2020.11.30.
7 szuper vidéki étterem, amiket tényleg érdemes meglesned
Budapest után most jöjjön néhány személyes vidéki kedvencünk - ha bepattantok a kocsiba vagy fel a vonatra, szerintünk ezek közül érdeme szemezni, ha éhesek vagytok!
Legutóbbi cikkünkben sorra vettük a legmenőbb budapesti helyek Insta-profilját, de nem akarjuk azt éreztetni, hogy jó éttermek csak a fővárosban vannak. Ebben szerencsére az ország egyre kevésbé Budapest-központú, így vidéken is számos olyan hely nyílt, amely mára kultikus pozíciót vívott ki magának. Járjatok belföldre, vonattal, busszal vagy kocsival sincsenek távolságok!
Ezt láttad?
7 MENTES-blog, amit mi is követünk - inzulinrezisztenseknek, cukor, tej vagy glutén nélkül élőknek
Anyukám Mondta
3860 Encs, Petőfi Sándor utca 57.
Az encsi kis csoda szinte már legendának számít, budapestiek is előszeretettel ülnek be egy kirándulás során a házias ízeiről, szívvel-lélekkel elkészített ételeiről híres Anyukám mondta étterembe. Már az előételektől és borkínálattól is olvadozunk, nem beszélve a mangalicás, nyulas vagy éppen kacsahúsos főételekről. Megéri a hétvégi utazást!
Csokonai Étterem
4024, Debrecen, Kossuth u. 21.
A debreceni étterem üzemeltetői gondoltak egy nagyot, és egészen különleges ételeket kreáltak az étlapra: simán megfér egymás mellett a marinált lazactatár wasabis zöldségekkel, a sertésvelő bodzás lilahagyma-salátával és a sima marhahúsleves is. A Csokonaiba elmenni egy igazi program, kísérletező kedvűek előnyben!
Kistücsök
8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky út 25.
Szokás rá úgy hivatkozni, mint a legjobb helyre a Balaton környékén - házias ízek, saját készítésű tészták és környékbeli termelők sajtjai, ezek mind a Kistücsök kínálatának alapanyagai. A házi készítésű kovászos kenyér kihagyhatatlan, diétázni ne itt próbáljatok, a főfogások 3-5000 forint között vannak, és ha már ott vagytok, a házilag készült sonkából, szalámiból álló válogatást se hagyjátok ki!
Almalomb
7694 Hosszúhetény, Ormándi u. 19.
Ez a kis cukiság Hosszúhetényben, a villányi lankákon bújik meg - rövid az ételsor, és ez így van jól, nem is kell túlbonyolítani, a környezet mindenért kárpótol. Minden frissen, ott helyben, megrendelésre készül, az étlap pedig folyton változik, kitűnő helybéli borászok termékeivel párosítva.
Kerekes Pince
8220 Balatonalmádi, Vödörvölgyi út 20.
Ha északi part, és ismét Balaton, akkor a Kerekes Pincét biztosan nem lehet kihagyni - egyike a Balaton körüli teljesen váratlan és lenyűgöző helyeknek, ahol naponta változik a kínálat, mindent frissen készítenek és szuperek a helyi borok. Mindezt a szőlőtőkék mellett, domboldalon ücsörögve fogyaszthatod!
Cirmi Kézműves Gasztrokocsma
6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 76.
Úgy hírlik, hogy Szeged egyik legjobb helyéről van szó, különleges kézműves sörökkel és hamburgerekkel, vagy akár pho levessel - óriás ételek vega opciókkal, nagy buciban, akár a teraszon elfogyasztva. Az ide látogató vendégek a kiszolgálás színvonalát és gyorsaságát is különösen méltatják!
Aranysárkány Vendéglő
2000 Szentendre, Alkotmány u. 1/a.
Gasztro szempontból Szentendre talán legjobbja a már-már legendásnak számító Aranysárkány, ahol a vendégek dicséretét egyöntetűen a házi gulyás és kenyér zsebeli be, de jó tudni, hogy az ázsiai és olasz konyha is képviselteti magát az étlapon. A borlap is illusztris, a Balatontól Etyeken át Egerig kóstolhatunk hazai borokat, az árak 500 forinttól kezdődnek decinként.
Ezt is nézd meg!
5 felkapott hely a nyolckerben, ahol dolgozni és kávézni is jó
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















