Eszcájg

2020.11.30.

Tudok főzni, de röhögni fogsz, még sosem készítettem gulyáslevest

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

Életemben nem főztem gulyáslevest, mégis megkockáztatom azt az állítást, hogy tudok főzni. Mindjárt elmagyarázom, miért gondolom így.    

Be kell vallanom valamit: életemben nem készítettem gulyáslevest. Egy gasztronómiai magazin újságírójától lehet, hogy furcsa ez az állítás, de az a helyzet, hogy ez nem egy humorosnak szánt felütés, amiről majd később kiderül, hogy csak valami átverés, hanem egy kőkemény tény. A gulyáslevesen kívül pörköltöt is fényévente egyszer ha főzök, és az almás pite sincs benne a repertoáromban. Ezzel együtt megnyugtatok mindenkit, szoktam a konyhában szorgoskodni, sőt, majdnem minden nap megdolgoztatom a jó öreg gáztűzhelyemet.

Gong bao csirke, ahogy én készítem

Imádok kísérletezni, leginkább az ázsiai ízeket kedvelem, most éppen a koreai konyhára vagyok rákattanva, egészen el tud varázsolni egy-egy mély, szinte földes ízű fogás. Mindig van otthon diós ízű szezámolaj, fermentált koreai csipőspaprika-paszta és persze szójaszósz is. Utánanézek a hagyományos elkészítési eljárásoknak, majd amikor már kiismertem a jellegzetes ízkombinációkat, kísérletezem. Nem szokott panasz lenni a főztömre.

A saját példámból kiindulva elgondolkoztam azon, hogy mennyi mindent jelenhet ez a rövidke mondat: "tudok főzni".

Vannak, akik mint én, kísérletezők, vannak, akik a hagyományos konyha biztos kézzel dolgozó ortodox mesterei, és vannak olyanok is, akik csak néhány fogást készítenek, de azok isteniek lesznek.



Így készítem a lusta szusit

Szükséges minden konyhai technikát és minden fogást ismerni ahhoz, hogy azt mondjuk, tudunk főzni? Szerintem nem. Ráadásul nem gondolom, hogy egyértelmű lenne az, mit jelent "mindent ismerni". Zavarban vagyok, ha meg kellene mondanom, melyek azok a fogások és receptek, amelyek ismerete nélkül senki nem nevezheti magát hobbiszakácsnak. Kíváncsi lennék például, hány háziasszony és "háziférfi" tud álmából felkeltve is szuvidolni. Valószínűleg nem sokan - de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak főzni, ugye? Miért gondoljuk, hogy a számunkra nyilvánvalóan jóval ismerősebb gulyásleves rutinos elkészítésének képessége feltétlenül szükséges ahhoz, hogy azt mondhassuk, otthonosan mozgunk a konyhában?

Nekem úgy tűnik, hogy a kérdést nem a szakács technikai felkészültsége, nem is a kreativitása, de nem is az általa készített receptek száma dönti el, hanem egyedül az a faék egyszerűségű tény, hogy amit rendszeresen az asztalra tesz, örömmel fogyasztja-e a célközönség.

Ha az "elméleti fejtegetések" nem győztek meg, íme, néhány példa! Bemutatok nektek két olyan szakácsot, akik noha mind máshogy fogják a fakanalat, istenien főznek.

Lencse koreai módra

Édesanyám szeret főzni, és sokat is sürgölődik a konyhában, csodálatos, nagyrészt hagyományos fogásokkal kényezteti a családot. Ő velem ellentétben igazi mestere a gulyáslevesnek, de soha nem készíti el ezt a fogást ugyanúgy. A végeredmény azonban mindig zamatos, sűrű és isteni. Soha nem használ receptet, nem mér - ösztönös szakács. Éppen ez utóbbiak miatt süteményeket sem szeret sütni, túl impulzív alkat ehhez a precíz munkához. Egy biztos, anyukám tud főzni.



Mochi házilag

Nagymamám néhány fogást készít, de azok egytől egyig tökéletesek, és döbbenetes módon mindig pontosan ugyanolyan az ízük. Óriási, gesztenyésen lágy ízű, nagy szemű babból főzi a bablevest, ami mindig tele van pakolva füstöl hússal és zöldségekkel. Pörköltje, ami apró kockákra vágott,szikáran száraz sertéscombból készül, órákig rotyog a fazékban, hogy vajpuhává váljon a hús.

Nagyim teljesen fantáziátlan, ámde tökéletes szakács.

Én arra bátorítok mindenkit, aki szeret a konyhában szorgoskodni, hogy becsülje meg a saját tudását és képességeit. Ha rendszeresen örömet okozol másoknak a főztöddel, valószínűleg nem csinálod olyan rosszul a dolgot - még akkor sem, ha a gulyásleves kimarad a repertoárból. Szóval, te tudsz főzni?

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Csak semmi tekergetés, Lusta szusival az élet szép!

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Tört paszuly videó

Tört paszuly

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept