Eszcájg

2020.11.30.

Másnaposok fejedelmi reggelije: Eggs Benedict és a 7 legjobb budapesti lelőhelye

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

Egy lusta, ráérős, másnapos vasárnap délelőtt nincs is jobb elfoglaltság annál, mint az, ha az időnket EVÉSSEL töltjük. Az Eggs Benedict tökéletes fogás ilyenkor.

Van, amikor a reggeli csak egy féllábon állva elfogyasztott kávé és egy útközben vett péksüti. De egyes áldott napokon, amikor a semmittevésé a főszerep, és jó dolgunkban nem tudunk mit kezdeni magunkkal, megtehetjük, hogy az egész délelőttöt egy reggelinek csúfolt, szégyentelenül magas kalóriatartalmú étkezésnek szenteljük. Ennek a műfajnak saját neve is van: brunch, ami a reggeli (breakfast) és az ebéd (lunch) szavak közös nevezőjének is tekinthető.



egy csinos brunch

A brunch az Amerikában "Aranyozott kornak" (Gilded Age) is nevezett időszaknak, vagyis a 19. század második felének szülötte. A Mark Twain által kiötlött kifejezés jól jelzi azt a látványos, kissé talán felületes rongyrázást, ami ezt az érát jellemezte a tengerentúlon. A New York-i gazdag elit ekkoriban kezdett el magánházak helyett éttermekben, klubokban mulatozni. A nem egyszer reggelig tartó tivornyák másnapi levezetése volt a szintén nyilvános helyeken elfogyasztott, lusta, másnapos brunch - írja az Atlas Obscura.



Eggs Benedict

Az Eggs Benedict nevű fejedelmi fogást is ebben a nagyvonalúan ráérős korban fejlesztették ki.

Az Eggs Benedict hagyományosan egy kettévágott, langyos angol muffinból áll, amire kanadai bacont, buggyantott tojást fektetnek, majd hollandi mártással locsolják meg.

Vegyük sorra ennek az ételnek az egyes összetevőit, mert könnyen lehet, magyarázatra szorulnak:

Ha nem szeretnél te magad dolgozni a ráérős reggeleden, és a pénztárcád sem teljesen üres, az alábbi budapesti helyeken csak meg kell rendelned ezt a finomságot. Válogattunk neked azok közül az éttermek közül, ahol kapható Eggs Benedict vagy a klasszikus recept valamelyik finom variánsa, például a spenóttal készült Eggs Florentine. E sorok írójának a libamájas verzió a kedvence, ami - nem meglepő módon - egyben a legköltségesebb is.

KUGLÓF / Budapest, Piarista köz 1.



Eggs Benedict a Kuglófból

STIKA / Budapest, Dob u. 46./A



Eggs Florentine a Stikából

KÉT SZERECSEN / Budapest, Nagymező u. 14.



Eggs Benedict spárgával, medvehagymával és hollandi mártással a Két Szerecsenből

ÉMILE / Budapest, Orló u. 1.



Émile Benedict az Émile-ből

DÉRYNÉ BISZTRÓ / Budapest, Krisztina tér 3.



Libamájas Eggs Benedict a Dérynéből

À LA MAISON GRAND / Budapest, Nádor utca 5.



Eggs Benedict variációk az A la Maison Grandból

Prosciutto cotto Edami sajt toast kenyérben besütve, posírozott tojással és hollandi mártással (1 690 Ft. )

Fekete erdő sonka, Edami sajt házi angol muffinra olvasztva hollandi mártással (1990 Ft.)

Fűszeres mini kolbász, cheddar sajt házi angol muffinra olvasztva, posírozott tojás, Cayun-hollandi mártás (2490 Ft.)

Edami sajt házi angol muffinra olvasztva, avokádó, paradicsom, posírozott tojással és hollandi mártással (2 190 Ft.)

Házi libamáj pástétom lilahagyma lekvárral, Edami sajttal, házi angol muffinnal, posírozott tojással és hollandi mártással (3190 Ft.)

VILLA BAGATELLE / Budapest, Németvölgyi út 16.

Az Eggs Benedict sztori

Két lehetséges eredettörténete is ismert ennek a kajának. Az 1860-as években a New York-iDelmonico’s étterembenMr. és Mrs. LeGrand Benedict rendelte először ezt a fogást . A Delmonico's úgy hirdette magát, hogy azt állította, a bejáratánál látható oszlopok Pompeji-ből származtak. New York eléggé messze van Itáliától, így lehet volt, aki megvette a sztorit. Egy másik verzió szerint a nagyvilági életet élő, botrányhősLemuel Benedict volt a fogás kiötlője, aki a New York-i Waldorf Hotel séfjétől rendelte meg egy másnapos reggelen ezt a finomságot. Ez a szakács nem más volt, mint az ezersziget-öntet és a cézársaláta feltalálója, Oscar Tschirky.



viktoriánus görbe este, ami után jól csúszott az Eggs Benedict

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Menő rózsaszín éttermek, ahol nem csak a kislányok érzik jól magukat

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept