Gasztro

2021.10.06.

Így süthetsz mennyei tökmagot sósan és édesen is

Masszi- Rigó Csilla profilképe Masszi- Rigó Csilla

A tökmag rengeteg dologra jó: majszolhatjuk magában, rakhatjuk ételekbe ízfokozóként és díszítésként is, olcsó és könnyen elkészíthető, amelyből a legjobb természetesen otthon, a saját sütőnkben sülhet meg.

Őszinte vallomás, én életem első húsz évében egyáltalán nem ettem bolti, zacskózott tökmagot, egészen addig ugyanis kizárólag a nagymamám által készített, sütőben kisütött, és alaposan megsózott tökmagból voltam hajlandó enni.

Az otthoni sütőben is gyorsan elkészíthető, ráadásul sokkal finomabb, mint a bolti változat

A Mamáéknál ősszel és télen szinte kivétel nélkül mindig volt egy-egy nagy tálnyi tökmag a konyhában, az étkezőben és a nappaliban kikészítve, a frissen átsült magvakat pedig még forró állapotban csentük el a tepsiről, hogy mikor már egy kicsit is kihűlt, azonnal lehessen enni. Az a tökmag héjastól volt az igazi, a friss és kemény sós réteg olyan ízt adott neki, amit azóta egyetlen bolti változatban sem véltem felfedezni.

Tökmagot márpedig otthon is egyszerűen tudunk csinálni, ráadásul a házi változat sokkal-sokkal finomabb lesz, mintha a már előre elkészített állott és szikkadt bolti opciót választanánk.

Íme néhány tipp, amivel TE is könnyen elkészítheted az ősz egyik kedvenc rágcsálnivalóját:

Őszi tökmagos gombakrémleves

gombakrémleves

Őszi tökmagos gombakrémleves

Reform tökmagos cukkinifasírt

zöldségfasírt

Reform tökmagos cukkinifasírt

Tökmagos-juhtúrós pogácsa

juhtúrós pogácsa

Tökmagos-juhtúrós pogácsa

A sós változat - sokféleképpen

Máris több választásunk van ahhoz, hogyan folytassuk az elkészítést:

Akár serpenyőben is készíthetünk kisebb adagokat vendégváráshoz. A serpenyőbe két kanál olajat öntünk, rátesszük a magvakat az olajra, szórunk rá két evőkanál sót, jól átforgatjuk az egészet, majd az előző megoldáshoz hasonlóan nagyon kevés vizet (25-30 ml) öntünk a magvakra. Folyamatos rázogatás mellett addig sütjük, míg egy kicsit meg nem duzzadnak és meg nem pirulnak a maghéjak.

Nagyobb mennyiséget sütőben érdemes elkészíteni, szárítás után a már említett módon, sütőpapírra terítsük ki a magvakat egy rétegben, sózzuk meg, és öntsük le kevés olajjal úgy, hogy az minden magot beburkoljon. Nagyjából 30-35 perc alatt készül el a házi pirított tökmag, de 5-10 percenként kevergessük át, hogy egyenletesen piruljon.

És ez még nem minden…

A tökmagot is ízesítheted, ha valami újdonságra vágysz: helyezzük a magokat egy lapos, jól megolajozott-vajazott sütőpapírral bélelt tepsibe! A magokra is csorgassunk egy kevés olvasztott vajat!

180 °C-ra előmelegített sütőben lassan, 30 perc alatt pirítsuk meg a magokat!
Miután elkészült, szórjuk meg a magokat ízesítőkkel, majd további 10-12 percig süssük!

Répakrémleves chilis tökmaggal

sárgarépakrém-leves

Répakrémleves chilis tökmaggal

Langyos kölessaláta tökmaggal és gránátalmával

különleges saláták

Langyos kölessaláta tökmaggal és gránátalmával

Tökmagos energiagolyó

cukormentes bonbon

Tökmagos energiagolyó

Milyen ízesítőket szórhatunk a tökmagra? A parmezánnal elkevert fokhagymapor jó választás, csakúgy, mint a szerecsendióval, fahéjjal, őrölt gyömbérrel, szegfűborssal és barna cukorral feldobott fűszerkeverék.

A koriandermaggal, mexikói fűszerkeverékkel megbolondított verzió is isteni, csakúgy, mint a parmezánnal, rozmaring- és chiliporral készült változat.

Édességre vágysz?

Sütés előtt szórd meg a tökmagokat némi fahéjas cukorral! Az elkészült tökmag csodásan karamellizálódik, a fahéjtól egyszerre lesz enyhén pikáns és édes.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Forrásaink voltak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept