Eszcájg

2020.11.30.

Beke Csillával, az Akik elmentek péknek című kötet írójával beszélgettünk

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

A balett-táncos, a jogásszal és az ökológus, aki péknek állt. Beke Csillával, az Akik elmentek péknek című kötet szerzőjével beszélgettünk.

Rengeteg szép kiállítású, igényes gasztronómiai témájú könyv van a piacon, de kevés az a kiadvány, ami nem csupán recepteket és egy életérzést oszt meg olvasóival, hanem valódi emberi történeteket is, ezek minden fordulatával. Beke Csilla könyvében találkozhatunk többek között balett-táncossal, jogásszal, ökológussal is. Egy a közös mindegyikőjükben: életük egy bizonyos pontján úgy döntöttek, hogy péknek állnak. Csilla kérdezte őket - és rajtuk kívül még kilenc kézműves péket - arról az útról, ahogy hivatásukká vált a pékszakma. Az Akik elmentek péknek című kötet szereplői megosztják az olvasókkal saját kedvenc receptjeiket is, így bárki a nyomdokaikba léphet, és otthon, a saját konyhájában is kipróbálhatja, milyen érzés gondos odafigyeléssel megsütni a "mindennapi kenyerét".

Beke Csillával beszélgetve

Miért érezted az, hogy meg kell írnod ezt a könyvet?

A lányommal, Kereki Noémivel közösen egy családi, kétszemélyes vállalkozást viszünk, a Csipet Kiadót. Limara, vagyis Tóthné Libor Mária első könyvével indultunk, amit azóta még kettő követett tőle. Szerintem neki elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a kézműves kenyér egyre népszerűbb. Ő nemcsak kenyeret sütni tanította meg az embereket, hanem arra is, hogy ha vásárolnak, a minőséget keressék. Marcsival baráti kapcsolatom alakult ki. Látom, mennyire hisz abban, amit csinál, és látom azt is, mekkora vonzereje van annak, amit ő kínál az embereknek. Az első könyve a nyolcadik kiadásnál tart, a második könyve a hatodik kiadásnál, a harmadik könyve pedig a harmadiknál. Ebből is látszik, igény van arra, amit csinál. Mi is elkezdtünk otthon kenyeret sütni, és kerestük azt is, hol lehet Pesten jó kenyeret kapni. Óhatatlanul eljutottunk azokba a pékségekbe, ahol kézműves kenyereket készítenek. Szó szót követett, visszajáró vásárlók lettünk, beszélgettünk, és lassan körvonalazódott egy könyv ötlete. Újságíróként nagyon vonzott a téma, hiszen a kézműves pékek nagy többsége karrierváltó. Kiadóként is jó lehetőséget láttam a könyvben, de háziasszonyként is, hiszen receptek is szerepelnek benne.

Tóthné Libor Mária

Olyan, mintha a kézműves világ egy megvalósult utópia lenne abban az értelemben, hogy ebben a közegben nem csupán a résztvevők önazonosak, hanem a termékek is: a kenyér az valóban kenyér. Te mit gondolsz, mi a kézműves világ vonzereje?

A pékszakmába annyira bele lehet szeretni, hogy sokan akár szakmát is hajlandók váltani azért, hogy ezzel foglalkozhassanak. A szenvedélyükké válik.

Ami nagy léptékben egy utópikus vágyálom, azt ezek a pékek a saját életükben valóságossá tudják tenni.

Aki elmegy péknek, az hajlandó az életét egy dologra feltenni, és bevállalni mindent, amivel ez jár. És aki megkóstolt egyszer egy ilyen kenyeret, annak az érzékeire nagy hatással van az élmény. A vásárlókat is rabul tudják ejteni ezek a kenyerek. A külvilág rohanását és személytelenségét tudja ellensúlyozni az odafigyeléssel, elkötelezettséggel művelt kézművesség. És közösségteremtő ereje is van. Bea (Kovács Beáta - Búzalelke pék(es)ség) esetében láttam Kisapátiban, hogy a korábban egymástól elszigetelten dolgozó kistermelők, kézművesek, borászok összefognak, és együtt próbálnak helyt állni.

Kovács Beáta

A könyvben szereplő pékek mind pályamódosítók, de a történeteik nagyon különbözőek. Tudnál mesélni erről?

Mindenki más, a saját személyiségének megfelelő úton jutott el oda, hogy pékké váljon, és más-más stílusban vezeti az üzletét. A Pipacs Pékség tulajdonosai nem akarták feladni teljesen korábbi életüket, éppen ezért ők csak délutánra készítik el a kenyereket, mások viszont felkelnek hajnalban, hogy reggelre elkészüljön a friss kenyér. Volt akit, mint például Kovács Beátát, a szerelem sodorta a sütés felé, majd ennek a szerelemnek a végével indította be az üzletét. De akadt olyan pék is, mint például Záboji Rita (Kenyérmanufaktúra), aki kedvtelésként kezdte, aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy már nem csak a barátoknak süt. Misinek (Miklós Mihály - Marmorstein pékség) angliai példák keltették fel az érdeklődését a kézműves pékség iránt, először üzleti lehetőséget látott benne, majd szenvedély lett a dologból, és a kertjükben épített először kemencét. Újságíróként engem is ezek a történetek vonzottak, az, hogy az emberek megjelenjenek minden pékség mögött.

Miklós Mihály

A könyv egyetlen egy szereplője tanulta ki már fiatalként a szakmát.

Igen, Szabi (Szabadfi Szabolcs - Panificio il Basilico) egy igazi, klasszikus, megszállott, régi vágású pék. Olaszországban egy öreg pék mellett tanult, aki azt mondta neki, hogy egy pék az emberek szolgálója. Szabi ezért hisz abban, hogy éjszaka kell dolgozni, hogy mire az emberek reggel felkelnek, készen legyen a kenyér. Ő vasárnaponként kijár a Pancs- gasztroplaccra, mert neki fontos, hogy találkozzon a vásárlókkal. Nemcsak kenyeret, hanem rengetegféle péksüteményt is visz ilyenkor magával. Ez megszállottság.

Szabadfi Szabolcs

A könyvben öt nő és hét férfi által vezetett pékség szerepel. A hölgyek és a férfiak által üzemeltetett pékségek működésében van valami különbség?

Erre a könyvbemutatón én is rákérdeztem. Ráadásul Ritánál és a Beánál csak nők dolgoznak.

Bea azt mesélte, hogy amikor nők sütnek együtt, és az egyik el akar menni a másik mögött, akkor az, aki útban van, kérés nélkül félreáll. Egy fiúnak meg kell mondani, hogy figyelj, el szeretnék férni.

A nők valósággal egyenként babusgatják a kenyereket. Rita például a saját házában dolgozik, nagy gonddal és odafigyeléssel. A férfiaknál halad a munka, halad a sor, mindenki teszi a dolgát. Nem tudom, ez a különbség a kenyér ízén érződik-e. El kell tölteni egy kis időt a pékségekben, hogy ráérezz, a nőknél más a hangulat. Nyugalmasabb, békésebb. Ez nem azt jelenti, hogy jobb vagy rosszabb, de érezhetően más.

Kép a kötetből

Milyen visszajelzések érkeztek a könyvre az olvasóktól?

A Facebookon érkezett üzenetek alapján nagy hatással van az emberekre.

Volt, aki azt írta, ahogy a kezébe vette a könyvet, elkezdett folyni a könnye, ami azt mutatja, neki ezzel dolga van. Más azt írta, nem meri elkezdeni olvasni, mert attól fél, még az éjszaka megírja a felmondólevelét.

Jó ilyeneket olvasni, mert én ezt a könyvet inspirációnak is szántam, az embereknek szükségük van a bátorításra, a jó szóra, a példára.

Hogyan működik a Csipet Kiadó, amit a lányoddal vezetsz?

Hiszek abban, hogy a könyveinknek lelkük van, nemcsak a szerző, de a kiadó is benne van egy-egy kötetben. Mi a lányommal mérhetetlen sok odafigyelést, szeretet teszünk bele a könyveinkbe - most az időt, meg a pénzt ne is nézzük. Szerintem ez érződik a munkáinkon. Az olvasók szeretik kézbe venni, dédelgetni a köteteinket. Volt, aki azt írta, hogy már elolvasta háromszor, de nem tudja letenni. Borzasztóan nehéz abból az áradatból, ami néhány évvel ezelőtt idehaza a szakácskönyvek frontján elkezdődött, kitűnni - csak az egyediséggel lehet kiemelkedni. Amikor megszületik egy könyvötlet, a lányommal, aki a kreatív dolgokért felel, szinte látjuk magunk előtt a kötetet, ami meg fog valósulni. Csinálunk egy inspirációs albumot minden új projekt indulásakor: ez visszatükrözi azt az érzésvilágot, hangulatot, ami bennünk megszületik. Ezeken a kereteken belül viszont szabad kezet adunk azoknak, akikkel együtt dolgozunk.

Kép a kötetből

Kinek a kezét dicséri a könyv design-ja?

A grafikai terv Laki Eszter munkája. A két MENÜ című köteten is ő dolgozott, és mivel hozzánk nagyon közel állt az a letisztult világ, megkerestük, hogy tudna-e nekünk is hasonló hangulatú kötetet tervezni. Nagy örömmel vállalta a felkérést. A könyv nemcsak interjúkötet és szakácskönyv, hanem fotóalbum is egyben, mert igyekeztünk minél érzékletesebben és részletesebben bemutatni azt a világot is, ahol készülnek a kenyerek. A fotókat a Just Stay Natural fiatal párosa készítette, akiknek ez volt az első könyves munkájuk. Fontosnak tartom ugyanis, hogy lehetőséget biztosítsak fiatal szakembereknek, hogy fejlődjenek, kipróbálják magukat.

Hol kapható a kötet?

Minden nagy könyvesboltban megtalálható, és a nagykerek folyamatosan kérik az utánpótlást.

kép a kötetből

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Folyamatosan jár az agyunk, újabb és újabb ötletek születnek, új és korábbiszerzőkben is gondolkozunk. Olyan könyveket tervezünk, amelyek valóbanhasznosak a konyhában, és bármikor jó őket lapozgatni, mert szépek ésszórakoztatók.

Ezt már olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Könnyed, verítékmentes kirándulás a Mátrában, sült céklás-diós pirítóssal és borral

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept