2020.11.30.
Egy nap alatt körbeettük és bringáztuk a balatoni kiskört - ide menjetek Ti is habzsi-dőzsizni
Ha nem érzed a lábadban az erőt ahhoz, hogy körbetekerd a Balatont, akkor próbálkozz ezzel a kiskörrel. Mi most megmutatjuk, hogy közben hol töltsd fel a hasad minden jóval!
Már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy körbetekerjem a Balatont - és akkor most a körbefutást nem is említem. De sajnos idáig egyik sem jött össze, meg különben is, mozgás helyett jobban szeretek ülni és csak a számat mozgatni, tehát mily meglepő, de a kajálás fele valahogy jobban húzott a szívem.
Így tehát jött az ötlet, hogy körbetekerjük a kis-balatoni kört, ami csak 80 km, és közben együnk és igyunk annyit, amennyit nem szégyellünk.
Ennek örömére egy kora reggelinek nem mondható indulással jutottunk el elsőként Balatonalmádiba és a Veganeeta Home-ba, ahol egy könnyed húsmentes reggelivel robbantottuk be a motorjainkat. Innen indulva, életem legfinomabb állatifehérje-mentes kávéja után megkezdtük az utat, ami egészen Csopakig tartott, ahol viszont muszáj volt megállni egy fröccsre!

Következő állomásunk Balatonfüreden volt, ahol a Pazar-ban jobbnál finomabb kávékat ittunk, csak hogy kellően éhesen essünk be a Hatlépcsősbe, ahol végre annyi sikertelen próbálkozás után megkóstolhattam a híres velős pirítóst...jaj de finom volt, szinte sírt a kezemben!
Az északi parttól aztán Tihanynál búcsúztunk, ahol a Rege-ben egy kis édességbombával kellett pótolnunk a kiégetett kalóriatartalékokat. Ez a hely tényleg zseniális, hát milyen gyönyörű panorámája van.
A déli parton eltekerünk a Sound mellett, ami nagyon nagy élmény volt, tök jó lehet ott bulizni sokat, aha. (Sicc!)
Amúgy jó, ha tudjátok, hogy Siófokon végre nyílt egy isteni hely, méghozzá Déli Part BBQ néven. Meglepő, de csodálatosan finom, smokerben készült húsokkal lehet itt találkozni. Az én választásom egy malaccsászárra esett, ami a húsból lecsöpögő zsírcseppekhez hasonló könnyeket csalt a szemembe. Kívánok a helynek sok boldogságot, és magamnak minél több lehetőséget, hogy eljussak ide.

Túránk utolsó állomása a Hedon sörfőzde volt, ami Balatonvilágoson található. Kedvencemmel, Helmuttal itt végre frissen csapolva találkozhattam, és annyira hatásos volt, hogy be is bólintottam picit a babzsákfoteleken.Utána már csak haza kellett tekerni, hogy a háztól 2 percre pereceljek akkorát, hogy 1 hétig ne tudjak járni...szóval figyelni kell ezekkel a kézművesnek is mondott sörökkel, mert jobban megfárasztják az embert, mint gondolná...
A fentiek függvényében azt mondhatom, hogy végre a Balatonon is van pár tényleg jó hely, ahol zseniálisan főznek. Tekerj az ízek élvezetéért!
És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
Grúzia: ez lesz az új úti célotok, ha olcsón akartok bomba kaját enni
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















