Életmód
Megint drágulni fog a magyarok kedvenc sajtja
Bár kissé lelassult a drágulás az utóbbi időszakban, még így is akadnak olyan termékek, melyek ára megemelkedett a tavalyi évhez képest.
72 évesen kezdett el jógázni Pataki Ági
Az egykori modell 72 évesen is rendkívül aktív, év eleje óta jógázni is jár.
4+1 szép, ropogós héjú kenyér, ami forrólevegős sütőben készül
Szerintünk nem létezik olyan, aki ne örülne a friss, házi kenyér isteni illatának a konyhában. Ám a legtöbben nem szívesen kapcsolják be a sütőt egyetlen vekni kedvéért, ami teljesen érthető. Szerencsére a forrólevegős sütő megoldást nyújt a problémára.
Erre figyelj, miután hazavitted a boltból a rebarbarát
Most, hogy végre elérkezett a rebarbaraszezon, könnyebben be tudjuk szerezni a nagyobb áruházláncokban és a piacon is. Vannak azonban szabályok, melyeket be kell tartani, miután hazavittük.
Tudd meg, melyik reggeli péksütemény a horoszkópod kedvence
Ha kiváncsi vagy, hogy a csillagok szerint mi a horoszkópod kedvenc reggeli péksüteménye, vagy csak bizonytalan vagy benne, hogy kakaós csigát, vajas croissant-t vagy túrós táskát válassz-e, akkor figyelj!
Az Aldi megnyitotta első, teljesen pénztármentes üzletét
A mesterséges intelligencia segítségével üzemelteti új, pénztárak nélküli üzletét az Aldi.
Megorroltak a nézők Jamie Oliverre új főzőműsora miatt
Nemrég indított új főzőműsort a sztárséf, mely cseppet sem nyerte el a nézők tetszését.
7 sós fonat, ha ma egy szuper péksütit ennél
Ezúttal nem a sarki pékségből szeretnéd beszerezni az uzsonnádat, hanem inkább te magadat készítenéd el? Mit szólnál egy sós fonathoz?
Kókuszos kekszek
Szeretitek a kekszet? Persze, hogy szeretitek! Rögvest süssetek két tepsivel, mert szuper gyorsan fogy! Ha kókusz is kerül bele, még egzotikusabb lesz!
Szokások, melyeket tarts be lefekvés előtt, ha nyárig még fogynál
Szeretnél a strandszezon előtt megszabadulni néhány kilótól? Csupán néhány dologra kell odafigyelned lefekvés előtt, hogy ez sikerüljön.
14 ebédötlet brokkolival, melyet nem nehéz megszeretni
Megállíthatatlanul terjed a zöldségalapú(bb) étkezés, szerte a világon egyre többen nyúlnak csodás zöldségalapanyagokhoz, igen változatos receptekben felhasználva őket: ezúttal a brokkolit vettük elő, és tettük bele 14-féle finomságba!
Mit főzzek ma? Klasszikus minestrone, zöld istennő tészta és sütés...
Egy igazi tavaszi menüvel készültünk neked mára: klasszikus minestrone leves, zöld istennő tészta spárgával és borsóval illetve sütés nélküli epres túrótorta vár reád.
Az 5 legrosszabb étel a vesédnek
Helyes táplálkozással rengeteget tehetünk a vesénk egészségéért. Nézzük, melyek azok az ételek, amiket viszont kerülnünk kell.
5 természetes mozgásforma, ha nem akarsz edzőterembe járni
Azt, hogy a testmozgás rengeteg előnnyel jár, senki nem vitatja. De miért érdemes kipróbálni a természetes mozgásformákon alapuló sportokat?
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
Mikor feküdj le, ha óvnád a szíved? A szakértők szerint...
Mikor érdemes lefeküdni, ha az egészséged is szem előtt tartod? Megmutatjuk, mit tudunk az alvásidő, a rendszeres alvási rutin és a vérnyomás kapcsolatáról.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept
























