Eszcájg

2020.11.30.

Kultúrfelvágott: elkészítettük a Csengetett, Mylord? Mrs Liptonjának meggyes pitéjét

Rosanics Petra profilképe Rosanics Petra

Ha nem tudnád, mit csinálj a nyáron eltett meggyből, most adunk egy tuti tippet: készítsd el a Csengetett, Mylord? szakácsnőjének híres meggyes lepényét! Az finom lesz!

A Csengetett, Mylord? című brit vígjátéksorozatot talán nem is kell bemutatni, hiszen nagyjából olyan népszerű Magyarországon, mint Mrs. Lipton meggyes lepénye a Meldrum-háztartás körében. Ha azonban valaki nem ismerné, álljon itt egy pár infó a sorozatról is, hogy aztán rátérjünk Mayfair legjobb szakácsnőjének mennyei receptjére.



Csengetett, Mylord? - a sorozatbeli karakterek

„Ilyen ostobaságokat nem sugároz a BBC!”

Pedig dehogynem! A brit humor tévés nagyágyúi, Jimmy Perry és David Croft négy évadot megélt sorozata 30 évvel ezelőtt, 1988. december 29-én indult el a BBC One-on. A történet a Meldrum-ház lakóinak életét követi végig az 1920-as évek végén, a gazdasági világválság előestéjén. A sorozat szereplői két nagy társadalmi csoportba tartoznak, a „fent” arisztokrata világa éles ellentétbe van állítva a „lent” munkásosztályával.Persze a cselédség soraiban is megvan a hierarchia, a szereplők pedig egytől-egyig zseniálisak: Alf Stokes, a kapzsi komornyik,James Twelvetrees, a karót nyelt lakáj,Ivy Teasdale, az együgyű szobalány,Mrs. Lipton, az öntelt szakácsnő,Henry, a szókimondó inas, a mindenes Mable, mindenki lábtörlője (a sorozat egyik legjobbja), valamint a potyázó Wilson rendőrkapitány mind rendkívül vicces archetípusok.A fent lakó Meldrum család hasonlóan szórakoztató karakterekből áll: az özvegy családfő Lord Meldrum titkos viszonyt folytat lordtársa feleségével, naplopó Teddy öccse szobalányok után fut, szenilis anyósa, Lady Lavender a saját menyasszonyszöktetésére vár, lányai pedig tűz és víz – az elkényeztetett Poppy a lakájjal incselkedik, míg a politikusi babérokra törő Cissy egyedüliként törődik a személyzettel.

"James: Két üveggel nyitott ki őméltósága legjobb borából!Stokes: Amikor felülvizsgáló úton voltam a pincében, felkeltette a gyanúmat egy furcsa illat, mely az egyik rekesz körül terjengett. Á - gondoltam - e bor minősége azonnal ellenőrizendő!Wilson kapitány: Igaza van, Mr. Stokes! Nem hagyhatja, hogy őméltósága romlott bort igyék! Oda lenne a becsülete! Hát, egészségünkre!"

A Csengetett, Mylord? igazi angol humorral operál, ennek ellenére hazájában közel sem volt olyan sikeres, mint az alkotópáros többi sorozata. Magyarországon azonban különböző okokból kifolyólag hatalmas népszerűségre tett szert, ami a mai napig tart. Gyakorlatilag nem lehet úgy bekapcsolni a tévét, hogy valamelyik csatornán ne fussunk be egy-egy epizódba - ezért innen is hatalmas köszönet Szinetár Miklósnak, aki nélkül nem került volna magyar forgalmazásba. Ráadásul igazi többgenerációs sorozat lett hazánkban: a mi családunkban nagymamám is éppen akkora rajongója, mint szüleim vagy testvéreim. Minden mondatát kívülről tudjuk, és nincs olyan szituáció, amire ne lenne egy találó szállóigénk valamelyik karaktertől.



Mrs. Lipton kiváló meggyes lepényének receptjéért kattints!

„Igazán megnyugtató: bármi is történjék a világban, Mrs. Lipton meggyes lepénye mindig ugyanolyan!”

De nem szerepelne a sorozat ebben a rovatban, ha nem lenne gasztronómiai vonatkozása. Elsősorban Mrs. Liptonnak köszönhetően azonban nincs ilyen probléma, rengeteg finom és gusztusos étel szerepel a történetben. Készül Wellington-bélszín, ahogy Wilson kapitány szereti, folyik a brandy és a chateau lafite minőség-ellenőrzés céljából, repülnek a tápiókapudingos tányérok Lady Lavender szobájában, viszi Stokes a rumbabákat az „árváinak”, a cukorhattyúnak fejét szegik, a munkásoknak porcelánon tálalják a fish&chips-et, James pedig egyszer még az ötórai tea kiöntésével is fenyegetőzik.

De egyik étel sem szerepel annyiszor, mint Mrs. Lipton kiváló meggyes lepénye, ami Wilson kapitány szerint ugyan már nem a régi, de még így is mindig nagy sikert arat.Namármost, ez a meggyes lepény az angol eredetiben cherry cake, vagyis nem meggyel, hanem cseresznyével készül, és torta, nem lepény. Persze az angoloknál a lepény/pite kifejezést jellemzően sós ételekre használják, így valójában teljesen helyénvaló a félrefordítás.



Mrs Lipton

Hivatalos receptet sajnos nem találtam hozzá, így fogtam magam, és felcsaptam angol nyelvű angol szakácskönyvem. Ebben kinéztem egy alap pound cake receptet, mert teasütemény lévén, állagra mindig is vajasnak képzeltem el Mrs. Lipton remekművét. A pound cake gyakorlatilag a bögrés süti elvén készül, ehhez csaptam hozzá egy nagy adag, nyárról eltett meggyet, és némi brandyt is a miheztartás végett. Mivel nincs kisebb fajta tortaformám, a klasszikus kapcsosban készítettem el - ebben ugyan nem lesz olyan szép magas, de az ízén ez semmit nem változtat. Ezután pedig már csak a sütés van hátra, illetve, ha van türelmünk megvárni, amíg kihűl, szórjuk meg porcukorral.

Szóval végső soron egy igazán egyszerű receptről van szó, ami ugyanakkor elképesztően szaftos és omlós, szóval nem lőhettek mellé vele! Készítsétek el, amíg sül, rakjatok be egy Csengetett, Mylord? epizódot, hagyjátok, hogy kettő legyen belőle, majd essetek neki a sütinek! Magában, kávé mellé, reggelire vagy desszertnek egyaránt kitűnő, de a legjobban persze egy csésze tejes teával csúszik, ha elég britek vagyunk hozzá.

Kedvenc epizódjaink:

- A firkáló fantom- Egy nap a szabadban!- Irány a bál!

Ezt láttad az ízHUSZÁR magazinon?

Kultúrfelvágott: Sült, zöld paradicsom

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept