Eszcájg

2020.11.30.

Cara Delevigne bevállalta, hogy leolvasztja az arcát a világ legcsípősebb szószaival

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

Cara Delevigne modell és színésznő  bemutatja nekünk, hogyan kell elegánsan viselni, ha a világ legcsípősebb szószait kóstoljuk.

A brit Cara Delevigne-t nem csak az év modelljének választották meg kétszer is a British Fashion Awards-on, hanem a színészetbe is belekóstolt az Öngyilkos osztag és a Papírvárosok című filmek főszereplőjeként, most pedig Luc Besson új filmjében, a Valerian és az ezer bolygó városában tűnik fel. Carát sikerült elcsábítania a First We Feast online magazinnak is, de nem egy menő fotósorozatot lőttek róla, hanem rávették, hogy 10 szupercsípős csirkeszárnyat fogyasszon el a *"Hot Ones"*című műsoruk kamerái előtt.

Ebben a show-ban csípős szósztól eltorzult arcú sztárokat faggatnak legújabb filmjükről, albumukról, arról, milyen állattá változnának, ha tehetnének, vagy éppen arról, milyen tetkójuk van. A csirkeszárnyak is végig a show főszereplői maradnak, ugyanis minden egyes darabot más és más szósszal ízesítenek, a vendégek pedig a beszélgetés közben értékelik az ízüket és a csípősségüket. Ha kedvet kaptál egy kis csípős csirkeszárnyhoz, itt receptet is találsz hozzá.

Buffalo csirkeszárnyak Nosalty módra

Cara becsülettel állta a sarat, megette mind a tíz szárnyat akkor is, ha a műsor végére teljesen érzéketlenné vált a szájürege, szinte szó szerint sírva könyörgött kegyelemért, és egy idő után már egy pohár mandulatejjel próbálta tompítani fájdalmát.

A valódi hős azonban nem a modell volt, hanem a mosolygós műsorvezető, aki noha éppen ugyanazt falatozta, mint Cara, rezzenéstelen arccal csinálta végig a műsort. Lehet, az ő ízlelőbimbóit már réges-régen leégette a sok csípős szósz.

Ha te is ki akarod próbálni, milyen szószokat kóstolt a sztár, íme, itt vannak, online meg is rendelheted őket. A szószók neve mellett található számok azt jelzik, hány pontot kapnak a Scoville-skálán, ami a paprikák csípősségét méri. Már a 2100-as szám is közepesen csípős szószt jelent, a The Last Dab csípőssége pedig szó szerint mérhetetlen.

Valentina Salsa Picante 2100Crystal Hot Sauce Louisiana's Pure Hot Sauce 3000Aardvark Habanero Hot Sauce 5000Queen Majesty, Scotch Bonnet and Ginger Hot Sauce 9000Hot Ones, Fiery Chipotle 15600Dirty Dicks Hot Pepper Sauce With a Tropical Twist 21000Zombi Apocalypse Ghost Sauce 100000Da' Bomb Beyond Insanity 135600Blair's Mega Death Sauce with Liquid Rage 550000Hot Ones, The Last Dab NEM LEHET MÉRNI

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

És akkor most jöjjön Katy Perry melle vacsorára

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept