2020.11.30.
Kibéreltünk egy privát séfet egy estére, és megnéztük, mit tud a konyhánkban a gasztronómia Amazonja
Kipróbáltuk az új SéfPláza.hu szakácsbérlő szolgáltatást, Tóth Ágit kísértük el egy csütörtök estén, a megrendelő belvárosi otthonába.
Ági kissé megpakolva megy fel a liften, de nem vészes azért a helyzet, az estéhez szükséges minden eszköz könnyen szállítható. A lakásban, ahol főzni fog pedig minden más rendelkezésre áll, le lett egyeztetve előre.
Nem is kell olyan sok dolog egyébként, néhány tál, tányérok, evőeszközök, sütő, és persze tűzhely.
Izgulsz? – kérdezzük, de ő magabiztosan nevet: „Á, nem, nagyon szórakoztatónak tartom ezt a kissé új formát. Nekem is meglepetés, hogy éppen hol főzök, összességében pedig mindkét félnek teljesen újfajta élmény.”
Ági profi helyszíneken, vagy kifejezetten lakáséttermekben is tart ilyen vacsorákat, reggeliket, és mindig szívesen bevonja a jelenlévőket is. Ha érdeklődnek, akkor pedig bármennyit tud mesélni a török konyháról, illetve az asztalra kerülő fogásokról.
Ági több, mint 12 éve a török gasztronómia nagy rajongója, két éve kezdte el írni az első magyar nyelvű, török gasztronómiát népszerűsítő blogot.
A rutin tehát megvan, hamar feltalálja magát, szinte otthonosan mozog pillanatok alatt a cseppet sem professzionális, átlagosan felszerelt konyhában. Kettőt se pillantunk, már elő is kerültek a gránátalmák, a szárított padlizsánfűzért óvatosan vissza kell szerezni a vendégek nyakából, mert elkezdenek vele játszani egyből. Az előételek egy része gyorsan kész van, de csak akkor ülünk asztalhoz, ha minden fogás elkészült, ez így szokás a török konyhában.
Itt az idő, hogy megismerjék a magyarok, hogy a török gasztronómia nem csak dönerből és baklavából áll, hanem a világ egyik legszínesebb, legváltozatosabb konyhája.
Íme a varázslatos török "élményvacsora":
A Séfplázával részben belépsz egyfajta komfortzónába, mert lejön a felelősség terhe a válladról, hogy milyen lesz az étel, foglalkozhatsz közben a vendégeiddel, ugyanakkor egy másik komfortzónából mégis kilépsz, hiszen valaki más tevékenykedik a konyhádban, a te helyeden.
Vágnak, pucolnak, melegítenek, sütnek, golyókat formálnak, aki akar segít, aki inkább lazulna, az az erkélyen iszogat, mindkét változat rendben van.
A bárányragu már a sütőben, elkezdünk teríteni, mindent az asztalra hordunk, ami teljesen tele lesz, öröm és boldogság mindenki arcán, semmi feszengés, sőt, a teli asztal, és az, hogy mindenki bármihez nyúlhat, és egyszerre eszünk mindent, különösen felszabadult hangulatot eredményez.

Elemezzük az élményt, miért volt ez ennyire jó, mi, az amitől más? Részben talán a sokszoros sikeres komfortzóna váltás, az elképzelt határokon való átlépés, részben pedig az, hogy mindig valami új élményt keresünk, és ez tényleg egy nagyon vicces, szokatlan, de ez az este maradandó és nagyon jó emlék marad.
Na, hol lesz a következő lakásvacsora, ahová mehetünk?
A menüt se felejtsük el:
-
Zeytinyağlı taze fasulye - olívaolajos friss török zöldbab
-
Muhammara-paprikapasztás diókrém
-
Babagannuş-grillezett padlizsánból,paradicsomból és paprikából készült saláta
-
Narlı kısır - gránátalmás bulgursaláta
-
Mercimek köftesi - vöröslencséből készült vegán gombóc
-
Yaprak sarması - töltött szőlőlevél
-
Patlican dolması - töltött szárított padlizsán
-
Friss fehérsajt kecsketejből
-
İslim kebabı - padlizsánszeletekbe bugyolált húsgombócok paradicsomszószban sütve
-
Török olívabogyó

És ezt olvatad már az ízHUSZÁR magazinon?
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















