2020.11.30.
10 vicces figura, akivel egy kerti sütögetésen tuti összefutsz
A kerti sütögetés jellegzetes figurái közül némelyik az idegeinkre megy, mások viszont képesek megmenteni az egész bulit. Te magadra ismersz valamelyik típusban?
1. A grill edző
Nem hozott magával semmit sem a grillezéshez, csak a véleményét. Mindig a tűz körül mozog, mint egy zavarodott börtönőr. " Mostatok kezet? " - kérdezi két grilltanfolyam között. Szóba hozza a fűszerezést, a technikát, az időzítést. Beszél a megfelelő hőfokról és természetesen a politikáról is. Amíg forró a parázs, ő is marad, mint egy dühös húsevő növény.
2. "Két dobozos Sanyi"
Két háromdecis sörrel érkezik, mert elmondása szerint a helyszínen lévő piák kifogásolhatóak. Idézem: ,,Én nem iszom ezt a vackot!" Miután a hozott két sör elfogyott, válogatás nélkül kap ki piákat a hűtőtáskákból, és dönti magába az alkoholt. Minden egyes kortyra panaszkodik, viszont önként jelentkezik mikor azt kérdik: ,,Ki kéri az uccsó sört?".
3. A Piros Ember
Szerencsétlen fehér bőrű pajtás, aki amikor hétágra süt a nap, készenlétbe állítja a naptejet, hogy az megvédje őt az UV-sugaraktól. Csak egyszer keni be magát, de azután végig ing nélkül lófrál. Láthatod, ahogy kezd vörösödni. A piros ember egyébként ártalmatlan.
4. A Túlkorlátozott Gyerek
Először is, távol sodródik a szüleitől, majd mikor a hatodik dobozos gyümölcslevet is legyűrte, rácuppan az cukorkás tálra és felporszívózza a felét, majd kergetőzni kezd a kortársaival. Ezt a sportot addig űzi, míg el nem esik, vagy ki nem dobja szegény a taccsot. Mikor már sír, a szülők úgy döntenek, itt az ideje hazaindulni.
5. A Vega Harcos
Négy darab tofu virslit hoz, és mindenkit félrelökve küzdi magát a grillhez. Követeli, hogy az övét süsd meg először, de közben arról faggat, mivel szoktad tisztítani a grillrácsot. Megkérdezi minden majonéznek, mustárnak és magnak az eredetét. Végül nem eszik semmit, mert véleménye szerint a tofu virslik érintkeztek valamivel sülés közben, és ezért a te "gyilkos sütődet" okolja. Viszont meglepő módon jól tollasozik, ami majdnem feledteti az előtte lévő pár órás aggodalmaskodást.
6. A Vonakodó Vega
A vonakodó vegetáriánus ahogy belép a füstillatú BBQ birodalomba, egy vasárnapi kísértés lesz úrrá rajta. A húsok édes, fűszeres illata a pólójához tapad, emlékeztetve őt egy régen elmúlt, tofumentes életre. Szívesen teszi a kajáját egy tányérra a húsokkal, hátha egy kis hússzaft körbe öleli zöldségeit. Biztosan eszik egy szelet bacont mielőtt távozik…. csak valószínűleg a fürdőszobában megbújva. Alapvetően akárcsak a Piros Ember, ő is ártalmatlan.
7. A Családosember
Nap nap után képes 4 apró gyerekét kordában tartani, mint egy profi. Abban a pillanatban, amikor megérkezik, mindenkinek felcsillan a szeme, ugyanis a Családosember potenciális gyerekcsősz! Neki a nyaralás az, hogy grillpartikon segédkezik, és mindeközben üldözi nemcsak a saját, hanem mások gyerekeit is.
8. A Maradékszarka
Nem hagyja ott a bulit, mert pontosan tudja, hogy minden partira bőségesen bevásárol a házigazda. A Maradékszarkák azok, akiknek a szívét legjobban ezek a szavak melengetik: "Kéred ezt? Mi már nem tudjuk megenni". A buli végén pedig készségesen segítenek pakolni. "Semmi baj ha elfogyott a dobozod, mi hoztunk sajátot."
9. A Mester-kívülálló
Ha nem találta meg az egyetlen embert, aki a politikáról vagy a macskájáról beszélgetne vele, kering, és lecsap. Amennyiben a grill mellett ácsorogsz, te leszel az áldozat. Még az is megkockáztatnád, hogy odaég a nyamvadt oldalas, csak ne kelljen még egy képet megnézni Cica Úrról. Öt perc sem telt el és arról locsog, hogy Mila Kunis segített a meghekkelni egy, az Északi-sarkon lévő titkos gigaszervert, és órákon belül összeomlik a világgazdaság.
10. A Pirotechnikus
A szürkületig vár, hogy felfedje a tűzijátékokat, melyeket ez a környék soha azelőtt nem látott. Több hónapot töltött azzal, hogy különböző illegális cuccokat kutatott fel. A robbanástól számított ötödik percen szokták hívni a zsarukat. Ne kérdezd meg, miért nincsen a bal kezén kisujj, kitérő választ ad!
És akik nélkül tényleg nem működne egy kerti sütögetés:
Grillmester Tábornok
5 órán keresztül fáradságosan izzad a grillsütő fölött. Cikázik a húsok és zöldségek között, még arra is ügyel, nehogy egy csepp húslé eláztasson egy árva zöldséget. Minden ételt szívesen befogad, amit el kell készíteni... Amikor az utolsó ropogós buci is megpirul, az ő küldetése is befejeződik. Ő egy igazi elátkozott hős.
A Szupersztár
Ahol mindenki csak 5 darabos piát és vacak kekszeket hoz, ott eljő a Szupersztár és hűsítő záporként zúdítja ránk bőségszarujából a finomságokat. Mintha kirabolt volna egy éttermet. Teljes tálcányi szalonnák, húsok, kolbászok állnak feszes vigyázzban, grillezésre készen. Szupersztár nem rest, egy fél malacot is felkészített a partira, annak is csak egy kis sütés kell a grillen, de persze csak miután a híres hamburgereit is megsütötte nekünk. Ez történik, amikor egy szakács kiszabadul az egyszobás albérletéből. Ő az, akit mind megérdemlünk!
Forrás: Thrillist
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
10 mesés étel Disney-rajzfilmekből, amiket akár te is megcsinálhatsz otthon
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















