfüred között, miközben kőhajításnyira van a Velencei-tó is. Az utóbbi időkben ez a város sem maradt le gasztronómiailag: szuper éttermi élmények várnak náluk.

Nosalty

Így edd végig Bécs legjavát, akár egyetlen nap alatt

Család

Így edd végig Bécs legjavát, akár egyetlen nap alatt

Akár több napot kirándulunk Bécsben, akár egyetlen napot vizitelünk nyugati szomszédainknál, az osztrák főváros rengeteg élményt tartogat számunkra. Izgalmas múzeumok, lombos parkok, csendes sétálóutcák, mindez a monarchia építészetének legjavával megspékelve. És akkor a gasztronómiáról még nem is beszéltünk!

Rosanics Petra

Életed legmenőbb (pezsgős!) reggelije vár egy 140 éves pincészetben

Utazás

Életed legmenőbb (pezsgős!) reggelije vár egy 140 éves pincészetben

A reggelizés és bruncholás szerelmesei eljuthatnak a saját személyes mennyországukba, amennyiben a Törley Pezsgőmanufaktúra felé veszik az irányt szeptember 18-án, vasárnap. De mi is lesz itt pontosan? Nos, azonnal kiderül.

Nosalty

12 hangulatos reggeliző, ahol kedved szerint bekurblizhatod a napot

Gasztro

12 hangulatos reggeliző, ahol kedved szerint bekurblizhatod a napot

Legyen a reggeli egy fontos alkalom, vigyük a legjobb barátunkat szülinapi napkezdésre, édesanyánkat pihentető reggelire, kedvesünket romantikus brunchra, buli után együtt szédüljünk be egy megbízható helyre, hogy elemeinkből rakjanak össze minket a kalóriadús finomságok. 12 szuper helyről mesélünk.

Nosalty

A Twentysix Budapest superfood lattékkal és egészséges reggelikkel ébreszt egy tisztább jövőért

Család

A Twentysix Budapest superfood lattékkal és egészséges reggelikkel ébreszt egy...

A hely koncepciója az volt, hogy a természetet kicsit becsempésszék a zajos budapesti belvárosba, ahol akár egy egész napot is eltölthetünk. Ezt az elképzelést erősíti, hogy ősztől már reggel 7 órától várják a vendégeket a nap első étkezésére, amit ezután egy nyugtató jóga vagy meditáció, esetleg ebéd vagy bevásárlás, később koktél és vacsora követhet.

Nosalty

Neked ajánljuk

Tört paszuly videó

Tört paszuly

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept