2020.11.30.
Így főzünk mi, huszonévesek - avagy konyhai tragédiák és zsákutcák
24 évesen nem tudsz húslevest csinálni, de megpróbálod azért, aztán nyafogsz, hogy nem olyan, mint anyué, aztán lassan, nehezen, de végül tuti megtanulod, hogyan kell.
Konyhai pályafutásom szomorúan kezdődik. Édesanyám, bár istenien főz, de dolgozni jobban szeret, így sokszor értem haza arra a suliból, hogy az asztalon várt egy sóletkonzerv: *,,Melegítsd meg. Puszi!"*felirattal. Zacskós tészták és levesek végeérhetetlen során verekedtem át magam, mire úgy döntöttem kb. 15 éves korom körül, hogy felturbózom a műkaját. Megsóztam, megborsoztam, ne adj isten reszeltem rá sajtot. És mindeközben igazán büszke voltam magamra. (Ismerek olyat, aki ennél a szintnél nem is igen lépett tovább.)

Kaputelefonnal készített képek vacak műkajákról, amiket felturbóztam
Amikor 18 évesen elköltöztem otthonról, hirtelen nem volt senki, aki ételt készített volna nekem. Hatalmas önállóságomban tehát főzni kezdtem. Gasztronómiai pályafutásom ezen fejezetének címe pedig: konyhai tragédiák és zsákutcák.

Esküszöm azt hittem, hogy ez a tonhalas gnocchi szép
Az hagyján, hogy egyáltalán nem volt a kezemben a gyakorlat, de egyetemista koromban pénzem sem volt. Vagyis volt, de abból bulizni mentem, vagy simán elvertem a zsozsót egy-egy étteremben, de erről már írtam korábban.
Akkoriban a receptkeresőbe írt kedvenc passzusom így szólt: Pizzatészta tojás, tej, vaj és olaj nélkül. Majdnem mindegy volt, milyen az íze, az számított, hogy minél kevesebb alapanyagból, olcsón csináljak ennivalót.
Mivel állandó problémám volt az elbulizott dollármilliókkal, így rendszeresen főztem, és ha rendszeresen főzöl, akkor akarva akaratlanul, de belejössz. Előbb persze egyszerűbb ételeket, például tésztákat készítettem.

Különös figyelemet követel a paradicsomos tésztaétel környezete
A korom előrehaladtával viszont már nem értem be például a sajtos-tejfölös tészta által nyújtott bűnös élvezettel – de persze mai napig áldozok néha az oltárán. Rendben van, akkor készítsünk igazi kaját, de hogyan?
Rendszeresen felhívtam a családomat különböző hipermarketek polcai közt remegve, hogy valaki diktálja le nekem, mi kell a pörkölthöz, rakott krumplihoz vagy a másnapot elűző borsóleveshez.
Ők persze türelmes telefonos konyhafőnökként navigáltak:,,A leves az semmi. Csak valami úszik a vízben” - így nyugtatott mindig nagyanyám, amikor azon aggódtam, hogy én nem is tudok főzni. Személyes diadalként emelném ki tehát az önállóan készített borsólevest:

Előnyös fotó a tárkonyos tejszínes borsólevesről
Mindent összegezve, hidd el, barátom, tudsz főzni! Hogy a ráutaltság vagy a gyerekkori ízek iránti vágy hajt, az mindegy, de egy dolgot megállapítottam az évek alatt: baromira jó érzés, amikor sikerül valami olyat főznöd, ami majdnem olyan, mint az otthoni. Persze vannak, akiknek nem áll kezükre a fakanál, de gyakorlással minden javítható. Ne feledd, egyszer te leszel az a szülő, aki éhező gyerekének próbálja az éteren keresztül átadni a húsleves misztériumát.
És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
Ezzel tömi a fejét a gyereked sutyiban - avagy így eszik egy 24 éves a nagyvárosban
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















