Utazás
4 étkezési szokás, amin változtass 50 év felett
50 éves kor felett egy jól összeállított étrenddel és megfelelő mennyiségű mozgással kifejezetten aktív életet lehet élni még évtizedekig – ehhez viszont az alábbi étkezési szokásokat érdemes mellőzni.
Kisokos a tökéletes sült csirkéhez – tippek egy profi séftől
Az egészben sült csirkéhez valójában nem kell semmilyen különleges módszer, csak jó alapanyag és egy kis odafigyelés.
„Lélekben egy kicsit én is olasz lettem” – szerkesztőnk és...
Vannak ételek, amelyeket, annak ellenére, hogy borzasztóan bonyolultnak tűnnek, igazából végtelenül egyszerű elkészíteni. Erre talán a legjobb példa a házi tészta, amit ha egyszer kipróbálunk, soha többet nem térünk vissza a száraz, bolti verzióhoz. Legalábbis én nem tértem, és azt is elmondom, miért.
Tökéletes házi tészta 7 lépésben, amivel te is olasz nagymama...
Házi tésztát készíteni ugyan luxusnak tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Persze időigényesebb feladat, ezért, ha már egyszer belekezdünk, csináljuk profi módon. Most a leggyakrabban előforduló hibákat és azok elkerülését ismerhetjük meg.
Olasz ízek a kamrában: bemutatkozik a balzsamecet
Egy izgalmas világ vár ránk, ha túllépünk az egyszerű ételeceten. A balzsamecet például mély, intenzív ízével képes bármikor Olaszországba repíteni minket. Ismerjük meg jobban!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a híres, filmes konyhákat?
Igazán nehéz kvízzel készültünk nektek, hiszen híres filmekben vagy éppen sorozatokban szereplő konyhákat mutatunk nektek. Kitalálod, melyik filmben láthattad az adott helyiségeket?
Minden olaszkonyha-rajongónak tudnia kell a MARINARA szósz titkáról
Egy tésztaszósz, amit mindenhol ismernek a világon, mégsem tudja senki, hogy mi is valójában. Feloldjuk ezt az ellentmondást: íme, minden tudnivaló a Marinara szószról.
Zárd üvegbe Olaszországot: így készíts gyors, olajban eltett mozzarellát
Ki ne szeretné az olasz ízeket? Egy borzasztóan egyszerű ízfokozó ötlettel a következő szintre emelheted a déli ország ételeit. Tegyél el mozzarellát olajban!
Nosalty-kvíz: Hány ételről tudod, melyik országból származik?
Hiába könnyű az első pár kérdés, könnyen meglehet, hogy egy-két étel származási helye még téged is meglep!
9 szaftos és gazdag egytálétel KÁPOSZTÁVAL, ami tökéletes lesz ebédre
A káposzta az őszi-téli időszak egyik legkedveltebb alapanyag. Fehér, savanyított változatával isteni és kiadós főételeket készíthetünk, amik után tuti a délutáni szunya.
11 pufi és páratlan PALACSINTA, aminek nem tudnak ellenállni a...
Az amerikai palacsinta finom, levegős szerkezete hamar rabul ejti az édességre vágyókat. Ez a 9 változat ráadásul különböző ízvariációkhoz ad útmutatást.
11 szaftos karajos fogás: sajtos, tejszínes, rakott és még sorolhatnánk
Gombás, tejszínes, snidlinges vagy éppen gyümölcsös körítést is kapjon, ez a 11 fogás karajból az egész családot el fogja kápráztatni. Nagyon nehéz a választás!
9 elronthatatlan és mennyei MUFFIN, ha csak kevés időd van
Csokis, kókuszos vagy citromos? Ebből a 9 nagyon gyorsan elkészíthető muffinból mindegy, melyiket választod, tuti sikered lesz, és nem is kell sokáig bajlódnod vele.
8 illatos és szaftos béles sütemény, amit nem lehet megunni
Ha téged is idő előtt megcsapott a hétvége szele, érdemes még ma eldöntened, milyen süti lesz a befutó! Nehéz választani, melyik édesség a legjobb...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...
A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
További cikkek
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...
Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept


























