újév
Így ünnepeljük a szilvesztert környezetbarát módon
Ha azt fogadtuk meg az új évre, hogy környezettudatosabbak leszünk, miért ne kezdhetnénk már szilveszterkor?
Ezekkel a tárgyakkal és szokásokkal gazdag új évnek nézel elébe...
Az újévhez kapcsolódóan többféle babona él, amiket sokan komolyan vesznek, de vannak, akik a létezésükről sem tudnak. Mi most azoknak szeretnénk kedvezni, akik nem szeretik a lencsét, de szeretnének gazdag, sikerekkel teli újévet.
Édes reggeli ötletek az újév napjára
Ha szilveszterkor nagyot mentél a pezsgővel és még nem állsz készen a lencsefőzelékes-virslis ebédre, jól jönnek majd ezek az édes reggeli ötletek az újév napjára.
Sós reggeli ötletek az újév napjára
Sosem lehet elég korán kezdeni, ezért már érkeznek a sós reggeli ötletek az újév napjára, amelyek laktatnak és egy kicsit még a macskajajt is űzik.
4 konyhai elem, amit érdemes kiselejtezni újévkor
Bár az újév első napján nem szabad takarítani a babona szerint, január elején érdemes megejteni egy takarítással egybekötött lomtalanítást a konyhában.
6 újévi fogadalom, amitől zöldebb (és olcsóbb) lesz az élet
Ki mondta, hogy csak azt fogadhatjuk meg, hogy többet sportolunk, kevesebb kalóriát viszünk be, letesszük a cigarettát, szakítunk a zsíros-sós chipsekkel? Tegyünk egy fenntarthatóbb háztartásért, már január 1-től.
Így szilvesztereztünk a piros aranyos Kádár-korszakban
Ha szilveszteri finomságokra gondolunk, akkor biztosan beugrik a reszelt trappista sajtos szendvics, a csilingelő pezsgős pohár, és a krémes franciasaláta. Te vajon emlékszel, hogy milyenek voltak a régi korok szilveszterei?
Közeleg a szilveszter, így alakul a boltok nyitvatartása
Tudd meg, ilyen nyitvatartással üzemelnek majd szilveszterkor és az új év első napjain a legnépszerűbb áruházláncok.
Ezt főzheted – 31 mennyei étel tőletek, amivel ünnepi hangulatot...
Cikksorozatunkban minden hónap elején összegyűjtjük a kedvenceinket regisztrált felhasználóink fogásai közül. Ezúttal a decemberi, ünnepi finomságok következnek! Csatlakozzatok ti is a Nosalty gasztroközösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján.
„Új év, új én?” – lendülj túl a januári konyhai...
Letudtuk az ünnepeket, megvolt az összes klasszikus és kötelező fogás: na de hogyan tovább januárban? Én személy szerint ilyenkor mindig motiválatlannak érzem magam a konyhában (és remélem, hogy ezzel más is így van, különben csak magamnak írom ezt a cikket).
Mutatjuk, mi legyen a megmaradt lencsével, ha unod a főzeléket
Január első napjaiban sokunk hűtőjében áll még egy tálkányi, vagy akár fazéknyi lencsefőzelék, amit bár imádunk, egy kicsit már ununk is. Épp ezért most ahhoz adunk tippeket, milyen új ételeket lehet belőle varázsolni.
Szőlő, gránátalma, savanyú káposzta – ezt eszi a világ újévkor
Újévkor enni kell, ráadásul a kezdődő naptári év első napján nem mindegy, hogy mivel látjuk el a gyomrunkat az előző nap süteményei, majonézes salátái és pezsgős mámora után. De mit eszik a világ újévkor?
Ezeket az élelmiszereket tartsd otthon, ha kevesebb húst ennél
Sokan fogadják meg év elején, hogy csökkentik a saját vagy egész családjuk húsfogyasztását, vagy egyenesen megpróbálkoznak a vegetáriánus vagy vegán életmóddal. Most adunk pár ötletet, hogy milyen alapanyagokat érdemes beszerezni hozzá, hogy ne váljon gyorsan unalmassá a dolog.
4 tipp, hogy ne csak egy hétig tartsanak a fogadalmaid
Szeretnéd, ha idén tényleg véghez is vinnéd a céljaidat, amelyeket kitűztél? Segítünk, hogy idén ne add fel az első bukkanó után!
-
1
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























