Eszcájg

2020.11.30.

Az 5 legfontosabb dolog, amit a száraz novemberből megtanultam

Dacota profilképe Dacota

A leghúzósabb harmadik hét után az utolsó pár nap már csak úgy elcsorgott - vége a száraz novembernek!

Már a hónap közepén, két héttel a kezdet után tudtam, hogy alapvetőn nincs baj az alkoholfogyasztási szokásaimmal - ha lett volna, két hét után valószínűleg már a falat kaparom. Meglepő volt, hogy az alkohol íze vagy a hatása nem hiányzott, sokkal inkább, a társasági vetülete. Rájöttem, hogy a saját alkoholfogyasztásom sokkal inkább egy szokás, mint igény, pedig alapvetően szeretem a jó minőségű alkoholt.

via GIPHY

A kezdetkor még azt gondoltam, hogy ha letudtam ezt az egy hónapot, akkor minden visszaáll a régi kerékvágásba, és én nem teát kérek majd, ha beülök valahova, hanem egy jó IPA-t, és ha nagyon relax estém van, akkor a nem kakaót, hanem egy pohár vörösbort viszek magammal a habfürdős kádba a könyvem mellé. Most, hogy éjféltől megint szabad a pia, már máshogy gondolom.

Íme, az 5 legfontosabb dolog, amit a száraz november tanított nekem:

1.Kibírom

Én irányítok, nem a szokásaim, és ha Én egyszer azt mondom, hogy nem, akkor nincs az a füstös porter, barikkolt vörösbor és Shakespeare korabeli borókából erjesztett gin, ami lenyomhatna. Az egész heti stresszes rohanásban, kapkodásban, kaotikus világban irgalmatlan jó érzés ám, hogy én vagyok az Úr az akaratom felett!

2.A megszokás kedvéért inni gáz

Nagyon. Nagyjából olyan, mintha a kedvesünkkel is csak azért bújnánk össze, mert éppen mellettünk fekszik, de közben a másnapi teendőkön agyalunk. Eddig sem volt jellemző, hogy rossz minőségű alkoholt igyak, de mostantól még inkább csak akkor iszom, ha valóban nemes nedű kerül a poharamba.

3.A juice-bárokon kívül nem könnyű az élet

Egy átlag kávézóban vagy kocsmában - ahol jó a sör és a borszortiment, van élet a Vargán, a Fóti Kézműves Sörön meg az Absolut vodkán túl - nagyrészt csak filteres teák és kommersz gyümölcslevek kaphatóak. Lehet, hogy nagyon mellélövök, de szerintem kevesebben innának, ha lenne más alternatíva. Bocs, de ha választanom kell az 500 forintos Pickwick erdei gyümölcsös tea és a rozéfröccs között, akkor az utóbbi fog nyerni.

via GIPHY

4.Jobban megnézem, hova megyek

Ha olyan program kínálkozik, amiben a legnagyobb csáberő két vodkaszóda lassú elhörpölgetése, akkor inkább kösz, kihagyom! Ha nincsenek érdekes emberek, jó barátok, kihagyhatatlan program, akkor inkább a kanapé, a forró csoki, meg egy jó könyv.

via GIPHY

5.Nem kell halálosan komolyan venni magamat

Hét éve az életmódváltásomkor, a legnagyobb fogyókúra közepén képes voltam nem elmenni otthonról, mert minden szórakozóhelyen bevitt folyadéknak kalóriatartalommal bírt, nekem meg nagyon be kellett osztanom, hogy ne menjek a magam által előírt 1000 felé. Ez pont olyan hülyeség volt, mint a mértéktelen evés vagy ivás. A kissé durva életmódváltásból azt tanultam, hogy nem lehet mindent enni, csak jót - de ha néha napján beesik egy mozis popcorn, akkor sem dől össze a világ. A piával ugyanez lesz - a minőségre és kis mennyiségre megyünk, de ha beesik egy koleszos nosztalgiabuli, vagy egy vidéki disznóvágás, és elgörbül az est - attól még nem jutok a pokolra!

via GIPHY

És ezt olvastad mát az ízHUSZÁR Magazinon?

Józanságom története, avagy harminc nap alkohol nélkül - elindult a kaland, helló, száraz november!

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept