#

Zoli

Zoli adatai

Rólam

Érdeklődési köröm nagyon kiterjedt, a sporttól a zenén át történelemig. Ebbe szépen belefér a gasztronómiai örömök keresése az aktív főzéssel. Sportban mindenféle csapatsportot kipróbáltam és legtovább a jégkorongot űztem, főzésben a hagyományos magyar ízek és fűszerek kedvelője vagyok. Szívesen használom a régi sütő - főző eszközöket és mindig utána nézek a velük készíthető ételek elkészítési módjának. E mellett a kíváncsiság is hajt és szeretem kipróbálni az új ízeket is. 2014 augusztusának elején komoly műtéten estem át. ezért a teljes étkezésemet át kellett állítanom. A szénhidrát bevitelt minimalizálnom kell, illetve lehetőség szerint el kell kerülnöm. Hála Istennek a lelkivilágom és a kíváncsiságom teljesen a régi, így keresem a diétámnak megfelelő recepteket és igyekszem új ízekkel változatossá tenni az étkezésemet.

Hobbik

Kerékpározás, főzés, magyar történelem

Mióta főzök

Az első gasztronómiai merényletem nyolcadikos koromban volt, amikor egy erdei kiránduláskor paprikás krumplit főztem bográcsban. Egy kicsit kozmásra sikeredett, de az osztály bátrabb és éhesebb része lelkesen megette. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal, némi gyakorlatra is sikerült szert tennem. Hosszú ideig hétvégeken, főleg a szabadban tevékenykedtem családi és baráti megrendelésekre. Mióta nyugdíjas vagyok, naponta főzök a jól felszerelt konyhánkban, ameddig a kedves feleségem még dolgozott. Tavaly ez megváltozott  az életünkben, mert már ő is nyugdíjas lett  Amikor ifjak és bohók voltunk a gépkocsi vezetésen vesztünk össze., Most jó esélye van annak, hogy a konyhán, mivel ő is imád főzni. Ennek megelőzésére főzésre a  konyhát ezentúl hetes váltásban használjuk, viszont a bevásárlás az én feladatom marad továbbra is.  Általában nem használok szakácskönyvet..  A főzésben ( ha nem kényszerből tesszük ) benne van az alkotás és a fantázia használatának öröme. Nagyon érdekelnek a régi, hagyományos sütő - főző eszközök.  Utánanézek a használatuknak, a szokásoknak és a velük készíthető ételeknek.  Újragondolt receptekkel igyekszem használni is ezeket.

A hely, ahol főzök

Mindenhol, ahol lehetőség és éhes társaság van, de főképpen otthon a konyhában és a kertben.

Ars poetica a konyhában

Szeretem a hagyományos ízeket, de minden újat kipróbálok.

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept