Vásárlás
Mit főzzek ma? Lasagne-leves, tejfölös csirkecomb és tejbegrízgaluska csábít
Ki korán kel, csodás ebédet lel, mégpedig egy tál lasagne-leves, szaftos, tejfölös csirkecombok és édes tejbegrízgaluskák képében.
6 alapanyagcsere, ami jónak tűnik, mégis elrontja a süteményed
Biztosan találtuk már magunkat olyan helyzetben, hogy ki kellett cserélnünk a sütirecept egyik elemét valami másra, és éppen ezért tudhatjuk, hogy nem minden csere működőképes. Vegyük most sorra ezeket, nehogy legközelebb kudarc koronázza fáradozásainkat!
Akár húsallergiát is okozhat a kullancscsípés
Akár húsallergiához is vezethet, ha valakit megcsíp egy kullancs, szóval kiemelten érdemes vigyázni a kis élősködőkkel.
Az ok, ami miatt ne vegyél be rögtön gyógyszert, ha...
Úgy tűnik, a láz igenis elősegíti a betegség leküzdését.
5 alattomos szokás, ami miatt sokkal több ételt pazarolsz otthon
Remélhetőleg ezen a ponton már egyre többen figyelünk az élelmiszerpazarlás elkerülésére – persze a dolog nem mindig egyértelmű, néha ugyanis hétköznapi szokások mögé bújik. Ismerjük fel együtt, melyek ezek!
Egy csepp szósz sem marad a konzervben, ha így nyitod...
Ha már unjátok, hogy mindig a konzervben marad a szósz fele, akkor a mai Napi Tippünk nektek lett kitalálva!
9 növény, amit ültess a cukkini mellé, mert szeretik egymást
A cukkinis ételek és receptek magasan az élmezőnyben vannak az oldalunkon, imádjátok őket, ez nem kérdés. Ha esetleg olyan mázlitok van, hogy a saját kertetekben is megterem, jó, ha tudjátok, milyen növények mellett érzi a legjobban magát.
Jamie Oliver és Gordon Ramsay is az elhunyt séfet búcsúztatja
Kedden érkezett a hír, hogy Az Amerikai mesterszakács című műsor ausztrál verzióját vezető Jock Zonfrillo sztárséf tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Te megtalálod az egyetlen sütit, mely különbözik a többitől?
Ezzel a képrejtvénnyel több probléma is van: az egyik, hogy nagyon nehéz, a másik, hogy minél tovább nézed, annál éhesebb leszel.
Nem mindegy, hogy milyen sóval sózzuk meg a főzővizet
A kutatók végre lerántották a leplet az igazságról, és elárulták, hogy milyen problémákkal járhat, ha megsózzuk a tészta főzővizét.
11 krémes és retró nagyisüti anyák napjára
Közeleg május első vasárnapja, ami azt jelenti, hogy illendő lenne készülni egy nagy tepsi süteménnyel: hadd örüljenek az édesanyák, nagymamák, keresztanyák és nagynénik.
12 tészta PARADICSOMMAL, amit vétek kihagyni
Penne, spagetti, nokedli, kagylótészta, vagy amelyiket a legjobban szereted, de mindenképpen sok paradicsommal, mely mellé mehet zöldfűszer, cukkini, darált hús, tőkehal, még akár vodka is. Próbáld ki valamelyik tésztánkat!
10 parádés padlizsános fogás a fogatokra
Padlizsánt padlizsánnal! Ma szaftosabbnál szaftosabb fogásokkal készültünk!
Mit főzzek ma? Kukoricaleves, szalonnás-tojásos burgonya és epres joghurthab az...
A mai menü igazán tartalmas fogásokból áll, így az sem kizárt, hogy másnapra is marad belőlük.
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?
A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...
Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes, savanyú krumplileves
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
Még több friss recept
























