Család
11 trattoria Budapesten, ahol az olasz konyha kedvenceivel várnak
Mi vendéglőnek hívjuk, amit az olaszok trattoriának. Fesztelen hangulat, kockás abroszos asztalok, amiken esténként újra és újra felgyúlnak a gyertyák, és a zárásig újabb viaszrétegekkel lesznek vastagabbak. Lássuk a legjobb olasz trattoriákat Budapesten!
7 frissítően citromos hús, amelyet imádni fog a család
Kifogytál az ötletekből, hogy mi legyen ma az ebéd vagy a vacsora? Akkor dobj össze egy fullos citromos húst, amihez szinte biztos, hogy az összes hozzávaló ott lapul a hűtődben.
Átlagáras termék bizonyult a legjobbnak a nagy fűkaszateszten
Akár a kertünk rendszeres karbantartásáról legyen szó, akár a hétvégi telekről, a nehezen hozzáférhető helyeken vagy gyomos részeken szükségünk lesz egy fűkaszára.
Anya 4 tippjével egész évben virágzik majd az orchideád
Ha orchideára vágysz az otthonodban, az alábbi tippekről jó, ha tudsz! Segítünk, és akkor tuti, hogy egész évben virágzik majd neked.
Egy nap alatt 30 százalékkal zuhant az egyik alapélelmiszer ára
A Gazdasági Versenyhivatal árfigyelő rendszerének adatai alapján az említett alapélelmiszer ára egyetlen nap alatt közel 30 százalékkal csökkent.
10 pihe-puha pogácsa a sajtostól a kolbászosig
Pogi, pogácsa, ki, hogyan hívja, csak imádni lehet a puha sós falatokat! Rengetegféleképpen variálható, turbózható, az egyszerű sajtosak és az extrém változatok is megférnek egymás mellett.
Mit főzzek ma? Tojásleves, töltött tök és klasszikus Rákóczi-túrós telít...
A mai menüben fantasztikus fogások várnak, melyek megmelengetik a pocidat és a lelkedet is.
9 borsó- és bableves, amivel nem nehéz jóllakni
A borsó meg a bab azon két hüvelyes közé tartozik, amikből csodás leveseket rittyenthetünk, és olyan jóllakhatunk velük, mint a duda. Melyiket főznéd meg?
Csillagjegyek, melyek hajlamosak a hízásra
Vannak olyan csillagjegyek, melyeknek érdemes kicsit tudatosabban figyelniük arra, mit esznek, mert elvileg hajlamosabbak a hízásra.
Kiderült, mi lett az év legjobb balatoni strandétele
Spenótos krémsajttal és bakonyi füstölt marhanyelvvel készített házi lepény, hideg tökfőzelék és zellerravioli is szerepel többek között az idei díjazott ételalkotások között. De vajon melyik lett az Év Strandétele? Mutatjuk!
Te is elkészítheted Harry és Vilmos kedvenc gyerekkori ételét
A két herceg gyerekkori kedvence egészen átlagosnak mondható, de azért, hogy kicsit egészségesebb legyen, a királyi szakács feldobta néhány összetevővel.
6 lakberendezési szín, amivel behozhatod a nyarat a lakásodba
Ha te is hajlamos vagy elkenődni a nyaralás végén, mert vissza kell térned a megszokott mókuskerékbe, akkor van egy megoldásunk a számodra: csempészd be a forró nyári hangulatot a lakásodba!
A hiba, amit mindenki elkövet fokhagymaaprításkor
A fokhagyma az egyik legalapvetőbb alapanyaga, de egyáltalán nem mindegy, hogyan használjuk fel. Mai Napi Tippünkben eláruljuk, hogyan vágd fel helyesen, hogy tökéletes legyen az ételeidben.
Sasszemed van, ha 8 másodperc alatt meglátod a citromot
Lassíts le egy kicsit és szánj pár percet a kikapcsolódásra. Ebben szeretnénk ma segíteni neked, ezért mutatunk egy furmányos fejtörőt. Az almák és a körték között elbújt egy citrom is! Te vajon megtalálod 8 másodperc alatt?
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept
























