2020.11.30.
Víz, part, tojás és nádi hegedű
Nyáron az ember a vízpart mellé vágyik. Hát vedd te is arra az irányt, de vigyél magaddal tojást, és dobd be a szabad tűzbe: nagyjából így kész is a remek tojáspörkölt!
Azt hiszem nem mondok semmi újdonságot azzal, hogy ha kijelentem NYÁR van, így nagy betűkkel, mert a hátamon végiggördülő izzadság-cseppek se arról tanúskodnak, hogy a hőmérséklet moderált lenne. Ilyen melegben pedig a legtöbben mire vágynak? Vízre, vízpartra, vízisíre, a lényeg, hogy legyen benne víz. Ezzel ritkán én is így vagyok, de legtöbbször ha tehetem, a hegyeket választom - de azért, mert nyilván ott is van víz, sőt!Ellenben legutóbb egy csodálatos helyen voltunk, ahol így egyik pillanatról a másikra, évekkel ezelőtt megállt az idő. Annyira csendes környék volt a tópart, a nádasban felsejlő nádi hegedűt leszámítva, hogy igazából perceken belül valóra vált Lovasi csodálatos szövege, melyben a csend és a zaj is egyszerre idegesítette. A belső zajom, próbálta átvenni az uralmat a környék csendessége felett, de ezt gyorsan legyőztem főzéssel, és a két fa közé kifeszített nyugágyba fetrengésse a víz fölött.
Ilyen környezetben, akármennyire is imádok főzni, de próbáltam minél egyszerűbb ételt csinálni, hogy többet tudjak foglalkozni a lélek-simogatással.
Ezért egy tojáspörköletet dobtam össze, amivel nem kell sokat szüttyögni, mondhatnám azt is, hogy magától elkészül, de sajnos még attól messze járunk.Viszont az okosság az egészben az, hogy a tojásokat nem főztem - ugye szabadban az körülményesebb -, hanem míg készült a pörkölt alap, addig a tűzbe dobáltam - rakosgattam szépen, óvatosan - a tojásokat, és a héjukban megsütöttem. A rendszer működik és bámulatosan egyszerű, nem mellékesen pedig bomba finom az így elkészült tojás!

Tehát itt a hétvége, húzzatok ki a szabadba, és ha nem akarjátok túltolni a kötelező szociális köröket, akkor ne a szabadstrandra menjetek, hanem keressetek valami eldugottabb helyet, ahol engedjetek ki a gőzt a fejetekből, mint Feuerstein a Szaffiban! Ja és azért egy ilyen tojáspörköltet dobjatok a tűzre, komolyan nagyjából magától elkészül, nem kamu, csak a valódit mondom, mint Zana bácsi!
És ezt láttad már az ízHUSZÁR magazinon?
A fakocka egyszerűségű, de mégis különleges lecsó: a Shakshuka
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















