2020.11.30.
Megkóstolnál egy performanszművészt? - Marina Abramović mostantól macaronként megehető
Marina Abramović igazi megasztár a művészeti világban. Most úgy döntött, macaronként dobja magát a piacra.
Marina Abramovićot nagyívű, megdöbbentő és saját személyét - egóját - , testét grandiózusan a középpontba helyező performanszok, képzőművészeti akciók alkotójaként ismerhettük meg. Volt példa arra, hogy a MoMa-ban ült hat órán keresztül naponta, egy hét minden napján. A látogatók megtehették, hogy leültek vele szembe, és a szemébe néztek. 1400 múzeumlátogató élt a lehetőséggel. A jelenlét és a tekintet erejével, a másik emberhez és a hatalomhoz való viszony összetett jelenségével foglalkozó performansz értelmezéséből nehéz kihagyni azt, hogy a látogatók nem akárkivel, hanem ezzel a bizonyos világhírű művésszel ülnek szemben szemben. A művésznő műalkotássá tette az az eseményt is, hogy végigsétált a Kínai Nagy Falon, de izgalmas bizalomjátékot is játszott egy íjjal és egy nyíllal.
És mi a legújabb dobása? Macaronok értékesítése.
Abramović a Kreëmarttal dolgozik együtt a legújabb projekjén. Ez a New York-i szervezet arra törekszik, hogy képzőművészeket mozdítsanak ki a komfortzónájukból. Arra csábítják őket, hogy a cukrot válasszák alkotásaik médiumául.
A művésznő azonban nem csupán sütött egy finom macaront, hanem saját hagyományaiból, emlékeiből inspirálódva egy olyan süteményt hozott létre, amelyet megkóstolva őt magát lehet megízlelni.
A macaron ízvilágának megalkotásában Abramovićot olyan élmények segítették, mint például azok a kislányként átélt reggelek, amikor a nagymama kora reggel főzött kávéjának illata lengte be a házat. Fontos, és meghatározó volt a művésznő számára az utazások során érzett egzotikus illatok emléke, de az a jelenség is, amikor kora reggel láthatóvá válik az óceán találkozása az éggel.
"A munkám a legtöbb esetben anyagtalan. A konceptuális és időleges performanszok semmivé válnak. A Kreëmart a cukrot médiumként használó süteményei is teljesen anyagtalanok, mert miután megeszed őket, eltűnnek. Ami marad, az elfogyasztott édességek emléke" - mondta Abramović.
Abramović macaronjának erős, karakteres íze van - valóban olyan mint maga a művésznő: nem való mindenkinek.
A Kreëmart több ismert képzőművésszel is együtt dolgozott már. Összetett jelentéssel bíró édességek jöttek létre a Maurizio Cattelannal, Rirkrit Tiravanijaval, Vik Munizzal, Terence Kohhal, Kalup Linzyvel, Anselm Reyle-vel és aRichard Tuttle-el megvalósult együttműködések során.
Abramović macaronjait jelenleg a Harrod's-ban lehet megvásárolni egy hétig, ezután a párizsiFIAC Művészeti Vásáron lesz majd kapható az édesség. Ezt követően Los Angelesben, Miamiban, Tokióban és New Yorkban is forgalmazni fogják.
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
Ártatlannak tűnő, cuki kis gumimacik, amik aztán jól megviccelnek
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















