Család
Őszintén vallott a sztárséf arról, hogyan érzi magát válása óta
Krausz Gábor a Story magazinnak mesélt arról, min ment keresztül az utóbbi hónapokban.
5 étel, amiben sütőtökre cserélhető a drága édesburgonya
Ne hidd, hogy a két őszi alapanyag csak színében hasonlít! Édeskés ízük, sőt, állaguk is hasonlatos, tény viszont, hogy az édesburgonya hamarabb szétfőhet. Lássuk a Napi Tipp keretein belül azt az 5 ételt, amiben gond nélkül felcserélhetők, hiszen árban azért nem mindegy, melyiket választjuk.
Kiderült, melyek a legjobb gluténmentes termékek 2023-ban
Magyarországon mintegy 100 ezren küzdenek gluténérzékenységgel, éppen ezért a gluténmentes termékek versenye remek alkalom a gyártóknak, hogy bemutathassák pékáruikat.
Hungarikummá választották az egyik kedvenc nyári ételünket
A Hungarikum Bizottság október 17-i döntésének köszönhetően az egyik kedvenc nyári ételünk is bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe.
Íme, az ehető erdei gombák nagy KÉPES határozója
Ősszel, ahogy elkezd nyugovóra térni a természet, szeretünk szendergő erdeiben sétálni, a levelek, a nyugalom, az állatok vagy éppen a gombák miatt. Ha ilyenkor megjönne a kedvünk a gyűjtögetéshez, de tartunk a mérgező kalaposoktól, böngésszük át az alábbi listát, ami tartalmazza a leggyakoribb ehető fajtákat.
Ez a diétás étel volt Diana hercegné kedvence
Egykori szakácsa osztotta meg, mi volt a hercegné kedvence.
9 őszi desszert, mely ezúttal szőlővel készül
Az őszi desszertekbe legtöbbször alma vagy körte kerül, de mi lenne, ha ezúttal szőlővel készülnének? Próbáld ki!
Mit főzzek ma? Gyömbéres csirkeleves, céklás rizottó és ötfűszeres almás...
Keleties leves csirkével, vegán rizottó céklával és dióval, valamint egy fűszerekkel variált édes pite almával, ez a mai menütök.
11 frenetikus frankfurti leves, melyre sosem mondtok nemet
Jöhet egy frankfurti leves gazdagon, minden jóval megpakolva? Tudjuk, hogy felesleges még csak feltenni is a kérdést, hiszen odavagytok érte!
Nemsokára ennyivel többe kerül, ha vennél pár doboz sört
Drágulás elé néz a magyarok kedvenc alkoholos itala. Lássuk, mik a számok, és mi áll az áremelkedés mögött.
Jó hír, újranyit Budapest egyik legikonikusabb vendéglője
Az ikonikus étterem menüjén újfent helyet kapnak a magyar konyha kincsei, így például a májgaluskaleves, a frissen kirántott húsok és a főzelékek is.
Már napi 2 pohár cukormentes ital is problémát okozhat
A cukormentes italokat nagyon sokan szeretik, azonban egy kutatás rávilágított arra, hogy már csupán kis mennyiségben is tanulási és memóriazavarokat idézhetnek elő.
5 kártevő, amely ősszel okozza a legnagyobb pusztítást
A kártevők hamarosan visszahúzódnak a hidegebb hónapokra, ám a hosszú téli pihenő előtt még extra táplálékra van szükségük. Ezért a kerted felé veszik az irányt!
5 klasszikus magyar húsétel, ami hallal is ugyanolyan ütős
Nem is kérdés, a magyar határozottan húsos nép. Azonban ez nem volt mindig és kizárólag így: valahol menet közben elfelejtettünk halas nép lenni, olyannyira, hogy már csak ünnepnapon kerül filé a tányérra. Változtassunk ezen az alábbi izgalmas receptekkel!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?
A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...
Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept
























