Eszcájg

2020.11.30.

A tökéletes házi sült krumpli Anthony Bourdain nyomán

Dávid profilképe Dávid

Nem az alapanyagokban, hanem a technikában rejlik a titok, amivel elkészítheted életed legfinomabb sült krumpliját. Anthony Bourdain előtt tisztelgünk.

A gasztrovilágot egyöntetűen megrázta a hír, hogy Anthony Bourdain már nincs közöttünk. Nem pusztán a tény, hogy egy elképesztően inspiratív mestertől kell búcsúznunk, hanem az is, hogy a jelek szerint ő maga döntött így.

Az egyik első szakácskönyvem az övé volt, amelyben a francia bisztrókonyha világába vezette be az olvasókat az ő sajátos stílusában, amit én nagyon csíptem. New York-i étterme, a Les Halles receptjeit osztotta meg a bonyolult klasszikusoktól az olyan alapfogásokig, mint a tökéletes hasábburgonya, és annak technikája. Ez utóbbit tőle tanultam és készítem hosszú évek óta.

Nincs benne semmi trükkös hozzávaló, itt a technika a lényeg. Na persze az sem mindegy, miből készítjük. Első és legfontosabb, hogy sütésre alkalmas burgonya kell. A salátának való (mint a kifliburgonya) vagy a főzésre szánt burgonyákat (mint például a rózsaburgonya) felejtsük el, itt a lisztesebb fajtákból, a sütnivalókból kell válogatnunk. Ha jobban képbe akartok kerülni a fajtákkal, akkor érdemes itt szétnézni.



A tökéletes sültkrumpli recept - Kattints!

Ha a krumpli megvan, akkor utána már csak az olaj a kérdéses. Bourdain a mogyoróolajat ajánlja, általában én is ebben is sütöm, persze a napraforgóolaj is jól működik. A zsírokkal sincs baj, csak viszonylag kevés sütést bírnak ki, így nem túl gazdaságosak.

Na de a lényeg: a technika! A burgonyákat először vízben kell kiáztatni, hogy a keményítő egy részétől megszabaduljunk. Ezután jön egy elősütés alacsony hőfokon. Ha van hőmérőnk, az az egyszerűbb ügy, mert 140 fokra kell hevítenünk a zsiradékot. Ha nincs, akkor ez nagyjából a közepesnél egy kicsit alacsonyabb lángot jelent a tűzhelyen. A lényeg, hogy 7-8 perc alatt megpuhuljon, és opálossá váljon benne a burgonya. Ezután kiszedjük egy tepsire, és hagyjuk pihenni negyed órát. Utána megy vissza az olajba, de ekkor már forróba, 190 fokosba, ahol 2-3 perc alatt jó aranybarnára és ropogósra sül.

RECEPT

A TÖKÉLETES SÜLT KRUMPLI - KATTINTS!

A lényeg tehát, hogy van ideje belül megpuhulni, de kívül mégis ropogós lesz. Ha rögtön forró olajba dobjuk, akkor a legnagyobb veszély, hogy kiszárad. Persze aki így szereti, azzal sincs baj, de én jobban kedvelem, amikor jóleső érzéssel bele lehet harapni.

Szóval köszi mester, hogy erre megtanítottál! Az ég áldjon!

A #HÁZIKOSZT korábbi epizódja:

Kínai büfés kedvenc: pirított tészta, ami 30 perc alatt az

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Tört paszuly videó

Tört paszuly

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept