Életmód

Forró tészta serpenyőben

Mennyi szénhidrátot kellene ennünk napi szinten, ha fogyni szeretnénk?

Tiltott terep lenne a krumpli, a tészta és a kenyér, ha fogyni szeretnénk? Nem feltétlenül kell, hogy így legyen.

Szabó Anna

Gelencsér Janka és Csillag Richárd

Nem félnek ugrani, és ez be is jön nekik –...

A Covid szülte kényszerhelyzetekből néha valódi sikersztorik bontakoztak ki. Gelencsér Janka és Csillag Richárd először beindították a Piac a kertben névre hallgató termelői piacot, majd idén megnyitották a Lokalista bisztrót, a nagykanizsaiak találkozóhelyét. A kezdetekről és az új tervekről Gelencsér Janka mesélt nekünk.

Kormos Lili

Koszos edények mosogatóban

15 éttermet zárt be országszerte a fogyasztóvédelem: komoly problémák merültek...

Lezárult a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos szintű célellenőrzése, amelynek során 15 éttermet zárattak be és majdnem 20 millió forint bírságot szabtak ki.

Nosalty

Kidobott élelmiszer konténerben

Törvényt hoztak az élelmiszer-pazarlás ellen: követendő példa vagy túlszigorítás?

Az országban kukába kerülő több tonna étel mennyiségét kívánják csökkenteni, így törvényt hoztak az élelmiszer-pazarlás ellen Spanyolországban.

Nosalty

Húsmentes rakott cukkini kerámia sütőedényben tálalva

Mit főzzek ma? Csorbaleves, rakott cukkini és répatortagolyó az ajánlat

Zöldségekben bővelkedünk ma, mégpedig olyannyira, hogy a csorbaleves, a rakott cukkini, de még a desszertnek szánt répatortagolyó is tele lesz velük.

Nosalty

idős úr nevet

Mi a hosszú élet titka? A 102 éves orvos elárulja

A 102 éves Dr. William elárulta, szerinte mi a hosszú élet titka. Egyszerű, de nagyon hasznos tanácsait érdemes szem előtt tartani.

Németh Orsi

Édességek búzadarával: tejbegrízgombóc, grízfelfújt, tejbegrízkeksz, grízpuding és tejbegríztorta

Olcsó és egyszerű grízes édességek, ha végre túllépnél a tejbedarán

Ott lapul a kamrában, gyakran használjuk, azonban ha előkerül, mégis majdnem mindig ugyanazt készítjük belőle: mire használhatnánk még a grízt az édességkészítés terén?

Lakos Benedek

Rácz Jenő

Nem várt fordulat: Úgy tűnik, átigazol Rácz Jenő

2024 végén láthattuk az RTL Konyhafőnök című gasztroműsorának utolsó évadát, melynek zsűrijét Rácz Jenő hét éven át erősítette. A jelenlegi jelek szerint viszont a séf nagy eséllyel átigazolhatott a TV2-höz.

Nosalty

Sárközi Ákos és Rákóczi Feri

„A nyomozásnak nincs tétje, a trollkodásnak van, hiszen öt másik...

Március 31-én mutatják be a VIASAT3 csatornáján a Troll a konyhában megújult, harmadik évadát: ezúttal a házigazda Rákóczi Feri mellett Sárközi Ákos séf felügyeli a nyomozást a kulináris krimiben. A közös munkáról, trollkodásról és éttermeikről kérdeztük a párost.

Szász Nóri

D-vitamin szedése

Ez csak most derült ki a D-vitaminról: rengeteg ember életét...

A D-vitamin kapcsán rengeteg kutatás zajlott már korábban is, de a mostani egy új perspektívát nyithat meg az izomépítés és testsúlykontroll terén.

Nosalty

Rágózás

Új kutatás: óriási veszélyt rejt a rágó, és még csak...

A Kaliforniai Egyetem kutatócsoportjának friss eredménye elkeserítő lehet azok számára, akik rendszeresen rágóznak.

Nosalty

Tartós élelmiszer

Baljóslatú kérés a hatóságtól: 72 órára elégséges étel és ital...

Egy új európai stratégia részeként azt javasolják az EU tagállamaiban élőknek, hogy tartsanak otthon 3 napra elegendő vizet, élelmiszert és alapvető szükségleti cikkeket. Mutatjuk, miért.

Nosalty

Fűszeres almakompót

Mit főzzek ma? Borsóleves, toszkán lazac és fűszeres almakompót vár...

A mai menü csodás ételekből áll össze, melyek maradékát vacsorára is szívesen fogyasztjuk majd.

Nosalty

Sóskafőzelék főtt tojással és újkrumplival

Elfeledett magyar böjti ételek: ezekkel várták felmenőink a húsvétot

A böjt hagyománya manapság már csak egy szűkebb társadalmi réteg tagjainak életében van jelen, annak ellenére, hogy sokáig törvény határozta meg annak betartását Magyarországon. A szigorított étrend teljesen átalakította a régi paraszti konyhák amúgy is szegényes recepttárát: nézzük, milyen elfeledett böjti ételek bújnak meg a régi szakácskönyvek mélyén!

Lakos Benedek

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

fejét fogó idős hölgy ül a kanapén

Életmód

Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...

A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.

Nosalty

50-60 körüli jól szituált, mosolygó nő vércukrot mér az ujján, konyhaasztalnál ülve

Életmód

Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...

A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!

Nosalty

kürtőskalácsok csomagolva

Életmód

7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed

Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.

Kormos Lili

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Top Receptek

a-tokeletes-nokedli

galuska

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.

sultfokhagyma-kremleves-1

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept