Eszcájg

2020.11.30.

5 kólavariáció 5 országból - a Coca Colán és a Pepsin innen, és jóval túl

Brecz Judit profilképe Brecz Judit

Lássunk túl a két óriáscégen, mert ha tisztességes kólarajongók vagyunk, mindenképp ki kell próbálnunk ezeket az alter kólafajtákat is - más és más országokból.

Sorra vettünk néhány nemzetközi kólaváltozatot a Coca Cola és a Pepsi égiszén túl - mert van élet előttük és utánuk is. Ráadásul igencsak érdekes receptúrákat fedeztünk fel!

Cockta - a szlovén "kóla"

A szlovénok 1953-ban, egy síversenyen bemutatott terméke alapvetően csipkebogyóból készül, ezen kívül 11-féle gyógynövényt, citromot, narancsot és koffeint tartalmaz.



Cockta

Az ötlet 1952-ből származik, amikor is az állami vállalat, a Slovenijavino vezetője kitalálta, hogy készítsenek egy hazai, saját márkás üdítőitalt a drága külföldi Coca Cola és Pepsi vetélytársaként - igaz, ezeket ekkor még Jugoszláviában nem árulták.

A receptúra megalkotója a vegyész Emerik Zelinka volt.

2. Kofola - a szlovák "kóla"



Kofola

A kofola sem nevezhető kólának, inkább egyfajta hazai vetélytársa volt a világhírű kólamárkáknak. Szlovákiában és a cseheknél mai napig nagyon komoly konkurenciát jelent a Pepsinek és a Coca Colának.

14-féle gyógynövényből áll, macskagyökeres (ánizsos) ízvilágú szénsavas üdítőital, gyártója a Kofola a.s. Az 1960-'70-es években tört be a piacra. Érdekessége, hogy 1/3-addal kevesebb benne a cukor, mint az átlag kólákban, nincs benne foszforsav sem, és forrásvíz az alapja. Rengeteg ízesítés létezik belőle, natúr kólástól a dióig vagy kókuszig.

3. Tikkadt szöcske - a magyar "kóla"



Tikkadt szöcske

A Tikkadt Szöcske kólát egy lelkes házaspár, Neumann-Bódi Edit és Neumann Martin, illetve cégük, az Italműhely Kft. indította országhódító útjára. Fontos jellemzője, hogy természetes kóladióval, minőségi alapanyagokból készült - előbbit a gyártó szerint sokan kispórolják. Cukormentes változatban is létezik. Ma már Hollandiában, Angliában, és a velünk szomszédos országokban is árulják.

"A kóla magyarul" - olvasható a címkén.

4. Fritz Cola - a "német kóla"



Fritz Cola

A német hipszterkóla, amelyet egy baráti páros alkotott meg 2002-ben, és EU-szerte terítik. Igen magas a koffeintartalma, (25 mg / 100 ml), és mára rengeteg ízesítésben létezik. A kóla mellett vannak különféle limonádék, alma-meggy ízesítés,vagy akár steviás változat is. Pörgető hatása miatt sokáig ez volt a szlogenje:

"Fritz-Kola – a kokain annyira nyolcvanas évek”.

5. Fentiman's Curiosity Cola - a brit kóla



Fentiman's Curiosity Cola

A Fentiman's cég egy nagy múltú,, növényi alapú üdítőitalokat gyártó angol "sörfőzde", aminek karrierje 1905-ben indult be, Thomas Fentiman szárnyai alatt. A cég kezdetben házról házra járt lovaskocsival, és gyömbérsört árult. Mára megannyi ízesítésben árulja tipikusan brit ízléssel megáldott elegáns italait. 100%-ban növényi alapú összetevőket használ.

Speciális eljárásuknak köszönhetően, amiben a forrázás és fermentálás játssza a főszerepet, és tulajdonképpen a sörfőzéshez hasonlít, Curiosity Cola elnevezésű kólájuk 0,5% alkoholt is tartalmaz, de ez az érték annyira alacsony, hogy üdítőként árulhatják. Egyébként egy koffeines, fermentált gyömbérből, karamellből készült, és élesztővel, cukorral, foszforsavval felturbózott szénsavas ital.

Ezt láttad már az ízHUSZÁR magazinon?

Yukiko Morita péksütijei nem csak a sütőben töltött időnek köszönhetően ragyognak

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Tört paszuly videó

Tört paszuly

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept