2020.11.30.
Bornapló #8 - Pezsgő péntek: magyar pezsgők, amiket bátran leemelhetsz a polcról
Sokszor mondom, de nem árt az ismétlés: pezsgőt inni nem csak ünnepnapokon lehet.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak karácsonykor és szilveszterkor élvezzük a buborékokat! Ráadásul egyre jobb magyar pezsgőkből válogathatunk a boltok polcain, segítek, hogy mihez érdemes nyúlni, ha már te sem bírod tovább buborékok nélkül.
Pezsgőt inni hétköznapokon, sőt bármikor lehet, de sokszor előfordul, hogy olyankor nincs fényképezőgép a közelben. Vagy van, csak nincs kedvünk fotózni. Szerencsés eset, amikor a pezsgő és a fényképezőgép is kéznél van, ilyen volt például az esküvőnk. Nagy nap volt ez nekünk, nem bízhattuk a pezsgőválasztást a véletlenre, ráadásul nem csak a saját ízlésünket kellett figyelembe venni, hanem a velünk ünneplőkét is, ezért egy klasszikus, könnyen érthető kedvenc, Hungária Extra Dry került a poharakba, amit egyszerű hétköznapokra is szívesen választunk.
Persze mindenkinek mást jelent a “jó pezsgő” fogalma. Aki annyira szerencsés, hogy Champagne mellett él, és champagne-okkal kezdi italügyi szocializációját, nyilván másra még csak gondolni sem mer. Nekem azért ennél jóval hosszabb volt az utam a jó pezsgőkig - főleg ha azt nézzük, honnan indultam. Most két biztosat tudok mondani pezsgő fronton a saját ízlésemről: legyen száraz és tradícionális módszerrel, palackban erjesztve készüljön. Ebből persze még bármi lehet.

Az esküvőnk pezsgővel.
Ma már nehéz elképzelni, de az Osztrák-Magyar Monarchia idején a történelmi Magyarország pezsgőfogyasztásban- és készítésben is a világ élvonalába tartozott. A II. világháború után a szovjet uralom alatt a tartályos érlelésű édes pezsgő lett népszerű, ennek hatásait érezhetjük ma is a magyar pezsgőfogyasztási szokásokon. A felmérések szerint a magyarok 70 százaléka még mindig az édes pezsgőt részesíti előnyben. Pozitív változás, hogy a hagyományos, champagne-i módszerrel készített száraz pezsgők piaca is egyre növekszik.

Törley pezsgők a rázóállványon
Garamvári Vencel a magyar pezsgőkészítés egyik kulcsfigurája, több mint 25 éves szakmai múltat tudhat magáénak, a Törley pezsgőüzem egykori igazgatójaként etalon a szakmában. Jelenleg a Garamvári családi pince tulajdonosaként készíti tételeit, palackjaiban egyszerre érezhető a hagyomány tisztelete és az innováció.
Garamvári Optimum Brut gyümölcsös ízrobbanás, chardonnay - pinot noir - pinot blanc házasítás, emlékem szerint legutóbbi vásárláskor ajándékba adtam, de a következőt biztosan megtartom magamnak.
A Kreinbacher pezsgők néhány évvel ezelőtti piacra lépésük óta kiemelt helyet foglalnak el a szívemben, rajongásom pedig csak fokozódott, miután a somlói Kreinbacher Birtokon jártam és saját szemeimmel is láthattam, hol készülnek a nedűk. A Kreinbacher Brut Classic-ot mindig szívesen veszek “csak úgy”, mert biztonságérzetet ad, hogy bármikor előkaphatom, legyen szó örömről vagy bánatról.

Garamvári pezsgők
Az utóbbi években szerencsére nem csak én, hanem sokan mások is érdeklődnek a pezsgők iránt, ami nem csak a gazdasági válság végének köszönhető, hanem annak is, hogy egyre több borbárban poharaznak már pezsgőket is, így akár olyan tételeket is kóstolhatunk, amikből esetleg nem engedhetnénk meg magunknak egy egész palackkal. Arról nem is beszélve, hogy lélektanilag is sokkal kedvezőbb poharanként belekóstolni például egy kedd estébe.

Kreinbacher Brut Classic pezsgő
A pezsgő a gasztronómiában is egyre nagyobb szerepet kap, szép számmal válogathatunk pezsgőkóstolók és a tanulást segítő egyestés kurzusok között is, amik mind segítenek a pezsgők izgalmas világában való elmélyülésben. És nem csak az értő közönség formálódik, hanem a pezsgőpincészetek száma is nő, hiszen a bortermelők is kedvet kapnak ahhoz, hogy egy-egy tétel erejéig kipróbálják magukat a pezsgőkészítésben is. Noha a jó pezsgőnek is a jó bor az alapja, teljesen más technológiai felszereltséget igényel, mint a csendes borok készítése.
A Tokaj-Hegyaljai székhelyű Sauska borászat 2011-ben bővítette portfólióját pezsgővel, jelenleg 5 pezsgő tételük van, mind izgalmas és kóstolásra érdemes. A pezsgőkészítésben Pierre-Yves Bournerias, champagne-i tanácsadó van segítségükre. Személy szerint izgatottá tesz, hogy jövőbeli terveik között szerepel egy budafoki pezsgőpince kialakítása, ahol maguk végezhetik a tradícionális pezsgőkészítés egész folyamatát, ami hosszú távon azt jelenti, hogy még tökéletesebb tételeket kortyolhatunk.
Sauska Extra Brut Rosé, amiről csak annyit mondok, az első tokaji rozé pezsgő, chardonnay és pinot noir házasításból, 9 hónap seprőn érleléssel. Kétség kívül izgalmas tétel.
Azok a borászatok, akiknél még nem adottak a pezsgőkészítés technikai feltételei, szívesen kérnek szakmai tanácsot és helyszínt például Szentesi Józseftől, aki az elmúlt 7 év alatt 60 pincészetnek segített már pezsgőt készíteni, miközben saját pezsgő tételeit is kínálja. A jó pezsgőhöz nem csak megfelelő technológia, tudás és jó termés kell, hanem türelem is: hosszú folyamat ez, amiben az érlelés és a tanulás is fontos tényező.

Sauska pezsgő
Szentesi Mandula Rajnai rizling pezsgő 2015, kézműves, izgalmas, egyedi, emlékezetes.
És tanulásra nem csak a készítőknek, hanem a fogyasztóknak, sőt a vendéglátósoknak is szükségük van. Ha közösen fejlődünk, nyomon tudjuk majd követni a magyar pezsgőkultúra újkori felvirágzását, aminek támogatói között mi mindannyian ott leszünk, akik elég bátrak és hedonisták ahhoz, hogy a hétköznapokat is feldobják néhány jóleső buborékkal.
És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
Újévi boros fogadalmak, amiket te is be akarsz majd tartani
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














