Eszcájg

2020.11.30.

Megnyílt Szulló Szabina és Széll Tamás saját fine dining étterme, a STAND

ízHUSZÁR profilképe ízHUSZÁR

Két év után újra fine dining étteremben főz Szulló Szabina és Széll Tamás. 

Szulló Szabina és Széll Tamás az Onyx éttermet elhagyva először a Hold utcai piacon nyitottak bisztrót Stand25 néven, mely egy éven belül elnyerte a Michelin Guide Bib Gourmand elismerését, most pedig közös tervük újabb állomása következik:

Szulló Szabina és Széll Tamás megnyitották saját fine dining éttermüket, ez a STAND.

Ígéretük szerint egyszerű, átgondolt ételeket kínálnak, és az ízek egyensúlyára, az alapanyagok megfelelő összehangolására koncentrálnak.

A magyar gasztronómia tele van lehetőségekkel, ennek szépségét és sokszínűségét szeretnék továbbra is megmutatni. A STAND nagy hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre, és a magyar termelőkkel való közös munkára. Étlapjukon elsősorban a magyar alapanyagok adta lehetőségeket törekednek bemutatni, illetve saját elképzelésüket a magyar konyháról, hogy az minden szempontból megfeleljen a modern kor és a kortárs gasztronómiával szembeni elvárásoknak.

“Évek óta bennünk van az a szándék, hogy lehetőleg magyar alapanyagokkal dolgozzunk, és valamelyest magyar irányba haladjunk. " - mondta a koncepcióról Széll Tamás.

,,Nem fogunk újragondolt gulyáslevest vagy töltöttkáposztát adni, viszont tervezünk halászlevet, az sem titok, hogy hellyel-közzel ugyanazt, amit Nicola Portinarival találtunk ki. És lesz gulyás, bármilyen meglepő, de valamelyest klasszikus formában. Ezen kívül a többi étel inkább az alapanyagra fog támaszkodni, nem a hagyományos népi receptekre.” – tette hozzá Széll Tamás.

A STAND fiatal, elhivatott csapatában sokakkal már évek óta együtt dolgozik a két séf. “Egy éttermi csapat olyan, mint egy focicsapat. Nyilván össze vannak vásárolva a legjobb játékosok, de a pályán a lelküket is kiteszik és csapatban gondolkoznak. – mesél a STAND csapatáról Széll Tamás “Egy tányér akkor áll össze, ha három, vagy hat, vagy tizenegy ember együtt tud dolgozni. Az én elképzelésem szerint a személyzet köré kell építeni az éttermet és nem fordítva. Ez többéves, évtizedes folyamat, de megéri.”

A tulajdonos-séfek szándéka szerint nem lesznek meghatározott gyakoriságú étlapváltások, ételekben és azok cseréjében gondolkodnak, szeretnék, ha az étlap fele emblematikus ételeket tartalmazna. Természetesen az étlapon megtalálható a 8 fogásos „Séf Menü”, melyet végigkóstolva a vendégek teljes képet kaphatnak Szulló Szabina és Széll Tamás konyhai filozófiájáról. A STAND ebédidőben és vacsorára várja a vendégeket.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?m

7 vegán étterem Budapesten, ahol a húsevők is elégedettek lesznek

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept