Itt a szezon
Dobj össze egy morzsás sütit!
Ha már rengeteg pitét és túrótortát sütöttél a nyáron, augusztusra könnyen unalmassá válhat a repertoár, így ideje lenne valamivel megspékelni az eddigi tudományt.
Gyümölcslevesek kánikulára
A következő kérdésre valószínűleg több választási opciót is meg kéne adnunk, de mégis, mivel lehet a legjobban hűsölni a súlyos Celsius-fokok közepette?
Fügére fel!
Az istenek eledele lehetett a füge – annyira szép, finom gyümölcs, hogy az ember megadja a módját, ha egyszer maga elé vesz pár szemet.
5 nyári, citromos recept
Tudunk még újat mutatni citromból? Garantáltan felpezsdíti a repertoárodat ez az öt recept, próbáld ki őket!
Érik a paradicsom – ezt főzd belőle!
Paradicsomszezon, végre! Frissen leszedve júliusban főzzünk belőle, amit csak tudunk – már háromszáz forint körül kapható kilónként.
Vegyék, vigyék!
Újabb színfolt tűnt fel a belváros egyik utcáján. Nem is színfolt ez, inkább már kavalkád.
Itt a gombóc ideje!
Talán nem vagyok egyedül azzal a nosztalgiával, ami akkor kap el, ha nyáron valamilyen gyümölcsös batyut, gombócot akarok készíteni.
Sárgadinnyét falunk!
Sárgadinnye illatával tölteném meg szívem szerint az egész nyarat – minden ruhám, a kozmetikumok is ettől a gyümölcstől illatoznának!
Tölts cukkinit!
A nyár egyik legkedveltebb zöldségféléje a cukkini, mert könnyű, olcsó és változatosan elkészíthető. Tippjeink cukkinis fogásokra!
Szüretelj őszibarackot!
A sárgabarack mellett lassan őszi testvére is megérkezik, amit különösen imádunk! Nincs ezen mit fokozni, magában, a kertben ücsörögve esik a legjobban.
Itt a zöldbab ideje!
A magyar konyha egyik legjellegzetesebb alapanyaga, a belőle készülő levesek és főzelékek kóstolásán már egészen kicsi korban mindenki túljut.
Július kincse, a sárgabarack
Végre itt a sárgabarack! Tíz dekában hatvan kalóriánál nincsen több, de az édesség iránti vágyunkat így is tökéletesen csillapítja nyáron!
Kovászolj uborkát!
A kovászos uborka jobb esetben az egész nyarat végigkíséri - nem győzöm egymás után tölteni a nagy befőttesüvegeket, olyan ütemben fogynak el az uborkaszemek.
Meggyre fel!
Végre meggy is kapható minden zöldségesstandon! A sötétbordó szemek rengeteg vitamint, ásványi anyagot és számos opciót rejtenek a további felhasználásra!
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept

























