2020.11.30.
Retró és újhullámos tejfölfagyi
A házi fagyi nem nagy ügy, még gép nélkül is megy, mindjárt bizonyítom!
Pár héttel ezelőtt szólt ÍzHuszár, hogy a Gourmet fesztiválon lesz egy laza egy órás haknink, ahová valamilyen desszertet kéne készíteni. A sok tennivaló között kicsit elfelejtődött a projekt, aztán 2 héttel korábban kaptunk észbe, hogy még semmi jópofaságot nem találtunk ki. ÍzHuszár egy berlini cukrászdai élmény nyomán ragaszkodott az uborkához - én meg nem ellenkeztem. Próbáltunk hozzá kitalálni valamilyen süteményt, ami különleges, egy óra alatt meg tudjuk csinálni, és még kóstoltatni is tudunk belőle. Mivel a fesztivál fő témája idén a paprikás csirke volt, azt javasoltam, hogy az uborka mellett a tejföl legyen a fő vonal. Egy darabig próbálkoztunk különböző sütiötletekkel, de végül úgy döntöttünk, legyen egy sima tejfölfagyi.

A korianderes-uborkás tejfölfagyi receptjét itt találod
Aláírom, hogy ez így elsőre akár meredeknek is hangozhat, de ha valaki szereti lenyalni a kiskanálról a tejfölt, miután tett a levesre vagy bármilyen más ételre, amihez passzol, na az az ember a tejfölfagyit is szeretni fogja, garantálom.
És ami az egészben a legjobb, hogy nem kell hozzá fagyigép. Amúgy nekem személy szerint nincs semmi bajom ezekkel a ketyerékkel, de viszonylag ritkán készítek otthon fagyit, így nem érzem szükségét annak, hogy még egy dolog porosodjon a konyhámban. De néha azért rákívánok a házi fagyira, ahogy ez tavaly is történt az olívás verzióval.

A korianderes-uborkás tejfölfagyi receptjét itt találod
Akkor csak úgy próbaképpen álltam neki, mert a korábban kóstolt, gép nélküli házi fagyik egy kicsit mindig kristályosok lettek. Ez egyébként cukrászdaival is előfordulhat, ilyenkor kell a helyet a későbbiekben messze elkerülni. Lényeg a lényeg, mindig azt hittem, az otthoni készült fagyi gép nélkül jeges lesz, punktum. Még az olívaolaj-fagyinál sem esett le a megoldás, de most, mikor a harmadik adag tökéletesen krémes tejfölfagyit szedtük elő a mélyhűtőből, rájöttem, mi a siker titka - ha hiszitek, ha nem, a zsír.
Ebben a fagyiban gyakorlatilag csak magas zsírtartalmú tejföl van, és szintén nem túl fogyókúrás tejszín - piacon szerzett házi, aminek a tetején ujjnyi vastagon ott ül a föl. Más folyadék nincs, csak cukor és lime, hogy beállítsuk azt az ízt, amitől olyan abbahagyhatatlan lesz. A magas zsírtartalom és a sima víz kizárása miatt pedig nem kell kristályosodástól tartani.

A "Túró Rudi" fagyi receptjét itt találod
Az alapfagyi íze olyan, mint egy jó retró krémtúró - hogy ezt az ízt hogy hoztuk össze, az nem tudom, de kíváncsi lennék, ti is ezt gondoljátok-e - amit aztán variálhatunk a "feltétekkel". Az uborkás-korianderes lime-os toppinggal friss, nyárias, izgalmas lesz, csokiba forgatva pedig teljesen olyan, mint egy krémes, jéghideg házi túró rudi. Na, melyiket választanátok?
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














