Gasztro

2025.06.10.

A tökéletes túrógombóc titka

Dávid profilképe Dávid

Egy több mint száz éves recept és néhány mai praktika - csupán ennyi kellett a legjobb túrógombóc recept megtalálásához.

Az élelmiszeriparnak bizony vannak olyan vívmányai, amelyek minőségben rosszabbak, mint a kiindulópont, és ami a legszomorúbb, hogy ezeket mi magunk erőszakoltunk ki. Lehet eretnekségként tekinteni az instant zacskós levesekre, de mivel volt – és még mindig van – rá igény, ezért tessék, megcsinálták. Ugyanígy a fogyasztói elvárásoknak köszönhetőek a diétás és zsírszegény termékek is, ami azonban a tejtermékek piacán már-már elkeserítően nagy teret nyernek. Zsírszegény tej, zsírszegény tejföl és zsírszegény tejszín. Mániákusan és, szerintem, már tudat alatt is óvjuk szervezetünk a károsnak és egészségtelennek bélyegzett zsírtól, így tejből például nem könnyű valódi, teljes fajtát fellelni a hűtőpultokban, pedig kérdem én, ki az, aki másfél liter tejet megiszik egy nap? Mert alaphelyzetben körülbelül ilyen nagyságrendeknél lenne csak mérvadó az a bizonyos százalék.

Ahol lassan már tényleg csatát nyer a diétafront, és eltűnik az ehető változat, na az a túró. Esélytelen a boltban zsíros túrót venni, szerintem jelen pillanatban nincs is ilyen előre csomagolt termék a piacon. (Ha tévednék, és valaki mégis tud a létezéséről, akkor kérem ne tartsa magában!) Ezzel nem csak az a baj, hogy az íze nem olyan, hanem az állaga sem. Fűrészporos, morzsálódik, egyszerűen nem jó enni, na. Azért még van halvány remény, mert bizony a piacokon a tejes pultokban ott lapul az, amit anno túrónak hívtak. Felismerni is igen egyszerű, mert sokkal nagyobb darabokban áll össze, mint a félzsíros elfajzott rokona.



Könnyű és puha túrógombóc recept

Ezzel párhuzamosan egy új trend van kibontakozóban, amelynek immár én is lelkes híve lettem. No nem egy újabb népszerű divatétrend-irányzat, éppen az ellenkezője. Lázasan elkezdtük keresni, és felkutatni gasztronómiai örökségünket, és újra a magyar ízek nyomába eredünk, legyen az az „eredeti gulyásleves” vagy éppen egy régen elfeledett, egykor slágernek számító étel receptje, amiről talán még hírből sem hallottunk. Ehhez először persze nem ártana tisztázni, hogy mit is tekintünk magyar konyhának? Azt, amit nagyszüleinktől tanultunk el? Esetleg vissza kell mennünk a szocializmus előtti évekig, vagy még korábbra a századforduló környékére és az akkor íródott szakácskönyveket végignyálazni, hogy ráleljünk az igazságra?

Egy biztos: minden nemzet konyhája folyamatosan változik, alakul, sohasem konstans. Alakítják az újabb technológiai eljárások, más kultúrák gasztronómiai hatása (vagy éppen nyomása), esetleg a táplálkozási szokások változása. Egy valami azonban állandó, méghozzá az alapanyag. Pontosabban állandónak kellene lenni. A definiáláshoz a legnagyobb segítséget nem is az ország, hanem a tájegységek adottságai adják. A természeti adottságok, illetve az állattartás, növénytermesztés és élelmiszer-előállítás öröksége.



Könnyű és puha túrógombóc recept

De akkor visszatérve a túrógombóchoz: nincs könnyű dolga az embernek, ha egy 1900-as évek elején lejegyzett receptet szeretne reprodukálni. A túró beszerzése, ahogy mondtam nem lehetetlen, de külön program, hogy elmenjünk érte. Aztán a hozzávalóknál különösebb meglepetés nem ér minket: vaj, tojás, túró, zsemlemorzsa. A mértékegységek már annál inkább izgalmasak, mert az egy marék zsemlemorzsát még megsaccolja az ember, na de mi az, hogy egy csészealj túró? Nekem lövésem sem volt. Egyáltalán mekkora csészealj? És azt mennyire pakoljuk meg? Nekem fél kiló volt otthon, úgyhogy azt tekintettem egy csészealjnak.

A Kugler Géza-féle Házi Cukrászat kiadása óta eltelt több, mint száz év, azért nem csak a műkajákat hozta el nekünk, de néhány eddig ismeretlen hozzávalót, vagy konyhai praktikát is. Ott van például a hagyományos zsemlemorzsa új alternatívája a panko. Ez egy japán eredetű, speciális technikával készülő morzsa, amihez a fehér kenyér héját nem, csak a belét használják fel. Sokkal ropogósabb lesz a vele készült étel és ami nem utolsó szempont, hogy a zsiradékot is kevésbé szívja magába, mint a hagyományos társa, úgyhogy nem csak a túrógombócnál, de a rántott húsnál is érdemes bevetni!

A másik trükk a sütőpor. Tényleg csak egy késhegynyit kevertem a túróhoz, de rengeteget számított: sokkal könnyebb, levegősebb lett a végeredmény. A másik, ugyanezt a célt szolgáló trükk, hogy a túrót finom szitán áttörtem. Ezt a lépést sem ajánlott kihagyni, amennyiben habkönnyű gombócokat szeretnénk!



Könnyű és puha túrógombóc recept

Őszinte leszek, a végeredmény annyira jó lett, hogy még én magam is meglepődtem rajta. Tökéletes állag: nem esett szét, de eszméletlenül puha maradt, a panko pedig a maga ropogósságával tökéletes párja volt a selymesen lágy gombócoknak. A tejföl kötelező hozzá, a gyümölcsös öntet csak opcionális. Nekem még volt elfekvőben kevés ribizlim, úgyhogy ebből főztem mártást hozzá.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept