Család

Itt van pár tipp, hogy megállítsd az eszetlen élelmiszerpazarlást

Itt van pár tipp, hogy megállítsd az eszetlen élelmiszerpazarlást

A világ élelmiszertermelésének mintegy 20 százaléka vész kárba amiatt, hogy a szükségesnél többet fogyasztunk, az élelmiszerek jelentős része pedig a szemétbe kerül.

Nosalty

Ez a nő bizony Nutellával festette be a haját - és meglepően szép lett

Ez a nő bizony Nutellával festette be a haját -...

Jól hallottátok, igen. Nutellával festette be a haját. Vagyis a fodrásza. És baromi szép lett! Nézzük. 

Brecz Judit

Kedves barátaink, van pár dolog, amit újdonsült szülőként el kell mondanunk nektek

Kedves barátaink, van pár dolog, amit újdonsült szülőként el kell...

Ahogy szülők lettünk, minden megváltozott. Vagyis mégsem minden. És bár baráti kapcsolataink egy kicsit átalakultak, de nem fogjuk elveszíteni egymást! 

admin

Elég jó híreket jelentett be az Ikea

Elég jó híreket jelentett be az Ikea

Kezdhetjük az internetes rendelést az IKEA áruházából, igaz, egyelőre áruházi átvétellel. 2017 nyarától azonban már házhoz szállítás is elindul.

Nosalty

Teljes razziát rendeltek el a magyar "élelmiszerbotrány"-ügyben

Teljes razziát rendeltek el a magyar "élelmiszerbotrány"-ügyben

A múlt heti NÉBIH-vizsgálat szerint az élelmiszergyártó-multik jóval silányabb minőségű termékekkel látják a hazai boltokat. Most egy újabb, átfogó vizsgálatot rendeltek el.

Nosalty

Ezzel az egyszerű trükkel rendezd a konyhád!

Ezzel az egyszerű trükkel rendezd a konyhád!

Irattárolót általában nem a konyhába vásárolsz, de most megmutatjuk neked, hogy mégis miért lehet hasznos számodra ezen a nem szokványos helyen! Nézd meg a videót!

Nosalty

Az ALDI és Spar is megszólalt a hazai termékbotrány ügyben

Az ALDI és Spar is megszólalt a hazai termékbotrány ügyben

Csütörtökön robbant a hír: a NÉBIH vizsgálata szerint az élelmiszergyártók multik eltérő, de jóval silányabb minőségű termékekkel látják el kelet-közép-európai régió boltjait.

Nosalty

9 cupákos csülökrecept, hogy adjunk az élvezeteknek

9 cupákos csülökrecept, hogy adjunk az élvezeteknek

Nem éppen gyomorkímélő fogások, az biztos. Ráadásul kalóriatartalmuk sem az alacsonyabb régióba esik. Egyvalamiről azonban nem nyitunk vitát: a csülök az KELL!

Nosalty

Igazolták, hogy Magyarországra inkább csak a silányabb árut hozzák a multik

Igazolták, hogy Magyarországra inkább csak a silányabb árut hozzák a...

A NÉBIH vizsgálata szerint a multinacionális élelmiszergyártók eltérő minőségű termékekkel látják el a nyugat-európai és a kelet-közép-európai régió boltjait.

Nosalty

Szerinted lebegsz vagy elmerülsz a krumplipürében? Nézd meg VIDEÓN!

Szerinted lebegsz vagy elmerülsz a krumplipürében? Nézd meg VIDEÓN!

Milyen őrült ötlet már, egyáltalán kinek jut ilyesmi az eszébe, hogy egy ételen lebegjen? Hát itt ez a hölgyike, a kitaláló, és egy másik, a megvalósító - nézd, mire jutottak!

Nosalty

Ilyen volt 50 éve az első magyar hűtőszekrény-reklám

Ilyen volt 50 éve az első magyar hűtőszekrény-reklám

Ma már szinte nincs olyan otthon, ahol ne lenne hűtőszekrény, természetesnek is vesszük ennek meglétét a konyhában. De képzeljük el, milyen volt az élet nélküle. 

Hering András

Nagy kínai gyümölcsteszt - melyiket ismered közülük?

Nagy kínai gyümölcsteszt - melyiket ismered közülük?

Kínai tudósítónk, Laci most bevásárolt az összes körzetében kapható gyümölcsből, hogy megossza veletek tapasztalatait. Nézzétek az izgalmas küllemű keleti csodákat!

aragorn

9 vagány virslis vacsora

9 vagány virslis vacsora

Sertés, baromfi. Juhbeles, bécsi, frankfurti. A lehetőségek tárháza végtelen. Ahogyan a belőle készült ételeké is.

Nosalty

11 fantáziasüti hétvégére

11 fantáziasüti hétvégére

A hétvége elképzelhetetlen édesség nélkül, adjunk egy csavart neki, és készítsünk bohókás sütiket. Hogy ne csak mindig a klasszikusak legyenek...

Nosalty

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

fejét fogó idős hölgy ül a kanapén

Életmód

Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...

A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.

Nosalty

50-60 körüli jól szituált, mosolygó nő vércukrot mér az ujján, konyhaasztalnál ülve

Életmód

Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...

A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!

Nosalty

kürtőskalácsok csomagolva

Életmód

7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed

Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.

Kormos Lili

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Még több cikk

Top Receptek

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept