2020.11.30.
Két falat Ukrajna
A hétvégén vettem egy nagy levegőt, egy retúr jegyet Ukrajnába, és végigettem egy napot a festői Lvov-ban. Hoztam nektek is kóstolót!
Szóval, Ukrajna. Soha nem voltam még, ami valójában ciki, hiszen itt van egy köpésre, olcsó, izgalmas, úszik a történelemben - nem is értem, miért nem került rá még sor. Igaz ugyan, hogy a közelmúltban nem számít a legnyugisabb helyeknek, de hatalmas országról beszélünk, és a nagy része vidáman látogatható. Nekem meg pont volt egy jó okom, hogy odalátogassak - nagyon kedves barátnőm San Francisco-ból, akiről már meséltem nektek többször, hazalátogatott Ukrajnába.

A shuba receptjéért ide kattints
Mivel neki ukránként nem annyira könnyű átjutni "Ojrópába", én mentem. Kijelöltünk egy helyet nagyjából félúton - ez lett Lvov, vagy ha úgy tetszik, Lemberg. Tök megérte, neki 1000 km-t kellett vonatoznia, nekem meg 14 órát. Igaz, mi 5 órát álltunk a határon, kerékcsere meg csatlakozás bevárása ügyén.
Na mindegy, a város nagyon szép volt, Marynát jó volt újra látni, a kétszer 14 óra alatt meg legalább kialudtam magamat. És akkor még meg sem említettem, hogy nem szégyelltem egész nap enni - mondhatnám, hogy csak azért, hogy legyen a blogra anyag, csak nem lenne igaz.

A banush receptjét itt találod
Az ukrán konyha nem túl híres - ritka szerencsés történelmük folyamán ugyanis nem igazán volt idejük arra, hogy a kor nagy konyhai úttörőitől, a franciáktól vagy az olaszoktól tanulják a kulináriát, sokkal inkább voltak azzal elfoglalva, hogy az innen oda, onnan ide vonuló, mindent felégető hadak áldásos ténykedése után ne haljanak éhen. A nagyobb városokban persze volt polgári konyha - az olyan kulturális és etnikai olvasztótégelyekben például, mint Lvov, ahol együtt éltek ruszinok, németek, magyarok, osztrákok, zsidók, örmények és oroszok, a nemzeti jelleg mellett abszolút vezettek a monarchiás és franciás udvari konyhai trendek.
A két étel közül, amit hoztam, az egyik egy ilyen, kicsit polgáribb, oroszos fogás - a shuba, vagyis hering szőrmebundában (vagyis subában) egy laktató, tartalmas, kicsit retrós saláta. Aki szereti a hidegkonyhai fogásokat, az imádni fogja, még akkor is, ha nem a legszebb darab - én legalábbis láttam már sokkal dekoratívabb hidegkonyhai kajákat is. Cserébe viszont elképesztően finom, és egy kis sötét, ukrán vagy német típusú rozskenyérrel verhetetlen téli vacsora. Ukrajnában kicsit olyan, mint nálunk a francia saláta - amit ott Oliver-salátának hívnak - , és nincs olyan családi ünnep, ahová ne készülne el egy jó nagy adag.

A banush receptjét itt találod
A második fogás nem egy nagy was ist das - tulajdonképpen egy puliszkáról van szó. Ukrajnában banushnak hívják, és nekem erős a gyanúm, hogy az erdélyi bálmos közeli rokona etimológiailag. Egy romkocsmának is beillő, több emeletes régi étteremben ettem vacsorára, ahol a földszinten, a konyha mellett saját sörfőzde, a tetőn pedig gy saját Trabant volt - hogy miért nem Zapororozsec, azt ne kérdezzétek. Ami miatt mégis idehoztam, az részben azért van, mert imádom, ahogy az egykori csóróságnak számító kukoricakását kicsit modernizálva tálalják Olaszországban, Erdélyben, vagy akár itt, a másik pedig, hogy a szokásos vízben főzés helyett ez tejben készül, amitől extra krémes lesz. A tetején lévő roppanós szalonna, sült hagyma, krémes kecskesajt és harsanós kapor kvartettje pedig megkoronázza ezt az alapvetően egyszerű ételt.

A banush receptjét itt találod
Szóval: menjetek Lvovba, mert szuper hely - csak vigyetek legalább 3 könyvet az útra. Ha most mégsem, akkor meg készítsétek el ezt a két specialitást - egészen biztosan imádni fogjátok!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















