2022.01.01.
Ez a pszichológiája az újévi fogadalmaknak
Nem túl jó a statisztika, ha a megfogalmazott és végül be is tartott újévi fogadalmak közötti különbségeket nézzük – de mi lehet az oka annak, hogy ilyen nehezen tartjuk magunkat ahhoz, amit elképzelünk az új évre?
Kutatások szerint a felnőtt lakosság nagyjából fele tesz újévi fogadalmakat minden évben. A sikerről azonban csak 10 százalékuk számolhat be – a maradék 90 százalék valahol elhasal az úton, jellemzően már a legelején. A leggyakoribb újévi fogadalmak fogyáshoz, a több mozgáshoz, a dohányzásról való leszokáshoz és a több takarításhoz, a tisztasághoz köthetők.
Pszichológusok szerint az alapvető oka annak, hogy a fogadalmat tevők 90 százaléka nem jut el odáig, hogy egy éven keresztül be is tartsa, amit tervezett, az az, hogy ezek az emberek alapvetően nem reális célokat tűznek ki maguk elé.

Ez a pszichológiája az újévi fogadalmaknak
A „hamis remény szindrómát” az a becsült gyorsaság, lelkesedés és mérték jellemzi, amire eleinte a fogadalommal kapcsolatban számítunk. A név beszédes – általában túlbecsüljük magunkat, és bár az elején nagyon lelkesek vagyunk, idővel ez a lelkesedés alábbhagy, és a fogadalmak nagy részét elhagyjuk.
Mit lehet mégis tenni, hogy ne járjunk így, és képesek legyünk olyan újévi fogadalmat tenni, amit be is tartunk? A pszichológusoknak van néhány tippjük:
- Legyél reális! Ha már eleinte teljesen szürreális elképzeléssel indítasz, akkora feladatnak tűnhet a fogadalom, hogy egy idő után bele sem kezdesz majd. Inkább fogadj meg valami kisebb dolgot, amit aztán továbbfejleszthetsz, minthogy már előre elvedd a kedved az egésztől.
- Egyszerre csak egyvalamire koncentrálj! Nincs értelme megfogadni, hogy 2022-ben majd vékonyabb, erősebb, egészségesebb leszel, tanulni fogsz és minden napra egészségeset főzöl – úgysem fogod tudni megvalósítani mindet. Egyszerre csak egyvalamit fogadj meg, és arra koncentrálj ahelyett, hogy szét akarnál szakadni többfele.
- Fogadd el, hogy vissza fogsz esni! Ez főként az egészséges életmód esetében igaz, de máshol is jelentkezik: nem fogod tudni mindig a maximumot hozni, ezért ne is várd el magadtól. Fogadd el, hogy a visszaesések, kisebb szünetek részei a folyamatnak, így nem fogod úgy érezni, hogy mindig elölről kell kezdened mindent.
Még több szilveszter:
- 5+1 egészséges újévi fogadalom, amit be is tudsz tartani
- Betartható újévi fogadalom? 5 tipp a pszichológustól - ezeket gondold át, mielőtt belevágsz!
- 7 különleges fogás, amit Újév napján esznek az emberek
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














