2020.11.30.
Most elmondjuk, mitől ez a világ legjobb rámenezője, ahol akár 10 órás is lehet a sorban állás
2016-ban a Forbes magazin felmérése szerint, századunk legfinomabb rámenjét a japán Ichiran nevű étterem kínálja.
Felejtsd el a 150 forintos zacskós tésztaleveseket, azoknak semmi köze az igazi rámenhez. A valódi japán leves ízletes és valami olyasmi, amit élvezetből kell enni, nem csak túlélésből. Mondjuk elég sokat kell repülj, de van egy tök jó hely Japánban. Fukuoka városában állomásozó étterem tonkotsu disznós rámenjétől annyira népszerű. Persze nem csak emiatt lett világhírű az étterem, itt ugyanis elég egyedi az ülésrend. Ebben az étteremeben mindenki a saját kis boxában ül, teljesen egyedül. De azért rugalmasak, mert ha a barátaiddal érkezel, lebonthatod az elválasztókat és van különszoba is. A kiszolgálás pedig vakon, egy piros reluxa mögül történik.
Tudom, hogy tudod, de diszkréten megjegyzem, mi is az a rámen: Ez egy japán tésztaleves. Kínai típusú búzalisztből készített tésztát és általában húsból készült alaplevet tartalmaz, amit szójaszósszal vagy misóval (egy fermentált szójakrém) ízesítenek - ettől lesz ízesebb. Dobálnak bele még disznóhúst, szárított tengeri moszatot, kamabokót (surimi szerű rákproduktum), illetve zöldhagymát.
A japánok csípik a rámenjeiket és akár hosszú tömött sorokat is kiállnak, csak hogy hozzájussanak a kedvenc tál levesükhöz. Az Ischiran specialitása egy disznóalapú leves: a saját készítésű lisztjükből készült tésztával és speckó piros fűszerporaikkal ízesítik.
Az élmény!
Mikor megérkezel az Ichiran-ba az első dolgod, hogy veszel egy jegyet - már ha nincsen kígyózó sor. Alapjáraton választhatsz magában ráment (ez olyan 2100 Ft) ezután telepakolhatod még extrákkal: disznó, tojás, sör, tea, stb. - de tudsz kérni plusz tésztát is.
Ez még csak a kezdet!
Miután megváltottad a rámen-jegyedet, kapsz egy papírt. Emiatt a papír miatt tartják ezt a helyet a világ legjobbjának. Bejelölgetheted rajta, pontosan hogyan is szereted a ráment. Mintha anyud kedvenc húslevesét rakhatnád össze egy étteremben. Sok lé, kevés lé, fűszeres, vagy naturális, szemkönnyezően csípős vagy csak lágyan, keményebbre főtt vagy puha tésztával, ahogy TE szereted!
Az Ichian egy étteremlánc, új üzlete nem rég nyílt Taipei bulinegyedében. 60 fő ehet itt egyszerre az egyedi levesből. Június 15-én nyitottak és olyan kígyózó sorok várakoztak, hogy rámenhez jussanak, hogy több méltatlankodó sorban álló poszt is napvilágot látott. "Nem hiszem, hogy most ramenhez jutok.."- mondja ez az Instragram-felhasználó.
EJ Insight honlap szerint az átlagos várakozási idő 6 óra és 10 óra között csak 35 perc volt és átlagosan 40-100 ember volt a sorban. Az étterem nyitvatartási ideje délelőtt tizenegytől hajnali háromig tart, az éjszakai klubok gyűrűjében tehát, hajnalban is olcsónak számító ráment ehetsz.
És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
Új fejezethez érkeztünk a fagyizás történetében: végre itthon is van már FEKETE FAGYI
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















