2021.04.05.
Kiderült, milyen sonkát nem szabad venni, ha jót akarsz enni húsvétkor
Nitrát, nitrit, páclé, pácsó, ízfokozók - ezek az adalékanyagok kerülhetnek a gyorsérlelésű húsvéti sonkákba, de miért használja ezeket a hentesipar, és okozhat-e bármilyen bajt a fogyasztásuk?
A nyugati kereszténység egyik legnagyobb és legjelentősebb ünnepe a húsvét, ilyenkor megtelnek az asztalok füstölt, érlelt sonkákkal. A hagyomány szerint a farsang előtti utolsó disznóvágáskor eltett füstölt sonka kerül ilyenkor elénk, mivel a 40 napos böjti időszak alatt pont elkészül az ünnepre, tehát alapvetően a tradicionális, adalékanyagokkal készült sonkák előállítása hosszú folyamat.

Kiderült, milyen sonkát nem szabad venni, ha jót akarsz enni húsvétkor
Ez viszont pénz- és időigényes, pedig a füstölés és a sózás is régi tartósító eljárások, de az ipari és a tömegtermelésbe ez nem igazán fér bele, így jöttek a gyorsított és leegyszerűsített eljárások a sonkák esetében.

Hogy vásárolj jó sonkát?
Többféle pácolási és érlelési módot lehet megkülönböztetni, ezeket a NÉBIH is összegyűjtötte egy sonkavásárlási kisokosban. Pácolás során a húst a páclébe merítik vagy bedörzsölik vele a felületét, majd pácérettségig érlelik. A gyorspácolásnál a páclevet injektálással és/vagy vákuum segítségével juttatják a szöveti részekbe, ezzel lerövidül az érlelési idő, és hamarabb kialakul a sonkára jellemző íz és szín. Ezeknek a sonkáknak a főzés alatt csökken a mérete és a súlya, mivel az injektált folyadékot elveszíti, tehát erre mindenképp kell figyelni vásárláskor - olcsóbbnak tűnik, mégis kevesebbet kapunk a pénzünkért.
A vákuumcsomagolt, kis rózsaszín levet eresztett sonkáknál biztosak lehetünk benne, hogy gyorspácolt termékről van szó, mivel az igazi sózott, füstölt sonkát nem szükséges így becsomagolni: bár növeli az eltarthatósági időt, a legjobb, ha száraz, hűvös helyen fellógatva tartjuk. Ugyanakkor a NÉBIH leírása szerint ez a levet engedő sonka legtöbbször a pácolás nem megfelelő módját jelzi (pl.: páclé túlzott befecskendezése), de jelezheti a hús nem megfelelő minőségét vagy éppen valamilyen romlási folyamatot is, úgyhogy ha ilyet látsz, mindenképp kerüld el!
A pácsók és páclevek fő összetevője a nitrit vagy nitrátsó, ezeket elsősorban húsok, konzervek és halételek tartósítására használják.
A nitrit, ezen belül is az élelmiszeriparban felhasznált nátrium-nitrit (NaNO2, a csomagolásokon az összetevők között E250) egyik előnye, hogy a botulizmus nevű mérgezést okozó baktérium (Clostridium botilium) szaporodását gátolja - ezt egyébként kolbászmérgezésnek is hívják, ami nagyon nem játék.
A baktérium toxinjai olyan mérgezést okozhatnak, ami akár halálos is lehet, mivel napokig lappang az ember szervezetében, így nehéz hamar észrevenni a fertőzést.

Halállal is végződhet a disznóvágás, ha nem figyelsz oda!
A nitrit tehát nagy segítség ennek a baktériumnak az elpusztításában, ugyanakkor erre a hagyományos sózás is képes, igaz, jóval tovább tart a folyamat. Előnye még, hogy megőrzi a húsok élénk rózsaszín színét (ahogyan egyébként a hidegfüstölés is), a melegfüstöléstől viszont szürkések, sápadt lesznek a húsok. A hús színét egy mioglobin nevű fehérje adja, de hő hatására bebarnul, nitrittel viszont ezt el lehet kerülni.
Fontos még, hogy nitrit és a nitrát kis mennyiségben nem ártalmas az egészségre, nagy mennyiségben viszont mérgező, ezért szigorúan szabályozzák a maximálisan felhasználható mennyiségüket.
Azért, hogy a gyártás alatt ne keverjék össze a hagyományos sóval, rózsaszínre színezik, hogy világosan megkülönböztethetőek legyenek egymástól.

8 különleges sonkavariáció húsvétra
Lehet még trükközni a címkén feltüntetett szavakkal is, nem mindegy ugyanis, hogy “füstölt” vagy “füstölt ízű” a sonka, amit veszünk: az utóbbi azt jelenti, hogy a húsba füstaromát juttatnak, ami persze meg sem közelíti az igazi, bükkel, tölggyel, dió- vagy cseresznyefával füstölt húsok ízét és illatát.
Végül néhány fontos infó, amiket a gyártóknak kell feltüntetniük a sonkák címkéjén, szóval ezekre mindenképp figyelj:
- az állat fajtája, amelyből készült (kivéve a sertést)
- az előkészítés módja (darabolt, kötözött)
- a hőkezelés módja (nyers, főtt)
- a pácolás és/vagy füstölés módja, amennyiben az ilyen jelölés hiánya alkalmas a fogyasztók megtévesztésére
- a termék nyersen és/vagy hőkezelve (főzve, sütve) fogyasztandó felirat a nyers sonkákon.
Húsvéti sonka
Húsvéti sonka, ahogy dédmamám készítette
Húsvéti sonka tésztában sütve
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Olvass még több izgalmas cikket a gasztronómia alapjairól:
- Így készül a JUS a profi séfek szerint – a pecsenyelé, ami mindent összeköt
- Sózzunk lazacot skandináv módra! - Minden, amit a gravlaxról tudni érdemes
- Variációk egy témára – Tippek, hogyan dobd fel a saját kenyered
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















