2020.11.30.
A titkos rakottkel-receptem
Az egyik első étel, amit készítettem, az évek során pedig szinte tökélyre fejlesztettem. Most elárulom, hogy mi az én titkom.
A komolyabb konyhai kalandozásaimat talán a rakott kellel indítottam útjára. Mindig imádtam ezt az ételt, ez a mai napig változatlan. Rajongásom feltételezhető okára viszont csak nemrégiben derült fény egy családi sztorizgatás közepette.
Második gyerek vagyok, így édesanyám nem görcsölt rá annyira a gyereknevelésre, mint anno azt a nővéremnél tette: kevésbé pánikolt, ha nem akartam enni vagy, ha éppen ok nélkül torkom szakadtából ordítottam. Persze eljárt rendesen a védőnőhöz, megmutogatott, hogy mindenki nyugodt legyen, hogy rendesen fejlődik a gyerek, nincsen semmi baj.
A védőnőnek ugyanakkor nem volt elég, hogy mi rendszeresen a rendelőbe járultunk, egy nap váratlanul becsengetett hozzánk. Anyám kinézett az ablakon, de nem ám olyan diszkréten, hanem úgy függönyelhúzósan. A hölgy rögvest integetett is a kerítés túloldaláról. Anyám tudta, hogy azt már bukta, hogy úgy tesz, mintha nem lennénk itthon, úgyhogy inkább vállalta a kockázatot, és beengedte.
De mitől tartott annyira édesanyám? Éppen ebédidő volt, a kis Dávidka ott ült az etetőszékben, előtte meg egy tál széttrancsírozott rakott kel. Ezzel alapvetően még nem is lett volna gond, ha a legutóbbi védőnői tanácsadáson nem arról beszélgettek volna, hogy fokozatosan le lehet választani az anyatejről, majd - szintén fokozatosan - megkezdhető a hozzátáplálás. Anyám meg persze bólogatott, holott ezen már régen túl voltunk, már az egytálételeknél tartottunk, ugye. A védőnő, amint belépett és meglátott, azonnal elképedt, egy bosszús pillantást vetett még édesanyámra, majd sarkon fordult, és soha többé nem is jött.
Ez lehetett az a pillanat, amikor „be lettem oltva” rakott kellel, és megpecsételődött, hogy én ezt egy életre megszerettem. Bármikor, bármennyit meg tudok belőle enni, sőt, volt olyan is, hogy ezt kértem születésnapomra ünnepi menünek.
Lehet, hogy ez az a fogás, amit a legtöbbször készítettem, így szép lassan csiszoltam is technikámon. Kezdetben nyilván nem volt az igazi. Annyira nem nehéz megfejteni, hogy miért. Eleve gyors rizsből készítettem, amit külön főztem meg. Ez már önmagában bukó.
De mi kell ahhoz, hogy ízletes és szaftos rakott kelt tegyünk az asztalra?
- A kelkáposzta leveleit én nem szoktam összevagdosni, csak a torzsáját kivágni. Sokkal egyszerűbb így a leveleket szétteríteni és egyenletesen elosztani.
- A káposzta főzővizébe rakjunk egy csipet szódabikarbónát, így nemhogy eltűnni nem fog a zöldség színe, de még kicsit intenzívebb is lesz.
- A rizst nem kell átmosni, és nem is szabad külön megfőzni, hanem a hússal együtt. Így marad szaftos a végeredmény.
- Szerintem marhahúsból az igazi, de sertésből is készíthetjük. Ekkor érdemes hozzádaráltatni kevés füstölt húst is, hogy még ízesebb legyen. Ha a darált hús nem elég zsíros, akkor meg füstölt szalonnát.
- Ha füstölt hús nem kerül bele, akkor tegyünk hozzá a hagyományos fűszerpaprika mellett füstölt fűszerpaprikát is. Mennyei lesz!
- Az igazi fondorlatot Heston Blumenthal chili con carne receptjéből emeltem át, amiben ő egy fűszeres vajat ad az ételhez. Szuperül passzol a rakott kelbe is, a vajtól meg krémes lesz, akár egy risotto. Kihagyhatatlan szerintem.
- Ha a tetejére kerülő tejfölbe pedig beleütünk sütés előtt egy tojást, akkor szebben megbarnul, és nem is repedezik majd szét.
Ez az én titkos receptem, ami nem titok többé, úgyhogy remélem, ezentúl mindeninek fenomenálisan sikerül majd a rakott kelje!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















