vendéglátás
Ebben az étteremben megbüntetnek, ha a tányéron hagyod az ételt
Sokaknak talán meghökkentő lehet, hogy milyen módszerrel lépett fel egy étterem az élelmiszerpazarlás ellen. Az ételt el nem fogyasztó vendégek megbüntetése azonban teljesen logikus, sőt, abszolút elterjedt dolog.
Nagy változás következik a vendéglátóhelyek minősítésében
2017 óta június 18-án ünnepeljük a Fenntartható Gasztronómia Napját. A kezdeményezést öt évvel ezelőtt az ENSZ, a FAO és az UNESCO indította útjára. Nem véletlen, hogy épp ezt a napot választotta a hazai fenntartható étkezést és vendéglátást népszerűsítő Felelős Gasztrohős Alapítvány, hogy elindítsa megújított Fenntartható Vendéglátóhely minősítését. A sajtótájékoztatóra a legújabb fővárosi rendezvényhelyszínén, a margitszigeti Kristály Színtérben került sor, ahol a vendéglátóhelyek megkapták minősítéseiket és díjaikat, valamint lehetőségük volt a jelenlegi helyzetet is értékelni.
8 étterem, amit keress fel a horvátországi nyaralás alatt
A horvát gasztronómia talán nem a legismertebb a világon, azonban annál sokszínűbb, annál több meglepetést és izgalmas kalandot tartogat a kíváncsi és éhes látogatók számára. Az alábbi éttermekben megkóstolhatjuk az ország legjavát.
Bezár az egyik legjobb étterem Budapest környékén
Június végétől már csak rendezvényeket tart a veresegyházi Katlan Tóni Kultúrkonyha, az étterem a'la carte részét bezárják
Rekordfizetést kínál egy balatoni étterem, még sincs jelentkező
A tihanyi Malackrumpli étterem rekordfizetést, szállást és étkezést is biztosítana új séfhelyettesének, mégsem jelentkeznek sokan a kivételesen magas összeget kínáló állásra.
Már csak egy hét, és fény derül a legjobb magyar...
2005 óta minden évben sor kerül Magyarország egyik legnívósabb gasztronómiai díjátadójára, az Audi Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálára. Az idei eseményig már csak egy hetet kell várnunk, a várakozás végén pedig megtudhatjuk, hogy milyen minősítést kaptak a magyar éttermek az Audi kiadványában, a Dining Guide TOP100 Étteremkalauzban.
4 országot kóstolhatsz végig útlevél nélkül, ha Szlovéniába utazol
Viszonylag szerencsés ország vagyunk, legalábbis abból a szempontból biztosan, hogy ilyen sok szomszédunk van, akiknek kultúráját, gasztronómiáját és városait karnyújtásnyira tudhatjuk magunktól. Persze ez egyben azt is jelenti, hogy nem mindig tudjuk, merre induljunk. A bőség zavarát most segítek feloldani, és mutatom a kiszemelt célt: irány délnyugat, irány Szlovénia!
Végre vidéken is lehet Michelin-csillagos étterme hazánknak
A Michelin Guide ebben az évben végre vidékre is ellátogat, adta közre a hírt a Magyar Turisztikai Ügynökség. Ez lehetőséget adhat arra is, hogy Magyarország tovább növelje Michelin-csillagainak számát.
Ennyivel is drágulhatnak a balatoni büfék ételei
Idén el kell felejteni az 1500 forintos balatoni menüket.
Indul az asztalfoglalás az országos Étterem Hétre
2022. március 17-től egészen március 27-ig tart az idei Étterem Hét. Ebben az időszakban ezúttal is fix áron kínálja 3-fogásos menüsorát több mint 100 magyarországi Top étterem.
Világszerte bojkottálják az orosz italokat a vendéglátóhelyek
A szolidaritási akció keretében kocsmák, bárok és más vendéglátóhelyek levették polcaikról az orosz alkoholos italokat, ezzel is tiltakozva a háború ellen. A kezdeményezés Kanadából indult, de már magyar résztvevői is vannak.
„Nem az a lényeg, hogy kinek milyen színű a bőre"...
„Nálunk nincs dekázva semmi!" – hangoztatja magabiztosan, tele vendégszeretettel Ásós Géza. Az ország első cigányéttermének tulajdonosa és szakácsa az nlc.hu videójában mutatkozott be.
Látványos drágulás várható az éttermekben
Jelentős áremelésre számíthatnak a vendégek a magyar éttermekben. A drágulás fő okai a munkaerőhiány és az egyre magasabb dolgozói bérek, de a látványosan emelkedő nyersanyag- és energiaköltségek is hatással lesznek arra, mennyire kell vendégként szélesre nyitni a pénztárcát.
Ezért zár be 1229 év után a legrégebbi angol kocsma
1229 éves angol kocsma zárja be kapuit – számos háború, járvány, válság és történelmi viszontagság után a koronavírussal már nem bírt el a legidősebb angol pub.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

























