2020.11.30.
Itt a beteljesült gyerekkori álom: nyers sütitészta fagyitölcsérből
Igazi édes bűnbeesés nyers sütitésztákat kóstolni. Mindannyiunk titkos vágyát egyes cukrászdák már felismerték, és ehető nyerstésztát árulnak.
Neked is mondta Anyukád, hogy ne egyél a nyers sütitésztából?
Teljesen jogosan féltett a nyers tojás okozta lehetséges szalmonellafertőzéstől. Ráadásul nem is ez az egyetlen veszély les azokra, akik tilosban járva torkoskodnak. A nyers liszt - az utóbbi időben egyre növekvő mértékben - tartalmazhat e-coli baktériumot, amit a szokásos sütés, főzés teljesen elpusztít - írja a Huffpost.
A lehangoló tények ellenére van remény a sütitésztészta rajongóinak. Kristen Tomlan 2015-ben online kezdte el árulni a tojásmentes és hőkezelt liszttel készült nyers tésztáit. Egy idő után New York-i konyhájánál is megjelentek néha-néha a vevők, hogy egy kis tésztát vegyenek - írja az Eater. 2017 elején megnyitotta a Cookie Do üzletet Manhattanben, így már nem csak online vagy informális úton lehetett a tésztához hozzájutni. Tomlan kockáztatott, de a Do megnyitása jó ötletnek bizonyult: a nyitást követő első hetekben két óráig is álltak a sorban a vásárlók. Sós karamelles, színes cukrokkal díszített, csokis és mogyorós ízekben is kaphatóak a tészták.

Te melyik ízt kóstolnád meg a londoni Naked Dough kínálatából?
Idén számtalan amerikai cukrászda kezdte el árulni a nyers sütitésztát, és már a londoni Naked Dough tulajdonosai is tojásmentes és hőkezelt liszttel készült nyers tésztacsodákat kínálnak. Az első látásra fagyizónak tűnő üzletben többféle ízű tésztát is kérhetünk kis pohárkába, de akár tölcsérbe is. Noha a nyerstészta idén vált igazi trenddé, aThe Cookie Dough Cafébanmár 2011 óta kapható ez a termék.

A Naked Dough finomságai igazán közelről
Joseph Francabandiero, a buffalóiDough Boyz nyerstésztázó hely tulajdonosa szerint a titok nyitva a tiltott gyümölcs varázsa:
" Ha az embereknek egész életükben azt mondják, nem ehetnek nyerstésztát, most pedig megtehetik, akkor biztosan sokan kipróbálják".
Noha nálunk nem igazán népszerű, az amerikaiak imádják a Twittert. A cég elemzése szerint 2017-ben a sütitészta (cookie dough) volt a legkeresettebb fagylalt íz a klasszikus csoki és vanília után. Tavaly a kávés verzió volt a bronzérmes.
Ezt már olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
A fagyis macaraonszendvics a legcsábítóbb finomság idén nyáron
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















