2020.11.30.
7 csábító kajatrend, aminek te sem fogsz tudni idén ellenállni!
Eljött az újdonságokra éhes gasztrománok nagy napja. Most megtudhatod, mit fogsz enni idén.
1. JAPÁN SAJTTORTA
A japánok bármihez nyúlnak, csak még elegánsabbá, kifinomulttá teszik. Sajttortájuknak nem sok köze van ahhoz az amúgy isteni finom, nehéz, tömör sütihez, ami a USA-ből indult hódító útjára. A japán sajttorta tulajdonképpen egy krémsajttal lágyított, nagy mennyiségű tojáshabbal levegőssé és könnyűvé tett piskóta, ami önmagában, mindenféle díszítés nélkül is hibátlan desszert.
2. KARDAMOMOS MINDENFÉLE
Úgy tűnik, ez a parfümös, keleties fűszer 2018-ban jut arra a sorsra, hogy mindenbe belepakolják. Idén kávékba, süteményekbe, de akár még a sült csirkéhez való fűszerkeverékbe is kerül belőle bőven. Persze a fűszeres kávé nem újdonság, a törökök régóta kedvelik a kardamommal főzött sűrű, zaccos feketét.
3. TACRO
Úgy tűnik, az idei gasztrodili a croissant-tésztából készülő tacokagylócskákba halmozott krémsajtos, grillezett jacfruitos pulled pork, azaz a tacro. Mi kicsit gyanakszunk, hogy a lágy vajas, leveles tészta könnyen átázik a sok trutyitól. De ne legyünk ünneprontók...
4. PASTASOTTO
A pastasotto olyan risotto, amiben a rizst tészta helyettesíti. De ennek mi értelme van? Az apró, rizst formázó tésztácskákkal készülő fogás fölött nem kell ott állni és folyamatosan kevergetni, mint a rizst - így jó kis szakácsbarát kaja, ugye? Mostanában könnyű tavaszi zöldségekkel, akár spárgával, salátafélékkel is lehet dúsítani a pastasottónkat - persze a parmezán sem maradhat el. Persze, a rizst formázó tészta nem mai találmány, Olaszországban számos fajtája ismert: az orzo, a rizoni, a puntalette vagy a punte d'ago.
5. ÁSVÁNYSÜTIK
Mindannyian jól ismerjük a szép, ásványokat mintázó tortákat. Mostanában azonban trend lett, hogy nemcsak torták, hanem aprócska kekszek is drágakőként, de legalábbis színes kövekként csillognak.
6. KÁVÉS ÜDÍTŐK
A tonikkal megbolondított presszó már jó pár éve ismert és megosztó szereplője a gasztrovilágnak, most azonban eljött a buborékos, kávés üdítők új generációjának a korszaka is. A gyümölcslével felütött kávét egy kis szénsavval teszik izgisebbé. Mi még nem kóstoltuk, de nem tudjuk, bele mernénk-e kortyolni ebbe az italba.
7. "SLOW COOKERREL" A KÁNIKULA ELLEN
Mivel a slow cookerben viszonylag alacsony hőmérsékleten is jól meg tudnak puhulni a húsok, a melengető, télies ragukhoz ideális ez az edény. De mit szólnánk egy sok lime-al feldobott, pulled porkos tacóhoz a kánikulában? Az omlós sertés elkészítéséhez is ideális a slow cooker - ráadásul mialatt a hús készül, mi nyugodtan napozhatunk kinn a kertben.
Via: Purewow
Ezt már olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
Anthony Bourdain szerint ez a férfi készíti a legjobb konyhakéseket a világon
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















