Eszcájg

2020.11.30.

Lehet, hogy te is kóstoltál már hódpopót!

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

A sűrű, vaníliás aromájú castoreum nem akármilyen furcsa helyről származik. Annyit elárulunk, a hódok hátsó felének köze  van hozzá.

A sűrű, krémes vaníliafagylaltoknak és az epres aromájú ételeknek sokszor - leginkább az Egyesült Államokban - van egy egészen szokatlan összetevője. Ez pedig nem más, mint a castoreum, vagyis a hódpézsma. "Pézsma"? Ez a lágy csengésű szó talán nem hangzik olyan ijesztően, de ez valószínűleg megváltozik, ha megtudjuk, mit is jelent.

A castoreum ugyanis nem más, mint a hód végbele mellett található mirigy váladéka, amit az állat területének kijelölésére és kommunikációra használ.



Hódbabák

A castoreum igen drága anyag, manapság körülbelül 130 kilogrammnyit termelnek belőle, és leginkább a kozmetikai iparban, parfümök összetevőjeként, illetve cigaretták ízesítőjeként találkozhatunk vele. Ezzel együtt, ha belekerül az ételekbe, az amerikai FDA, vagyis az amerikai élelmiszerbiztonsággal foglalkozó hivatal nem várja el, hogy feltüntessék a csomagoláson azt, hogy castoreum is van az adott finomságban. Mivel veszélytelen anyagról van szó, elég azt jelezni, hogy természetes ízesítőt kevertek a vaníliafagyiba.

Sajnos ahhoz, hogy hozzájussanak a hódpézsmához, el kell pusztítani az állatot, mivel mindkét mirigyzsákját el kell távolítani a castoreum kinyeréséhez. Nem tenyésztenek hódokat ilyen célból, a vadon élő példányokat vadásszák pézsmájukért és prémjükért. Európában az állat védelem alatt áll, ráadásul mivel a 19. század végére majdnem kihalt a faj, telepítésekkel is segítik az állomány gyarapodását. Az ázsiai populáció változatlanul veszélyben van, de az amerikai hód vadászata szabályozott - olvasható a Természetvédelmi Világszövetség veszélyeztetett fajokat sorra vevő vörös listáján.

Svédországban hagyományosan egy vodkaszerű ital ízesítésére is használják a hódpézsmát. Ennek a különleges csemegénekBäverhojt a neve.



Bäverhojt: A vodkába belehelyezik a hód pézsmát tartalmazó mirigyét

Akinek van mersze, az afrodiziákumként árult hódpézsmát kicsivel több, mint 10 ezer forintért meg is rendelheti az Etsy-ről - persze van rá esély, hogy illegálisan vadászott mongóliai hódokból nyerik ki az anyagot...

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Csodálatos fűszerkert - hihetetlen helyen!

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elhízott harmincas férfi a kanapén fekszik este, előtte rengeteg étel

Életmód

Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...

Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.

Egy nő fekszik sportruhában egy matracon

Család

A japán módszer, mellyel 1 hónap alatt akár 5 kilót...

Naponta csupán 5 percet vesz igénybe a gyakorlat, és mindössze egy törölközőre lesz szükséged ahhoz, hogy tökéletesen kivitelezd.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept