Család
Élőben avatta be rajongóit Adele furcsa étkezési szokásaiba
Adele már 13 éve ríkat meg minket dalaival, cserébe egyébként nagyon szórakoztató személyiség, amit legutóbbi élő Instagram-bejelentkezése is alátámaszt. Ráadásul a kedvenc ételeiről is sok mindent elárult, ezeket gyűjtöttük össze.
Ez történik, ha egy hónapig csak feldolgozott élelmiszereket eszel
Egy brit orvos 30 napig szinte kizárólag egészségtelen, feldolgozott élelmiszereken élt, hogy megnézze, milyen hatással van az ilyen étrend a szervezetére. Nem tartott sokáig, mire a teste jelezni kezdte: le kéne állni a kísérlettel.
Debrecenben nyílt az első ennyire újító KFC-étterem
Esővíz-hasznosítás, automatikus légcserélés, napenergia. Elsőre nem egy KFC-étteremhez kötnénk ezeket a fenntarthatósággal és környezetvédelemmel kapcsolatos kifejezéseket, de Debrecen most beújított!
9 gyógyító alapanyag a leggyakoribb orvosi panaszokra
Nem minden betegségre kell azonnal gyógyszert szedni, és most orvosok azt is elárulták, milyen természetes módokon segíthetsz magadon.
5 ok, amiért edd meg a sütőtök magját is
Bizony nemcsak a sütőtök húsát érdemes gyakran fogyasztani a szezon alatt, de a benne található magokat is.
A birsalma lesz az őszi-téli húsételeid legújabb barátja
Az ősz egyik legkarakteresebb különlegessége a birs, amely egyik évben alma, másik évben körte alakban is teremhet. Édes-fanyar ízével nemcsak süteményekben és édességekben, hanem sós ételekben is sikert arathatunk.
Lekvárt, pitét és savanyút is csinálhatsz a zöld paradicsomból
A lédús nyári paradicsomoknak már se híre, se hamva, de néhány zöld paradicsomot még így októberben is elcsíphetünk. De ugyan mit is kezdjünk egy nagy halom éretlen gyümölccsel? Nos, a lehetőségek tárháza végtelen.
Daniel Craig elárulta, miért italozik szívesebben melegbárokban, mint kocsmákban
A James Bond főszereplő színésze egy podcastben mesélt arról, hogy ha kikapcsolódásról van szó, inkább melegbárokba jár le egy-egy italra hagyományos pubok és kocsmák helyett. Ennek pedig praktikus okai vannak.
8 pihe-puha isler, ami szétomlik a szádban
Egy házi készítésű islernél nincs is finomabb, szóval érdemes belevágni, és rászánni az időt.
10 sült hús, ami vastag bundában kerül a tányérra
A bundázott húsoknak nem lehet nem örülni: nemcsak a rántott hús, de az összes többi aranybarna, ropogós panírba burkolt szelet azonnal mosolyt csal az ember arcára. Panírozzunk, süssünk párat ebédre vagy vacsorára!
7 rettentő egyszerű, de annál laktatóbb babfőzelék
Nehezen mondunk nemet egy finom főzelékre, könnyű összehozni, nem kell hozzá sok alapanyag, de laktató adagot tudunk készíteni. Lássunk néhány egészen olcsó babfőzelékreceptet!
Allergén miatt hív vissza mártásokat a Nébih
A gyártó nem tüntetett fel egy allergént a címkén, ezért a hatóságok arra kérik a vásárlókat, hogy az arra érzékenyek ne fogyasszák el.
A Lidl megújuló termékeivel az egészségünk is jól jár majd
Tovább csökkenti a Lidl Magyarország egyes termékeinek só- és cukortartalmát. A lakosságot érintő súlyos egészségügyi problémák miatt döntöttek így még 2019-ben, amikor a program kezdődött.
Nézz be az ország legszebb közösségi konyhakertjébe
Ebben az évben is megrendezték „A legszebb konyhakertek” nevű országos versenyt. Itt első helyen végzett egy debreceni kert, ami a közösségi kategóriában vitte haza a legjobb díjat.
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Piacon hallottam: erre a 3 dologra nagyon figyelj a hentes...
Piacon hallottam sorozatunk következő részében az Újpesti Piacra látogattunk, egészen pontosan a Duna-Muhari Bt. hentesüzletébe, ahol János osztotta meg velünk, mire kell figyelni libahús vásárlásakor!
Újabb hihetetlen árzuhanás az ALDI-ban!
40 zöldség és gyümölcs árát csökkenti az ALDI november 5-től. Most még könnyebb friss hozzávalókkal telepakolni a kosarad!
Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...
A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...
A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.
Top Receptek
Porhanyós diós pite
Sütéskor mindenki a saját sütőjének a teljesítményét vegye figyelembe!
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
Még több friss recept

























