Karácsony
Miért kívánunk édességet evés után?
Azt jól tudjuk, hogy a túlzott cukorfogyasztás nem egészséges – de akkor mégis miért vágyik édességre a szervezet étkezés után?
Tippek, amelyekkel edzéssé változtathatjuk a takarítást
Köztudott tény, hogy a takarítás is égeti a kalóriákat – de hogyan hozhatjuk ki belőle a legtöbbet?
Rákkeltő anyag miatt hívtak vissza több marhahúst
A Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) arra kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező marhahúsokat ne fogyasszák el!
Így használj fel változatosan egy teljes sütőtököt
A legtöbb zöldség „egyszemélyesnek” vagy „egyfogásosnak” mondható, magyarán kis méretük miatt általában egy-két darabból egy adagnyi étel készülhet. De nem így a sütőtök: egy méretes darab akár két-három különböző fogásra is elég lehet. A Napi Tipp mutatja, hogyan!
9 édesburgonyás egytálétel, mellyel garantáltan jóllaksz
Ha ezúttal nem olajban sütnéd ki a krumplit, akkor készíts belőle inkább egy mennyei édesburgonyás egytálételt.
10 zöldségleves, amelynek izgalmát mégis a gyümölcs adja
Talán önellentmondásnak is tűnhet, mégis akad egy csokornyi zöldségleves, amely nem attól lesz különleges, hogy a legízesebb répák, krumplik és céklák főnek bele, hanem valami teljesen eltérő alapanyag jelenlététől... ez pedig nem más, mint a gyümölcs.
13 karácsonyi keksz, mely akár ajándékba is tökéletes lesz
A legjobb dolog adni! Az ünnepekkor kifejezetten, főleg, ha látjuk, hogy az általunk készített házi finomságnak mennyire örülnek az ajándékozottak! Süssünk karácsonyi kekszeket!
Mit főzzek ma? Sárgaborsó-krémlevest, bakonyi sertésszeletet és citromkrémtortát készíts
A mai sárgaborsó-krémlevesünkbe szerecsendió kerül, a főétel magyaros és gombás-húsos, a desszert pedig citromtól krémes.
Ez a magyarok kedvenc karácsonyfafajtája
Megkezdődött a „karácsonyfák” kitermelése a hazai fenyőültetvényeken, így már a magyarok kedvenc fenyőfája is kapható az árusoknál!
Vigyázat, szaloncukrokat hív vissza a Nébih a boltokból
A Nébih visszahívja a boltok polcairól a Choco‘la szaloncukrok egy részét.
Sütőtöktől sárgul már a francia krémes sodós tornya is
Most már ígérem befejezem a különböző édességek sütőtökössé alakítását (legalábbis idénre), de azért gondoltam, még így karácsony előtt csak befér egy jó házi francia krémes: természetesen nem klasszikus formában, hanem fűszeresen, aromásan, de ugyanúgy a maga hamisítatlan attribútumaival.
10 mamaféle gombaleves, ami visszarepít a gyerekkorba
Jó nagy evőkanál tejföl, pihe-puha vajas galuska, zamatos gombák és petrezselyem...mi így szeretjük a mamaféle gombalevest! És te?
8 csodaszép puszedli, mely már készül a karácsonyra
Nem telhet el úgy karácsony, hogy ne készüljön egy adag mennyei puszedli, ami nemcsak nagyon finom, de az asztalon is jól mutat.
12 új kedvenc receptünk csirkemellel...kis újítás sosem árt!
Lehet vitatkozni, de nem érdemes, a csirkemellfilé akkor is a legkeresettebb húsféle marad kicsiny országunkban. A legjobb benne, hogy annyi csirkés recept létezik, mint égen a csillag!
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























