2020.11.30.
Kánikulában egy jó rozéfröccs alap, na de jégkásaként is jöhet? - Kipróbáltuk!
A nyár legfrissebb gasztrodilije a frozé, azaz a rozéból készült jégkása. Kipróbáltuk, és nem voltunk maradéktalanul elragadtatva.

Íme, az ízHUSZÁR frozéja
Harminc fok fölött Indiában vagy Marokkóban forró teát szürcsölgetnek. Mi itt Európában inkább a hideg italokra esküszünk, így a hidegen készült tea után eléggé csábítónak tűnt kipróbálni a frozét is, azaz a rozéból készült jégkását.
A frozé titka, mint oly sok mindennek, a jó minőségű alapanyagokban rejlik. Bevásároltunk egy finom, száraz, rozébort, egy kis friss mentát, narancsot és díszítésnek őszibarackot.
Két pohár fagyos rozékoktél elkészítéséhez két, 12 kockára osztott jégkockatartót feltöltöttünk a borral, majd betettünk a fagyasztóba. Nem kaptunk törhetetlen keménységű kockákat, mivel a vízzel szemben, aminek 0°C a fagyáspontja, az alkoholé jóval alacsonyabb -A tiszta etilalkohol-114°C-on fagy meg. Így egy házi hűtőgép nem képes kopogósra keményíteni a bort, hiába magas a víztartalma. Ennek azért örültünk, mert a jégkása állag eléréséhez a jégkockáinkat le kellett turmixolni, és ezt igencsak megkönnyítette a fagyott alkohol "puhasága".

Van, aki egy kis eperpürével is feldobja az italt
Miután leturmixultuk a rozékockákat, hozzáadunk két evőkanál porcukrot és két teáskanál vermutot - mi Garronéval dobtuk föl az italt. Poharakba öntöttük a keveréket, egy narancs levét hozzáadtuk és mentalevéllel díszítettük. Mi raktunk rá egy pár szelet halvány rózsaszín őszibarackszeletet is.
Nagyon gusztán festett a pohárban a halvány rózsaszín jégkása, de az íze meglepően karcosra sikeredett. Pár perces olvadás után érdekes módon sokkal lágyabb, finomabb lett az összhatás.
Volt, akinek imponált az ital ereje, de a többség hálás volt, amikor egy kicsit lágyabb italt szürcsölgethetett. Az biztos, a fröccsnek nem jó alternatívája a frozé, mert sokkal töményebb, alkoholosabb ital. Inkább egy esti buliban lehet izgalmas hűsítő.
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
Itt a beteljesült gyerekkori álom: nyers sütitészta fagyitölcsérből
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















