Család
Tudd le a húsvéti készülődést jó előre, pihenj az ünnepnapokon
A húsvéti készülődés minden izgalma és fáradtsága kissé felidézi az emberben a karácsonyi rohanás emlékeit. De nem kell ennek így lennie: szépen, nyugalmasan is letudhatjuk az összes feladatot, ha egy kicsit előre készülünk.
10 pillepuha vendégváró sütemény a locsolkodóknak
Nagyon finom, puha és szájban olvadó töltelékű süteményeket gyűjtöttünk össze nektek, amikkel sikert arathattok húsvétkor.
Így sül a casatiello, az olasz húsvéti kenyér, avagy Jézus...
Most Dél-Olaszország vidékére invitálunk benneteket, ahol megismerkedhettek Jézus ehető töviskoszorújával, a Casatielloval.
Mérgező gyommal fertőzött zöldbab került a boltokba
Csattanó maszlag jelenléte miatt kellett visszahívni egy fagyasztott sárgahüvelyű zöldbabot az ALDI üzleteiből. A Nébih nem javasolja a termék elfogyasztását.
Hamis szalámira csapott le a Nébih a népszerű vásárcsarnokban
Eredeti Pick szaláminak tűnő hamisítványt találtak a Fővám téri Vásárcsarnokban a Nébih ellenőrei. A terméket azonnal kivonták a forgalomból, a vásárlókat pedig annak visszavitelére hívták fel.
Így változik a boltok nyitvatartása a húsvéti hosszú hétvégén
A négy napból álló húsvéti hétvégén csupán egyetlen egy napon tudunk bevásárolni menni. Mutatjuk, hogyan változik az üzletek nyitvatartása.
8 növény, ami a legjobb választás az igazán trópusi hangulathoz
Biztosan sokan vagyunk úgy, hogy szívesen élnénk az óceán mellett valahol, ahol állandóan meleg van. Ez itthonról csak nyaralással vagy költözéssel kivitelezhető, úgyhogy gazdálkodjunk abból, amink van: varázsoljunk trópusi hangulatot otthonunkba néhány jól kiválasztott szobanövénnyel.
7 csináld magad húsvéti asztali dísz, amitől szebb lesz az...
Mindjárt itt a húsvét, ideje előkészíteni a dekorációkat. Hogy nincs otthon semmi ünnepi? A tojásfestés mellett még tudunk adni néhány pénztárcabarát ötletet, amivel igazán tavaszi hangulatot varázsolhatsz otthonodba.
Itt az idei húsvéti sonkarazzia hivatalos eredménye
Négy termék elbukott a nagy húsvéti sonkaellenőrzésen, ők már nem kerülhetnek a boltok polcaira.
Ennyivel is drágulhatnak a balatoni büfék ételei
Idén el kell felejteni az 1500 forintos balatoni menüket.
Egyedi módon lepte meg fia Rosenstein Tibort születésnapja alkalmából
Boldog születésnapot a 79 éves Rosenstein Tibornak! Lessétek meg, hogyan lepte meg őt fia, Róbert.
Így süss velünk páratlanul szép húsvéti ötfonatú kalácsot
Ha idén húsvétkor a hármasnál tovább mennél, de a hatostól még tartasz, az ötös lesz a te számod! Süss velünk szépséges ötfonatú kalácsot, segítünk!
Húsvétira hangoltuk a francia melegszendvicset, lilára színeztük a fonott kalácsot
Múlt héten már gőzerővel a húsvétra készültünk: szuper ötleteket adtunk, mit egyetek reggelire, ha nem csak a sonka melletti főtt tojást falnátok, elárultuk a tökéletes tojástekercs receptjét, és ellenállhatatlanná tettük a húsvéti sonkát, méghozzá egy baracklekváros mázzal!
12 nagykedvenc húsvéti aprósütitek tavalyról
Megannyi lekváros, kakaós, juharszirupos, csokis, kókuszos apróságot mutatunk nektek, melyeket tavaly is imádtatok húsvét táján.
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
Mikor feküdj le, ha óvnád a szíved? A szakértők szerint...
Mikor érdemes lefeküdni, ha az egészséged is szem előtt tartod? Megmutatjuk, mit tudunk az alvásidő, a rendszeres alvási rutin és a vérnyomás kapcsolatáról.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept
























